2010. május 30., vasárnap

Hace un año...Fátyol Zoltán



Hace un año que en Santa Cruz, Bolivia Magyarosi Árpád, quién era nuestro alumno, fue asesinado.

Me entere por las noticias, la prensa comenzó a arrojar falsas acusaciones e informaciones. Se convirtio en un escándalo internacional, que no tiene un final, un resultado hasta hoy.

Este amargo incidente que no se olvida, desde aquella vez, ahora ya hace exactamente un año desde su muerte. Este poema no en este momento... pero ese dolor que nació aquel dia.


"… oigo las noticias,
que ellos se fueran a casa a dormir
luego termino por desangrarse...
fue ejecutado en su agonía – en aquella dirección
el agua fue impregnado sus poros – pero los cuadros...
....su cara .....paredes oscuras
algo que ya no puede ser rasguñado lejos.

… oigo las noticias,
solo quedan 3 personas muertas,
se escucha en todo el mundo
asesinatos.... esto continuamente se intensifica
los cuadros se extienden por todas partes de los pasillos del cuartel
y sigue a los soldados, simultáneamente
aparecen en sus pesadillas agudas.

… oigo las noticias,
que un águila enorme volara , desconocido
el acercamiento de montañas en el durmieron –- caja de oro con los secretos de la vida y misterioso
sus tesoros, en otro un pinar, donde
los árboles negros sus ramas son agitados, que los ángeles
sus alas, y coágulos de sangre coagulados
gota hacia la tierra.

... oigo las noticias,
aquel todos fueron atormentados por esta dos pesadilla, profundamente
ellos durmieron .. agotados por la matanza, pero ellos lucharon
y aullaron en un tormento se revolcaron mucho tiempo...
cuando el águila se puso encima de ellos y en ellos
abierto la caja brillante, el café en un pinar aunque,
ellos comenzaron a sonar bajo su único y su nombre
las piezas de sangre coaguladas los convocaron."

4 Mayo 2010, martes


http://fatyolzoltan.blogspot.com/
...hallom a híreket - Fátyol Zoltán

2010. május 29., szombat

Réka emlékei


Magyarosi Árpád Fiúka
(1981. február 4 – 2009. április 16)


„...te nemes székely vagy, büszke, konok, és okos…”
Fiúkától, 2007. július 13-án

Aki ismerte szegény, megboldogult testvéremet, annak nem kell bemutatnom, aki pedig nem, hátha kíváncsi rá - a testvér szemszögéből. Lassan 4 hónapja nem él már, de eddig nem voltam képes az írásra, az emlékezésre, sem arra, hogy a dalait hallgassam, vagy a fényképeimet rendezgessem. Nem megy. Még nem, és lehet, soha nem fog menni. Felfoghatatlan, hogy ő már nincs.

Szegény öcsém nagy utat járt be rövid kis élete alatt, de nem elég nagyot. Soha nem volt külföldön, Bécsben is most először - a vízumért. Egyszer utazott el, és hozni kellett őt haza, nem is akárhogyan.

Édesanyánk 1956-ban, második gyerekként látta meg a napvilágot Szovátán, 1975-ben érettségizett.


Mivel nagyapám „kitaníttatta”, érettségi után küldte dolgozni. A helyi postán dolgozott, ott ismerkedett meg apánkkal, és mivel szabadulni akart otthonról, férjhez ment.

1978. június 15-én születtem meg én első gyerekként. Engem nagyon akart anyu. Mivel apám nem akarta, hogy elvigyék katonának (a kétgyermekes családfenntartónak felmentés járt), kellett egy második gyerek, és mivel „a lány nem gyerek”, mindenáron egy fiút is akart. Sajnos ekkor már a munkatársak belevitték az ivászatba, anyuval egyre rosszabbul éltek, ezért anyu nem akart újabb gyereket, csak a gyógyszert nem bírta szedni, így öcsém megfogant, 1981. február 4-én meg is született. Öcsém a tervezettnél később jött 2 héttel, ezért Marosvásárhelyre vitték be anyut, azért ott született, és nem Szovátán. Azért lett Fiúka a beceneve, mert apámat is Árpádnak hívták, anyám meg nem akarta őt is így szólítani, hogy ne is emlékeztesse rá. Természetesen apámat nem vitték el katonának, és (bár már fia is volt) a kedvence továbbra is én voltam. Állítólag. Én ezt nem vettem észre. Amikor pl. egyszer verekedtek anyuval, és anyu az öcsémet fogta, engem - kb. 3 éves voltam, és anyu elé álltam, hogy védjem őt - apám anyuhoz vágott. Alkohol. Így működik.


A „MAGYAROSI”-t amúgy hosszú ó-val írják, így anyakönyveztek minket, de mivel kb. 5 éve, amikor az öcsém családfakutatott, talált rá a következő dolgokra, és akkortól ő rövid o-val írta a nevét. Én nem. Szóval a Magyarosik székely katona, majd nemesi családból származnak. II Ferdinánd királytól kaptunk nemesi oklevelet 1634-ben.

Szüleink nem kereszteltek meg minket; édesanyám római katolikus vallású, apám unitárius, az egyetlen magyar alapítású vallás híve, ezért öcsém is unitáriusnak keresztelkedett (már felnőtt korában), keresztapja nála fiatalabb. :-)

Kiskoromból sokra nem emlékszem tesókámból, csak amikor nőtt egy picit. Gyenge, erőtlen kisbaba volt, mivel anyunak nem volt teje szoptatni őt, azért csak feküdt és nézett a nagy fekete szemeivel. Ritkán sírt. 6 hónapos korában már bölcsis volt. Egy éves korában még ülni sem tudott rendesen. Anyuék ekkor már fél éve külön éltek.


Az egész család nagyon muzikális, édesanyám már a középiskolás évei alatt is énekelt, ezt később is folytatta hivatásszerűen. Rengeteget utazott a fellépései miatt, egyre többet. A nagyszülőkkel ugyanabban a társasházban éltünk: mi a 4. emeleten, ők az 1. emeleten laktak, öcsém gyakran mamáéknál volt, én vigyáztam a lakásra, ő feljött tévézni.


Érdekes, hogy öcsém az új ruhát nem szerette, csak a régi megszokottat. Nem is vigyázott soha semmijére. Vadonatúj ruhában focizott, nem érdekelte. Ez később változott csak. A piros volt az övé, enyém volt a kék, utáltam a pirosat. Anyu haragudott, amikor játék közben mindig belevitt engem, a nagyobbat a hülyeségbe, hogy miért ereszkedek le a szintjére, miért nem emelem fel őt az enyémre. Szóval elvoltunk. Minden mondatom, panaszom úgy kezdtem, hogy: „Anyuka, Fiúka…”, ő pedig úgy, hogy: „Anyuka, Réka…” Csak általában nekem volt igazam, én voltam a nagyobb, a jó. Egyszer rohant utánam a lakásban, és ahogy rúgott utánam, a papucs lerepült a lábáról, bele az üvegvitrinbe. Be is tört. Aznap anyu sírt, amikor meglátta, és nem nézhettük az aznapi Tini Ninja Teknőcöket, pedig a kulcslyukon keresztül próbáltuk :-)


Voltak bunyóink, de nem rosszindulatúak :-) Mi jó testvérek voltunk. Csak nekem volt a könnyebb. Én a lány voltam, csendes, szelíd, fehér bőrű, kék szemű, gesztenye-barna hajú, ő az ellenkezője mindennek: fiú volt, barna bőrű, fekete hajú - szemű.

Az óvodában - emlékszem - feketerigónak hívta az egyik óvó néni.


Fiúka arra volt büszke, hogy neki van a legtöbb beceneve. Tényleg sok volt. Nem volt nagy a korkülönbség köztünk, de mégis teljesen más érdeklődési körünk volt. A barátokat nagyon szerettük, és lógni is velük egész nap. Én kártyáztam is a fiúkkal, öcsém úgy csalt, hogy nem is vettük észre, csak nyert. Kis barna, mozgékony gyerek volt. Szerencsénk volt a nagyszülők gyümölcsösével, ott rengeteg időt töltöttünk, télen szánkóztunk, nyáron sokat fürödtünk a sós tavakban vagy a patakban. Legalább volt gyerekkorunk, jó levegőn nőttünk fel, jó kajákat ettünk. Nem hiányzott sem a kábeltévé, sem az Internet. Amikor lett, természetesen bepótoltuk. :-)


Volt egy esemény, ami az egész kisvárost megmozgatta egyszer. Egy téli napon öcsém a szánkóval eltűnt. Általában mindig a lakásunk közelében voltunk, de most nem találtuk őt, és mivel kicsi volt még, és korán sötétedett, mindenki őt kereste. Egyszer csak megjelent a szomszéd nagyobb fiúkkal, moziban volt. Húzta a szánkót is maga után. Nem is értette, mi ez a felhajtás. Ezt a képet nem felejtem el, ahogy a többit sem. Már a patakban is keresték, nem esett-e a jég alá. Akkor megijedtünk.

Egyszer valami kerítésen próbált átmászni, a rozsdás sodronykötél elszakadt és mindkét tenyerébe belefúródott, de úgy kiszedték, nem is maradt nyoma. A feje többször betört (de nem verekedés miatt, mert soha nem verekedett). Volt gyerekkorában egy-két ilyen „veszélyes” helyzet, de annyira mozgékony volt, életrevaló, soha nem történt nagyobb baj, pedig anyuka mindig ettől félt. De ez a gyerek a jég hátán is… Szó szerint. Egyszer elvitt horgászni, közben rajzolt, de nem beszélhettem, unatkoztam. Soha többet nem mentem. :-) Egyszer volt nagyon beteg (de akkor se kórházban), több szurit kapott naponta, csak feküdt. Olyan gyengének soha nem láttam. Annyira sajnáltuk szegényt.

Az iskola nem volt könnyű, nekem meg kellett tanulnom egyedül tanulni, anyu szenvedett öcsémmel. Potyogtatta a krokodil-könnyeit, de inkább nem írta a leckét. Pedig nagyon jó memóriája volt, de csak akkor használta, ha úgy akarta! Én rengeteget olvastam már akkor is, tanultam 3 évig gitározni, rajzolni is tudtam, de nem foglalkoztam a dologgal.


A 6. osztályt Fiúka Budapesten kezdte 1993-ban, de ahogy nekem könnyű, neki nehéz volt a beilleszkedés. Szovátán ő volt a közepesen tanuló, csintalan, de mindenben benne lévő gyerek, itt egy 11. kerületi iskolában nem fogadták be: az osztály legidősebb, legkövérebb és legbutább cigány kislánya folyton kigúnyolta őt, románozta, talán bántotta is. Anyu átvitte őt egy másik suliba, így a 13. kerületben ballagott el 8-ból. Természetesen összezárva (pici lakást béreltünk) sokat vitáztunk ebben az időszakban. Anyu folyamatosan dolgozott, ahogy egész életében, apámat hiába is perelte volna (azóta is alkoholista), nem kaptunk gyerektartást tőle. Semmit se kaptunk tőle. Öcsémet egy nehéz szakközépbe vették fel, nem bírta, inkább összegyűjtötte a pénzt, mamához szökött Szovátára. Fél év „lazítás” után, rájött: neki itt van a jövője. Visszajött, tovább tanult. Elkezdett verseket írni, a füzeteimből megtanult önszorgalomból, tanár nélkül gitározni, zenét szerzett, bandát alapított, barátokat szerzett, de az otthoniakkal is tartotta a kapcsolatot. Leérettségizett, bejutott a főiskolára.

Télen, nyáron 1-2 hétre utaztunk „haza”.


Én 1997-ben érettségiztem Budapesten, majd Szegeden és később Pécsett tanultam tovább. Ekkor nem találkozunk túl gyakran. Volt egy szabály: az utolsó mosogat, akinél valami kifogy, és mindenki a sajátját. Így öcsém minden üres dolgot visszatett a hűtőbe, hogy ne kelljen mosogatnia. :-) Sokáig kísérletezünk a tökéletes sült krumplin, én hámoztam, ő vágta, de soha nem lett tökéletes. Gyerekként nem ettem meg a banánt, az én részem is az övé lett. De a dugi csokimat is felfalta. Jól tette! Volt olyan pesti nyár, hogy délutánig aludtunk. Anyu óránként telefonált a munkából, hogy felkeltünk-e. Minden órában másikunk vette fel a telefont és mondta be, hogy igen. Anyu rosszul volt ettől. Ha nyaralni akartunk, valamennyit dolgoznunk kellett. Én nem sokat, de öcsém rengeteget dolgozott diák korában, éjszakákon át (így vette meg az első gitárját is). Nappal aludt. Volt olyan, hogy hívta valaki telefonon, mert megbeszélt vele valamit, de ő aludt tovább. Amikor végre felkelt, kérdeztem, nem megy találkozni a valakivel? Nem is emlékezett rá. Röhögtünk.

Annyi ismerőse volt, hogy ha valaki újat akart beleírni a telefonjába, ki kellett valaki törölnie. Igazából Szovátán érezte otthon magát, nem a rokonok miatt, hanem a jó levegő, a tó, a szabadság, a barátok miatt. Érettségi után nem találta a helyét, de mivel én pedagógus lettem, bejárt az óráimra, gitározott a gyerekeknek, akik imádták őt. Rám nagyon büszke volt, talán ezért is követett a pályán. Tartotta is bennem a lelket. Egyszer meglátogattam Debrecenben (ott tanult a tanítóképző főiskolán), megmutatta a várost, ahol otthon érezte magát. Ennek örültem. Diplomaszerzés után (2008) állás- és albérletkeresés következett, közben egyetemista lett. Tervben volt az angol szak is, amiben tudtam volna segíteni.

Mivel barátja, Előd 2008. novemberétől Santa Cruzban volt, talán rájött a kalandvágy. És arra is rájött, hogy kezdő pedagógus-fizetésből – mely elmegy az albérletre és kajára - nem lehet megélni. Megint nem találta önmagát, élt a lehetőséggel, meglátogatta Elődöt.


Verseiben felfedezem önmagam, ahogy én is keresem magam, magamra ismerek, csak nem tudtam így megfogalmazni. 2009. február végén, amikor kiutazott Santa Cruzba, a karneválra, napokig úgy chateltünk, hogy nem is tudtam, honnan ír, míg egyszer meg nem írta, hogy Bolíviában van. Megdobbant a szívem. Hol? Néztem is a keresőben, aztán láttam, milyen zavaros ott a politikai helyzet. Ő szerintem nem nézett utána, hová ment ki. Féltem, de ő nyugtatgatott, hogy csoportosan járnak, ott van Előd, akiben megbízott. Előddel legutoljára a 7-es buszon találkozunk pár éve télen, mondta, ő is tanár lett. Mondtam, én még mindig tanítok. Kb. ennyi volt. Előtte egy nyáron találkoztunk Szovátán, hármasban utaztunk Fiúkával, csomót röhögtem velük. Jól éreztem magam.

Öcsém, míg kint volt, majdnem naponta írt nekem, hogy „Tsá, tesókám. Mizu?”. Naponta beléptem a közösségi oldalakra, láttam, hogy fent van ő is, mondom él, minden ok, megnyugodtam. Webcamerán keresztül is láttam párszor: levágatta a haját. Aztán küldött képeket is. Anyukát én nyugtatgattam, hogy soha nem történt baja, nyugodjon meg, most sem fog. A diákhitelből vette meg a jegyet, csak oda, 1 hónapos turista vízuma volt. Nagyon lelkes volt, hogy milyen helyeket lát, milyen gyümölcsöket eszik, mennyit fog mesélni, ha hazajön. Én az Edut nem ismertem, most hallottam először a nevét. A kép még mindig nem állt össze teljesen. Utoljára Karácsonykor (2008) találkoztunk öcsémmel anyunál, azóta nem, ezért az eset után sem hittem el, hogy soha többet nem fogunk. Van olyan dolog, amit szeretnék megkérdezni tőle, és rájövök, hiába. Az életnek mennie kell tovább, de nem megy. Nekünk legalábbis nem.


Az iskolában, a munkahelyemen voltam péntek délelőtt, amikor megtudtam, hogy lemészárolták. Napokig nem történt semmi, de azt tudtuk, hogy mindenféleképpen itthon szeretnénk tudni. Ezért gyűjtöttünk pénzt, és végre a dolgok beindultak. Köszönjük mindenkinek, aki segített, hogy itthon békében nyugodhat. Hiánya pótolhatatlan!

Magyarósi Réka, Fiúka nővérkéje

Budapest, 2009. július 29.

2010. május 26., szerda

A csodára várhatsz még...


„Hibás a gépezet, hibás a rendszer
nem csoda én sem tudnám becsukott szemmel
hiába kapálózol nem jön segítség
nem nyúl érted a mélybe semmiféle kéz

Egyre fáradtabbnak tűnsz, pihenni kéne
van még hátra pár év és mindennek vége
titokban reménykedsz, de lassan elsötétül az ég
ugyanmár a csodára várhatsz még!

Nem is akarod, nem is érted
nagyívben ....hatsz rá, mégis érzed
érzed túljutottál azon a ponton
amikor nyakadba szakad az összes gondod

Bíztató jövő, gyönyörű távlat
úgy fogsz te is élni mint a tízezres átlag
addig csak csendben tartsd a szádat
fizesd az adót, és hajtsál mint egy állat

a csodára várhatsz még
egy órát
egy napot
egy hetet
egy hónapot
van még remény, de ez minden

kérhetsz gyónást
vagy papot
vagy templomot
jó nagyot
Eljön a megváltás!
csak nehéz elhinnem”

(teveklub.hu-n írta valaki...)

Őszinte részvétem!



"Minden élet csak ennyi? Az ember akar valamit, építget, rakosgat, törekszik erre-arra… aztán vége."
Wass Albert


...szeretem, hiányzik ... :(.
Soha nem felejtelek el, Árpi! Soha.
Beatrix1986


...örökké szeretlek.
Még mindig találok egy-két hajszálat...a fogkeféd, ruhád is ugyanott áll , s hiába vár, hiába várunk már... :(
Kimondhatatlanul hiányzol!!!

Már egy éve Nélküled... :(
örökké és végtelenül
Szeretlek!
sziszy


...emlékezem rá.
Mintha nemrég beszéltünk volna... pedig már több, mint 1 éve nem tehetjük meg.
b.aggee


...fekete nap marad a mai örökre.
“Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod veszteség volt és pusztulás, fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni. Csak most kezdek rádöbbenni, hogy az életed ajándék volt, s egyre erősödő szeretet maradt utána. A halál miatti elkeseredés elpusztította magát a szeretetem tárgyát, ám a halál ténye nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam. Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom, nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.”
ag.


Egy éve hagytál itt bennünket... Pedig nem készültél elmenni. Nem így...
Aljas érdekek és beteg elmék által vezérelt gyilkos kezek "rántottak ki" Téged ebből a mocsok világból, amelyet Te mégis oly szépnek tudtál látni és annyira tudtál szeretni...
A hátrahagyott emlékekért és azért, aki voltál már csak egy halk, de annál fájdalmasabb köszönet...
Isten őrködjön lelked nyugalma felett, drága Barátom... :(
Egyszer "odaát" úgy is találkozunk...
(Christian)


... a teveklub által ismertem a fiát. Igaz, személyesen soha nem találkoztunk, de nagyon jóba lettünk.
Sajnos a munkám miatt több mint egy évig nem igazán voltam elérhető, ezért nem is nagyon tudtam az internetes ismerőseimről semmit. Most értesültem a hírről és fájó szívvel veszek búcsút tőle. Elnézést hogy ezt így leírtam, nem akartam, akarok tiszteletlen lenni csak szavaztam az adatlapjára. Majd amikor a honlapján jártam, akkor láttam, és úgy gondoltam leírom, hogy tudja, ki vagyok.
Még egyszer elnézést a zavarásomért és ŐSZINTE RÉSZVÉTEM! Hihetetlenül jó ember volt! Nagyon tiszteltem!
Mély fájdalommal búcsúzom, de örökre köztünk él!
Sz. Szandra
Szolnok (2010.05.26.)

2010. május 25., kedd

Valahol...

Azt hittem, de csak…



Jött egy vihar,
S én a fejemhez kaptam,
Azt hittem jót hoz majd,
De csak rosszat kaptam.

Jött aztán egy eső,
Mely kissé megnyugtatott,
Azt hittem, eztán jó lesz,
De csak a rossz maradhatott.

Jött aztán egy villanás,
Melyet rossznak véltem,
Azt hittem még rosszabb lesz,
De jobb lett énnékem!

1999.05.24. Bp.

http://magyarosiarpad.hu/irasok.html

2008. július 10 - 20. - Szováta


A korrupcióval időt lehet spórolni, ám pénzbe kerül :)
Végül 3 év után sikerült hazajutnom Szovátára. Szokásos hajnali érkezés, van aki már megy a munkába, van aki az éjszakai „könyvtárból” megy haza, van aki még alszik. A levegő még a régi, olyan mint a zsíros hús, jól lehet lakni vele...nekem is fájt a tüdőm...mondom "Istenem, végre levegőt tudok venni", és köményest is árulnak :)

Szejkén se változott a helyzet...legfeljebb a pénz...most csörög, kevesebb a "recsegős"... a víz hideg, senki nem szereti, s míg mi készülünk az estére, ártatlan turisták ballagnak fel a legnagyobb székely (Orbán Balázs) sírjához. Tiszteltem a bácsit, aki önként tartott az átutazóknak "előadást" s pénzt se kért érte, tőlem is csak azért fogadott el egy kis ásványvizet, mert én "itthoni-otthoni" vagyok. Fura ez a világ (az a világ) valami Isteni csoda!

Különben szépek voltak a szovátai esték, színház híján a Zöldbe megy ott az ember, vagy a telepen hallgatja idegenek csacsogását, esetleg éjjel meztelenül a köményes mámorától a "Bocitóban" úszik egyet...jaj de szépek a hegyek, azok a legszebbek a világon...a legszebbek!

Megtanultam valamit most otthon. Lehetsz bármilyen szép és jó helyen, társ nélkül semmi sem "olyan"... ha nem tudod megosztani az érzéseid a társaddal, keserűvé válik az egész...ilyen lehet a keserű cukor is. Úgyhogy most jól vagyok, - hogy itt vagyok - s hogy ő is itt van! Nem tudom mikor megyek legközelebb...de már nem egyedül. Talán októberben..."hiszen híttak"!

Gyakran megesik, hogy miközben az elérhetetlen után vágyódunk, semmibe vesszük az elérhetőt. (Petrarca)

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

2010. május 19., szerda

Gratulálunk, Külügyminiszter Úr!



2010-05-19
Egy nagy pofon a Tóásó-ügyben

Amsterdami Magyar Emberjogi Bizottság elhatárolódott Balázs Péter szavaitól

Megdöbbenéssel fogadtuk Balázs Péter leköszönő külügyminiszter bolíviai kollégájával való találkozása alkalmával tett kijelentéseit a Rózsa Flores-üggyel kapcsolatosan – reagált az Amsterdami Magyar Emberjogi Bizottság arra, hogy kedden Balázs Péter külügyminiszter Madridban kijelentette: nem sok jót ígér a Tóásó-ügy. Marácz László, az Amsterdami Magyar Emberjogi Bizottság elnöke szerdai közleményében kijelentette: elhatárolódnak a magyar külügyminiszter szavaitól.

2009. április 16-án egy Santa Cruz-i szállodában kommandósok törtek rá egy csoportra, és megöltek három embert. Lelőtték a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa Flores Eduardót, a romániai magyar Magyarosi Árpádot és egy ír fiatalembert, Michael Dwyert. Két embert letartóztattak, köztük a magyar Tóásó Elődöt. Az ottani hatóságok állítása szerint a csoport merényletet tervezett Bolívia elnöke, Evo Morales ellen.

Balázs Péter kedden Madridban találkozott David Choquehuanca Céspedes bolíviai külügyminiszterrel. A magyar külügyi tárca vezetője szerint a vádemelés fordulópont lesz Tóásó Előd ügyében. Mint mondta, ki fog derülni, hogy „pontosan mivel vádolják, de ez nem sok jót ígér, tehát nagyon résen kell lennie a magyar konzuli szolgálatnak, hogy megfelelően reagáljunk”.

A Tóásó Edit meghatalmazásából eljáró Marácz László szerint furcsa, hogy a magyar külügyi tárca szorgalmazza a vádemelést, és nem azt bírálja, hogy eddig is vádemelés nélkül tartották és tartják fogva Tóásó Elődöt.

Az emberjogi bizottság azt is kifogásolja, hogy Balázs Péter csak most jelentette ki, hogy Magyarország fokozott nemzetközi figyelmet irányít majd az ügyre. A Tóásó család nem érti, hogy eddig ezt vajon, miért nem tették meg.

„Az elmúlt időszakban a magyar külügy semmilyen emberjogi ügyben nem volt hatékony, semmilyen nemzetközi figyelmet nem tudott biztosítani” – írta közleményében Marácz László.

Emlékeztetett: Tóásó Előd esetében pedig a mai napig konzuli ügyként kezeli az ügyet, holott az ügy jellege és a személyeket ért emberjogi sértések megalapozzák a diplomáciai védelem biztosítását. Tóásó Előd konzuli védelmet kap, annak ellenére, hogy az Európai Unió állampolgáraként megillette volna az, hogy Magyarország felkérjen egy Bolíviába akkreditációval rendelkező EU államot, a magyar állampolgár hatékony, és maximális képviseletére, ebben a rendkívül kényes politikai ügyben.

Az Amsterdami Magyar Emberjogi Bizottság szerint szinte érthetetlen, miért kellett egy évet várni arra, hogy egyáltalán találkozzon a magyar és a bolíviai külügyminiszter, sőt Balázs Péter ezen a megbeszélésen nem tanúsított határozott fellépést, és arra hivatkozik, hogy majd az EU elnökség alatt Magyarország azt fog tanúsítani.

Kedden Balázs Péter arról is beszélt, hogy amit a Kepes András-féle interjúban Rózsa Flores elmondott, az beismerő vallomással ér föl. A Tóásó család máshogy látja.

A Kepes-interjúból semmiféle beismerő vallomás nem állapítható meg – szögezi le Marácz László, aki emlékeztetett: Eduardo Rózsa Flores a Santa Cruz-i autonómia ügyben szólalt meg, és semmilyen bizonyíték nincs benne arra, hogy az elnök életére akart volna törni, vagy terrorcselekményeket kívánt volna végrehajtani.

A diplomáciában van amikor a hallgatás többet ér, mert a spekulatív fecsegés önmagában többet árthat az ügynek. Balázs Péter szavai alapján arra lehet következtetni, hogy a videó alapján ő eldöntötte, hogy mi az igazság, és ítéletet hozott – írta.

Az emberjogi bizottság szerint nemzetközi vizsgálat kezdeményezését kellene szorgalmazni Tóásó Előd ügyében, nem pedig csupán ügyvédi képviseletet ajánlani a magyar diplomácia részéről.

Marácz László reményét fejezte ki, hogy az új külügyminiszter nem fog a diplomáciában olyan hibákat elkövetni, mint ahogy azt a régi tette Tóásó Előd ügyében.

Echo Tv

2010. május 16., vasárnap

"Semmiség" (2008. június 20 - július 9.)


Helyesírási szótárunk 720 oldalas. Ebből az "S" betűs szavak 16 oldalt foglalnak el. Ezek a szavak tartalmaznak minden elképzelhető rosszat. Íme néhány szó: sajtó, salak, sánta, sápadt, sár, sarló, sáska, sátán, sav, savanyú, seb, sérv, sikít, sír, sivár, skarlát, skorbut, skorpió, slukk, sodor, sovány, sör, spenót, sugárzás, sújt, sunyi, süket...jellemezhetnénk sokmindent e szavakkal... embert, országot...

Sokan a nyarat sör nélkül persze nem tudják elképzelni :))) Az nem is rossz? A nyár fellépésekkel, munkakereséssel, tervezgetéssel telik...kevés időm volt magammal lenni...tudod amikor csendben vagy, egyedül, és nézhetsz ki magadból...átgondolhatsz, átértékelhetsz, tervezhetsz dolgokat...

Sokszor éreztem azt ezen a nyáron, hogy megtaláltam magam, az utam, de legalább ennyiszer elbizonytalanodok...talán bennem van a hiba, vagy a rendszerben...nem is tudom hol és mit rontottak el...vagy csak az emésztésemmel van a gond...se jót, se rosszat nem tudok egykönnyen megemészteni... és az idő megy, pörög. A pillanatok fogynak... mindegyik elveszíti a varázsát...a homokszemeket is elrepíti a szél, a sör is elfogy.

Rossz dolog érezni a bizonytalanságot...megfelelni a mának, sodródni, ütközni, s nem látni két nappal előre sem...mindig jön valami, minden változik...semmi sem biztos...csak az amit eldöntöttem! Csak az... mert nem jó a sör, se a soványság, se a sodródás.

"Semmi vagyok, miközben mindennek kellene lennem."

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

2010. május 9., vasárnap

Iskola, diploma, jövő (2008. június 15 - 19.)



Ha a főiskolára gondolok, arcok, szavak jutnak eszembe...és a gyermekek végtelen szeretete, no meg a sok pozitív energia, ami árad belőlük. Valamiért szerettek, talán mert leguggoltam, és úgy beszéltem velük...őszintén...ennek vége már.

Volt egy államvizsga is...ma is elmennék, ha kellene, se több se kevesebb nem lettem, azt tudom csak, hogy a pedagógus személyisége fontosabb, mint akármilyen módszer...és azt, hogy mindig a gyermek javára kell dönteni, nem nyers tudást kell adni nekik, nem is pontokat, hanem vágyat arra, hogy akarjon kutatni, tudni.

Nem csak a tanáraim szerettem...a társaimat is, a portásokat, a takarítókat, a "téemkásokat" de a falakat is. A TMK jelentése: tervszerű megelőző karbantartás. Sokan nem tudják ezt sem...mást sem... Istenem, legalább egy kicsit izgultam volna...legalább egy percet...talán majd a következő államvizsgán...mert lesz következő. Lennie kell.

Hogyan tovább...? ...nem tudom, ma nem, de egy csettintésnyi idő alatt fogok dönteni...hogy, hol, hogyan, kivel, mivel...mivel most végre megint döntést kell hoznom...a következő éveimről. Még nem jöttem rá mi értelme van az életnek...de azt tudom, hogy amíg másokat akartam megfejteni, megfeledkeztem magamról, a környezetemről...bezár a megfejtés, vak, aki tudja az okát cselekedeteimnek, aki megfejt egy betűmből, mert nem látja a szememben a csillogást, nem hallja hogyan veszem a levegőt, nem látja az arcom. Én nem akarok mindent tudni! Sokan szeretik a titkokat és az ismeretlent... nem akarok minden kérdésre választ sem, néha jó egyszerűen csak "ellenni" a pillanatban, élvezni egy tapintást, egy csókot, a szerető s a féltő ölelést... Nem kaptam választ sokmindenre...nem is kellett...lesznek új kérdések, amikre szintén nem várok választ.

Hogyan tovább? "manemtudom"

Díszíts fel! Akassz rám időt, mosolyt, érintést. Szeretnék végre ünnepelni. Ülj mellém szótlanul Vigyázzunk egymásra - én tudom, hogy nagyon törékeny vagyok! (Tornay András )

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Még mindig... - Csillagfiú "emlékére"



„Furcsa társ a magány.
Amink van, megoszthatatlanná válik.
Amink hiányzik, kétszeresen hiányzik.
A víz fölé hajolva tükörképünkben
pirosabb és élőbb a vér, mint mibennünk,
ha magányosak vagyunk.”

(Illés Endre)

A „néha-néha” nyakra tekeredő szögesdrót
még mindig kacsingat a sarokból esténként.
A másokból kifacsart enyv még mindig jól összetartja a Követ,
bár mostanság ajánlott a gyakoribb használat a „siker” érdekében.
A só reggelente még mindig kiül a szem sarkára,
hol okkal, hol ok nélkül.

Még mindig…

A hideg bőr még mindig irtózik az idegen érintésektől.
Még mindig ismerős melegre vágyik.
A hang még mindig hallatja magát, hiába nincs mit mondania.
Ha van, csupán meghallgatásra vár.
A fül azt hall, amit hallani akar, az ész azt hisz el, amit el akar hinni,
a Szív még mindig azt fogad be, amit csak elé sodornak.

Még mindig…

A tövis még mindig egyre mélyebbre szúr,
a szilánk még mindig egyre beljebb fúrja magát,
a vér még mindig csörgedezik az álmokban,
a só még mindig marja a Követ,
a hang még mindig repeszti az emlékezetet,
a szó még mindig öl.

Minden a régiben.

Még mindig beszélgetnék ég-lakókkal,
még mindig hív a csillaggá vált lelkierő,
még mindig, néha még mindig mennék oda,
ahová élő ember sosem nyert betekintést.
Mennék, oly sokszor sietve mennék oda,
ahol sok az ismerős Barát-Fenyő.

(Sz. Enikő, 2009.05.29.)

Magyar földben nyugszik


...Magyarosi Árpád immár magyar földben nyugszik! A nyilvánosság kizárásával, szűk családi és baráti körben, unitárius istentisztelet keretében vettünk végső búcsút tőle. Budapesten a Kerepesi temetőben. A család kérésére a temetés és annak előkészületei titokban zajlottak le. Leginkább azért, hogy a sajtó ne értesülhessen az eseményről. Felháborító volt ugyanis, hogy sokszor szó szerint átvették és tényként tálalták a bolíviai kommunisták elképesztő hazugságait!

Pár szóban a nem mindennapi és rendkívül megható temetésről. A ravatalnál gyászzenét maga Árpi adott, ezúttal felvételről „Próbáld meg elképzelni, hogy meghaltam" c. dalával. A szertartáson a tiszteletes úr saját véleményének is hangot adott, amikor kifejtette, hogy azok a terroristák, akik éjszaka, rendőrségi eljárást színlelve, álmukban lőnek le embereket egy hotelszobában. Kiemelte, hogy egy igazságos és jó célt kívántak szolgálni Rózsa Floresszel, dacolva az őket fenyegető veszéllyel. Tették ezt azért, hogy embereknek segíthessenek. Beszédében Petőfi Sándor nyughatatlan szabadságszeretetével jellemezte Árpit, mint aki kész elveiért a legnagyobb áldozat meghozatalára is. A szertartás végén a Székely Himnusz dallamára indult utolsó, legrövidebb útjára. A nyitott sírnál Édesanyja a Szülőföld egy darabkáját morzsolta a nemzeti színű zászlóval letakart koporsóra. Nyugodjon békében!

Az elmúlt egy hónapban sokat gondolkoztam, próbáltam megérteni, hogy miért ment ki Bolíviába, mi volt cselekedeteinek mozgatórúgója? Árpi mindig a székely autonómiáról, a független Székelyföldről beszélt. De neki nem csak az erdélyi magyarok szabadsága volt a fontos, ez nála a világ összes megalázott, elnyomott népének szabadságát jelentette. És melyik az az ideológia, amelyik a legtöbb nép szabadságát semmisítette meg? Igen, a kommunizmus az. A bolsevizmus népek tucatjait törölte el a Föld színéről, megszüntetve minden szabadságot, mindent ami az egyénhez és mindent, ami a nemzethez kapcsolódhat. Neki ott kellett lennie, ahol ez a förtelem a legerőszakosabban támad. Latin-Amerikában.

Mint a pesti srác 56-ban, akinek egész addigi élete abba a pillanatba sűrűsödik össze és válik ez élete értelmévé, amikor a molotov koktélt a szovjet tankhoz vágja. Árpit is így érthetjük meg, hogy mindaz amiért élt, álmodott, zenélt az ott, Santa Cruzban válhatott volna értelmessé. Ezt a hősi pillanatot kereste. Képes lett volna arra, hogy megtegye.

Ezúton szeretném én is megköszönni mindenkinek, aki részt vett a holttest hazahozatalához szükséges pénz összegyűjtésben, adakozott vagy segített megszervezni azt. Kérlek titeket, hogy tegyük ezt a bebörtönzött magyar testvérünk, Tóásó Előd ügyében is, hogy viszontláthassuk őt, élve...!

TP. 2009-05-21

2010. május 8., szombat

Fiúka is segített

Milyen volt ő? Milyennek ismertétek?


A teljesség igénye nélkül...

Én 2004-ben ismertem meg Fiúkát itt, Marosvásárhelyen, egy fesztivál keretén belül. Rögtön annyira szimpatikus lett! :-)) Mondta akkor, hogy zenél, én meg énekelek, és rögtön meg is találtuk a közös hangot. Tartottuk is a kapcsolatot ezután, de az utóbbi időben ez sajnos elmaradt. Azóta gyötör a bűntudat, hogy miért nem kerestem az elmúlt pár hónapban?

Telefonon kaptam a hírt a történtekről és először fel sem fogtam (igazán még most sem). Nagyon ki voltam borulva, hogy távozott közülünk, de ugyanakkor háborogtam, hogy ilyen kegyetlen módon. Túl korán volt még, hiszen annyi dolga lett volna még!

Az első három-négy hétben aludni sem nagyon tudtam, vagy ha mégis, akkor álmodtam én is vele. Olvastam, hogy mások is így vannak ezzel. Egyszer álmomban megjelent nekem, emlékszem, egy fehér szobában voltunk. Leült velem szemben és azt mondta, hogy minden rendben jön és tudja, hogy mind imádkozunk érte, ne féljünk, mert jól van, csak imádkozzunk érte tovább. Ez nagyon megrázott, mivel beszélgettünk, akármit kérdeztem vagy mondtam, ő válaszolt mindenre. Ilyen élményem eddig még nem volt. Voltak viszont nagyon rossz álmok is.

Nem tudom, eljön-e az az idő, amikor a neve hallatán nem fogok majd sírni? Egyelőre nagyon nehéz, nagyon hiányzik Ő is és az a sok okos gondolat is, amit egykor megosztott velem. Bízom benne, hogy a lelke békére lel, és hogy egy nap majd találkozom még vele. De addig is emléke tovább él bennem.
(Zs.Imola – IMO)


Együtt nőttünk fel, sokat komédiáztunk, és csak jó emlékeim vannak.
A BARÁTOM VOLT, ÉS ELŐTTEM EGY HŐS!
(Cs. Attila - Cseri)


Én 2oo7. júniusában voltam osztályommal Debrecenben kirándulni, és abban a kollégiumban szálltunk meg, ahol Árpád lakott. Rögtön meg is ismerkedtünk, aztán az egész osztály is barátkozott vele, a tanárom is. Mindenki nagyon szerette. A kirándulás után még találkoztunk párszor.

Árpádot, ha megismerik az emberek, sosem feledik, mert annyira egy csodálatos személyiség, aki tele van szeretettel. Mindenki arcára mosolyt csal. Ha gitárt fog a kezében és énekel, valami hihetetlen érzés, a mennyországban érzem magam, ha hallom Őt.
Sosem feledem!
(P. Lilla)


Én nagyon régen ismerkedtem meg Fiúkával. Ő régebben sokat járt Kibédre, és én odavalósi vagyok. Járt diszkóba, és a diszkó előtt mindig gitározgatott. Nagyon jó volt hallgatni. Itt ismerkedtem meg vele, és azóta jó barátságban voltunk. Jártunk együtt a Székelyföldi Rockmaratonra. Habár ritkán találkoztunk, elég jó barátok voltunk. Interneten tartottuk a kapcsolatot. Igaz barátnak tekintettem.
(P. Annamária)


Fiúkát otthonról, Szovátáról ismerem kb. 4-5 éves kora óta, a szomszéd házban laktam, na meg a nővérével is barátnők voltunk gyerekkorban, így sokat jártam hozzájuk...
(D. Kinga)


Tavaly diplomáztam a Tanítóképző Főiskolán, ott ismertem meg Árpit. Fehér Péter volt HÖK alelnök révén ismertem meg a mindig vidám és különleges képességekkel megáldott Árpit. 4 év alatt nagyon sokat beszélgettünk politikáról, társadalmi hovatartozásról, magáról az életről, és hála Istennek sok mindenben egyetértettünk. A híres Kikötő nevű sörözőben és az iskolafolyosón beszélgettünk sokat. Mesélt nekem Szovátáról, a pesti életéről, a Debrecenhez fűződő viszonyáról. Hallhattam gitáron játszani. És zongorázott is nekem, amikor beültünk ketten lyukasórában a 33-as terembe (ott volt az iskolában a zongora).

Ezek az emlékképek örökre élni fognak bennem. Egyszóval én csak 4 évig ismerhettem Árpit, de sosem feledem Őt. Büszke vagyok, hogy ha nem is gyerekkori barátja, de jó ismerőse lehettem.
(N. Zoltán)


Valahogy megtaláltam a weboldalát, a zenéit meghallgattam. Írtam egy gratuláló levelet. Válaszolt a levelemre. Neten továbbra is olvastam felőle. Szimpatikus ember volt, nekem ez a tapasztalatom.
Sziasztok!!! Peti
(T. Péter)


Jómagam is erdélyi vagyok, csíkszeredai, nem is tudtam, hogy Magyarosi Árpinak hívták, csak Fiúkának ismertem. Szejkétől a félszigetig mindenhol összefutottunk, jópár éjszakát gitároztunk át együtt tábortüzek mellett. Tusványosi bulin hallottam először a Bill című számát, kb. 4 éve pünkösdkor éjszaka Somlyón tőle tanultam az "a mi hazánk, szép nagy Magyarország ..." számot gitározni.

Nagyon jófej volt. Egyszer Szejkén pár haverjával gitározva, énekelve járták a tábort és teljes hiteles misét imitálva adták össze a fűben üldögélő fiatal párokat. Azt hiszem ekkor dumáltunk először. Azt mondta, hogy papnak tanul azért, mert ez könnyű megélhetés. Tusványoson (nem tudom pontosan melyik évben volt) utolsó nap ült a járdán gitárral a kezében és énekelte, hogy nincsen pénzem a vonatra blues :-)
Nem akart ő semmi rosszat, csak szabadon élni, de túl nagy árat fizetett érte.
(Böjte Csaba)


Az EFOTT-on ismertem meg. Ő is unitárius, szovátai, mint a férjem, hát így még jobban figyeltem a sorsát, az írásait az üzenőfalon. Nagyon egyezett a véleményünk. A férjem iskolatársa volt a Fiúka édesanyjának, Tóth Marinak.
(K. Ilonka-ÉNLAKA)


Személyesen nem ismertem Árpádot, de sokat beszélgettünk MSN-en. Talán 4 éve bukkantam valahogy a honlapjára, írtam neki, hogy nagyon tetszik, amit csinál és nagyon szimpatikus, elkezdtünk levelezni és MSN-en sokszor segített is nekem, ha valami baj volt :-(

Nem ismertem ugyan személyesem, de nagyon fáj, ami történt. Igazából még mindig nem tudom elhinni... :-(
(H. Hajnalka)


A Debrecen-i fősuliban több évig egy koliban laktunk és sokszor buliztunk együtt...még mindig felfoghatatlan számomra, ami történt...és még mindig bízom abban, hogy Ő nem is halt meg...valaki mást öltek meg...és ő valahol él boldogan...nincs nap, hogy ne jutna eszembe...KIVÉTELES EMBER...volt... :-(
(T. Barbara)


Árpáddal a barátságunk jó rég kezdődött, mikor is egy közös ismerős összehozott egy találkát. Akkor az ELÉG lapot terjesztette, s én is segítettem neki. Utána számtalanszor találkoztunk véletlenül és szervezetten is.

Tavaly nyáron a Székelyföldi Rockmaraton alkalmával találkoztunk, illetve utoljára Debrecenben, mikoris mindketten mentünk beiratkozni. Sajnos az volt az utolsó találkozásom Fiúkával. Még akkor beszéltük, hogy mikor kitavaszodik, akkor elmegyünk egyet a debreceni éjszakába sörözni, de ez sajnos már nem lehetséges.
(L. István – Pityu)


Én kb. 4-5 éve ismerem Árpit, a Tanítóképzőn találkoztunk. Nagyon rövid idő alatt szerettük meg egymást, az első perctől kezdve egy hullámhosszon voltunk, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, sok közös barátunk volt és lett. Mindent meg tudtam Vele beszélni, a szomorú perceimben Rá mindig számíthattam, mindig megnevettetett, együtt kerestünk megoldást a problémámra, mindent megtett, hogy akár egy pici mosolyt csaljon az arcomra, ha kellett, ugrált, táncolt, énekelt is. Néha, amikor Neki volt szüksége egy kedves szóra, mosolyra, számíthatott rám ugyanúgy... Tudta...

Nagyon sok minden összekötött minket, aztán ezek a mindennapos beszélgetések picit ritkábbá váltak, miután eljöttem a suliból, de tartottuk a kapcsolatot. Legutóbb talán 2-3 hónapja kommunikáltunk (iwiw-en), de csak pár szóban. Nem hittem, hogy az volt az utolsó beszélgetésünk... Erről iszonyú nehéz még írnom is...

Nagyon szeretném, ha a média végre végleg elhallgatna Vele kapcsolatban és mindenki, aki valóban ismerte és szerette/szereti, a saját kis csendességében próbálhatná feldolgozni a feldolgozhatatlant...

Őszinte részvétem a gyászoló családnak, és természetesen Sziszinek.
Üdvözlettel: egy barát
(L. Beatrix)


2 évvel ezelőtt Szarvason jártam az egyik barátnőmnél, és a Tanítóképző Főiskola kollégiumában szálltam meg. A barátnőmék hárman voltak egy szobában, és mikor én mentem, a barátnőm egyik szobatársánál Árpi vendégeskedett.

Ott akkor egyszer találkoztunk, de mégis olyan közvetlen és kedves volt, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Másnap én hazamentem, utána viszont többször váltottunk e-mailt, illetve msn-en is tartottuk nagy ritkán a kapcsolatot! Igaz, hogy nem volt régi az ismerettségünk, engem mégis nagyon mélyen érintett a halála és még mindig nehezen tudom elhinni, hogy pont vele történt. :-(
(Gy. Csilla)


Kedves Fiúka Édesanyja!
Nézem a képeket... Értetlenül állok a történtek előtt.
2001-2004 években találkoztam Fiúkával többször. Vittem kirándulni Budapest, Csepelről a Középiskolai Kollégiumból a fiúkat Tóásó Előddel, mint gyermekfelügyelő.
Lélekben Önnel vagyok.

Mindig legyen büszke a kisfiára, aki úgy döntött, hogy "örökifjú" marad.
A mindig mosolygós, gitáros, énekes Fiúka.
Szeretettel: B. Katalin


Árpi olyan ember volt, akiről a gyermekeimnek is mesélni fogok! Emlékezni fogok rá, mindig!
Ne tessék aggódni! Most már biztosan jól van! Nem tudom ki, miben hisz, de én igyekszem abban hinni, hogy a túlvilági élet annyira gyönyörű, hogy ezért nem jött még onnan vissza senki, mert a sok csoda miatt, ami ott van, képtelenség ott hagyni! Most már biztos az angyalok hallgatják Árpi hangját, és gitár húrjának pendülését, de azt hiszem, ha erősen fülelünk, talán mi is meghallhatjuk őt innen lentről!
Sok erőt és kitartást kívánok!
Ha nem tetszik túl illetlen kérdésnek venni, szeretném megtudni, hol nyugszik pontosan Árpi, mert szeretném meglátogatni! Persze csak ha nem tolakodás ilyet kérdeznem!
Még egyszer őszinte részvétem. Vannak, akik halhatatlanok, ő is az!
(F. Ági)


Sokoldalú ember....
Csókolom, gondoltam, h. egy pár sorban leírom, illetve pontosítom, h. honnan is ismerem Árpit:

Barátnőm, K. Orsolya a Maróthi Gy. Kollégiumban lakott a 4 főiskolás éven keresztül, én pedig sokat vendégeskedtem ott - őt látogatva - Miskolcról. Sokszor volt alkalmam Árpival találkozni, sokat beszélgettünk, és volt, hogy néhányszor gitározott és énekel is nekünk.

Igazi személyiség volt, a maga sokoldalúságával és közvetlenségével. Nagyon sajnáltam, mikor itt, Miskolcon a hírekben felfigyeltem a nevére, és arra, h. az a Magyarosi Árpád éppen az, akit én is ismertem onnan Debrecenből, a Kollégiumból.
Nagyon sajnálom, és szeretettel gondolok most is vissza rá, az Ö emlékére.

Őszinte részvétem, így, utólag is, és minden jót kívánok az egész családnak:
H. Szilvia, Miskolcról.


Sajnálom, ami történt...
Nagyon sokáig leveleztem Fiúkával (1998-2005). Sajnos nemigazán hallgattam TV-t, rádiót, egy ismerősöm szólt, hogy látta nálam Fiúka versét régről, és emlékezett rá, hogy az én levelező társam volt. Nem hallottam mi történt vele. :-( Most szembesültem a dolgokkal (2009. januárban), és döbbenten állok a világban. Én úgy gondoltam, megtalálta az igazit, és a helyét a világban, és boldogan él. Ezt, ami történt, soha nem képzeltem volna...

Őszinte részvétem, és bár nem tetszik ismerni engem, de én azóta is őrzöm Fiúka leveleit, verseit, amit nekem küldött. Remélem, valahol ott van, amit én írtam neki. Nem ezt kívántam, csak azt, hogy a versekkel találja meg a helyét a világban, és örültem, hogy egy ilyen jólelkű fiú van a világban, mint Ő. Sajnos a személyes találkozót soha nem tudtuk összehozni...
(K. Katka)


Kedves Édesanya,

először is engedje meg, hadd fejezzem ki mély sajnálatomat és együttérzésemet Árpád elvesztése miatt.
Én egy évfolyammal jártam felette, de Őt mindenki ismerte, sokat összefutottunk a koliban is.

Árpi nagyon tehetséges, sokoldalú és igazán közösségi ember volt, aki valóban nagyon szeretett élni, és mélységesen megdöbbentett a halála.
Isten adjon vigasztalást és békességet az egész Családnak!

Árpád olyan ember volt, aki azt hiszem, hogy szenvedéllyel élte meg élete minden percét, bizonyára soha nem vesztegetett el egy pillanatot sem abból. Valóban szeretett élni, és igazán élt is. Ez sokak előtt példa lehet, mert Benne több élet volt ez alatt a 28 év alatt, mint másban 80 alatt. Valahogy sokszor eszembe jut ez Róla…
Üdvözlettel: Orsolya


Fiúkát nem ismertem személyesen, de halála mélyen megrázott. Teljes szívemből együttérzek Árpád szeretteivel! Legőszintébb részvétemet szeretném kifejezni ...
(B. Zsófia)


Csak most láttam meg, hogy mi történt, bár ez a tényeken nem változtat...Őszinte részvétem a családjának, legfőképp Édesanyjának. Nagyon sajnálom! A legértékesebb emberek mindig értelmetlenül halnak meg...
(M. Dorka)


Ma már az egész világ tudja, hogy nem voltak terroristák. Hogy hidegvérrel mészárolták le őket, pusztán strómanként felhasználva őket talmi pitiáner, helyi politikai érdekek mentén...

Csak reménykedni tudok, ha már ez a szörnyűség megtörtént, hogy halála nem volt hiábavaló. Hogy ezután - neki is köszönhetően - egy kicsit jobb lesz ez a világ.
Ha csak a zenéje által sugallt üzeneteket megérti 100 ember és azokat továbbítja, már egy kicsit jobbra fordult ennek a nagy K-betűs világnak a sorsa...
(Christian)


Én 2007 őszén ismerkedtem meg Árpáddal, és nagyon megszerettem őt. Együtt jártam egy pályázatíró tanfolyamra vele a TK keretein belül. Akkoriban még én is a TK-ra jártam. Abban az időben kezdett foglakozni az arab kultúrával, és a tanfolyam szüneteiben meséltem neki egyiptomi élményeimről, és együtt kezdtük el tanulni az arab szavakat.

Sokat nevettünk. Mindig jó hangulata volt, ha valami bántotta, fogta a gitárját, és rágyújtott egy nótára. Folyton tudás-szomja volt, és mindig valamit alkotott. Nagyon szeretem a hangját, ő maga a titkos szó.

Életről és halálról csak annyit, hogy a halál csak egy pillanat, az élet viszont örök. Árpád örökké velünk marad!!! Az igazság pedig mindig megtalálja az ösvényt, melyen megnyilvánulhat!
(...)


Én teljesen véletlenül találkoztam vele még 2007-ben a földforduláskor Szarvason, ja meg 2008-ban is ugyanezen a rendezvényen, irtó jó fej volt. Hátborzongató hangja volt, amikor énekelt, nagyon intelligens volt, és ahogyan bárkivel szóba tudott elegyedni pillanatok alatt, ahogy hangulatot teremtett egy szál gitárral.

Totál meglepődtem, hogy ilyen történhet bárkivel, tök gáz. Őszinte részvétem a hozzátartozóinak.
(R. Gyöngyike)


Árpád! Szerinte Magyarország fővárosa Szarvas! :-))

Legalább is ezt állította tavaly (2008-ban) földforduláson. Nekem folyton az jut eszembe róla, hogy mekkora művész és vezető jellem. Példaképként tisztelhető stílus, egyéniség. Ahogyan meg tudja fogni egy-egy dolog lényegét fél mondattal a dalaiban. Ahogyan bánik az emberekkel, még a nehéz szituációkban is sikeres. Sokan azt hiszik, hogy nincs ilyen jellem. Van sok, csak nem hagynak nekik teret, mert ha más keze nincs benne valamiben, amiben pénz van, akkor azt elteszik az útból.

Szeretném elmondani, hogy volt szerencsém nem egyszer zenélni együtt Árpival. Bemutatta, hogy milyen jó és nehéz dolog az, amit ő csinál. Szembenézni a világgal, egyedül, néha némán egy kopott gitárral. Sikeresnek lenni, tisztelni, és méltósággal odaállni és nyíltan beszélni valamiről. Neki mindig van mit mondania, még most is. Mindig mikor hallgatom a dalait, kiráz a hideg, és irigykedem, hogy hogyan kapott ilyen jó adottságokat? Hogyan tudja elmondani azt ilyen egyszerűen, amit még gondolni is nehéz. Hogyan tud úgy vezető lenni, hogy meg sem szólal (bár az igazat megvallva ilyen nem sokszor volt).

Kedves Tóth Mari! Árpád egy hős, s ezt tudják a barátai is, és mindenki, aki ismeri egy kicsit is. Tehát a nevét nem lehet bemocskolni! Előttünk soha! Aki elhiszi azt, amit a TV mond, akkor az az ember vak, rossz ítélőképességű.

Szarvason is sokmindenki siratta, de legalábbis megkönnyezte! Én magam láttam. A földfordulás először telt el Árpi nélkül. Megszakadt egy sorozat, egy olyan sorozat, amikor a szürke iskolánk falai közé betette a lábát egy olyan élelmes ember, akit sok mindenki tisztelt, vár és hiányol.
Köztük én is. Utólagos engedelemmel, bátorkodtam egy kisebb megemlékezést végrehajtani Árpádról, a barátomról, akivel Pesten sem tudtuk egymást elkerülni véletlenül. Ez a megemlékezés Árpi dalaiból tevődött össze:

-Vizsgadal
-Vizsga2
-Tandíj dal
-Szúnyogdal
-T.É.L.

Szeretnék találkozni önökkel egyszer, hogy elmondhassam személyesen is azt, hogy árpád jó ember...
Nem használok múlt időt, Árpi sem tenné...

Tisztelettel: Sas Attila László

Róla írták...



Nyugodj békében, Fiúka! Örökre él az olyan ember, aki tiszta szívvel él.
Nagyon hiányzol...

Régebben azt mondtad: van mikor sok ember áll a kordon mögött…vannak, akik hátulról dobálnak mindenféle dolgokat…és vannak, akik elől nyugodtan állnak, semmit nem csinálnak, csak várakoznak türelemmel...és akkor történik az, hogy azokat kapják el, akik elöl csöndben, nyugodtan állnak…

Ez annyira megmaradt…meg még sokminden…köszönök mindent…aludj szépen, Árpád…

Etus

---------------------------------------------------------------------------

Kedves Mária néni,

mélyen lesújtott, amikor meghallottam a borzalmas híreket. Igazából nem is akartam felfogni napokon át, majd a munkahelyem döbbentem rá, napok múltán...nagyon sírtam.

Árpival a középiskolában ismerkedtünk meg, azonos volt a baráti társaságunk, ha jól emlékszem, udvarlásban is részem volt :-))

Árpi is nagyon sok jót adott, csupán azzal, hogy ott volt, sztoriztunk és gitározott, énekelt nekünk. Azokért az estékért, az eszmékért és gondolkodásmódért hálás vagyok, és soha nem felejtem el! Sokat adott a barátainak!

Árpi a lehető legjobb ember, tiszta lélekkel, akit valaha ismertem. Ő megismételhetetlen! És boldog lehet, aki csak ismerte, és aki közeli barátjának tudhatta, az talán a leginkább. Mégis az Édesanya ilyenkor az, aki napjában több kérdést tesz fel magában, a legtöbb a miért...

Erőt kívánok Mária néninek, nagyon sokat, csodálatos Édesanya, aki ilyen fiút nevelt!

Tisztelettel és szeretettel,
P. Eszter

---------------------------------------------------------------------------

Kedves Édesanya!

Először is hadd fejezzem ki mély együttérzésemet! Én Árpit a főiskolán (KFRTKF) ismertem meg. Sajnos én még csak másodéves vagyok, így csak akkor kerültem oda, amikor ő már végzett. Ennek ellenére sokszor találkoztam vele, most legutoljára a télen egy közös barátunknál találkoztunk.

Ha az ember előre ismerné a sorsot, akkor nyilván minden alkalmat megragadna, hogy mélyebb ismeretet szerezzen a másikról. Már az iskolában felfigyeltem rá, hogy milyen tehetséges, szimpatikus fiatalember.
Elsős koromban Makoldi tanár úr sztárvendégként hívta meg az előadásunkra, ahol kérdéseket tehettünk fel Neki. A első benyomásom az volt Róla, hogy egy szerény, intelligens, rendkívül mély érzésű fiatal. Ezek után mikor találkoztunk láttam, hogy milyen jó társasági ember, igazi fiatal, akit rendkívül sok minden érdekel. Megtudtam, hogy verseket ír, énekel, rajzol és a különös kötődése Erdélyhez és a hazájához mind azt bizonyította számomra, hogy Ő egy értékes ember!

Én Debrecenben voltam Árpi mindkét megemlékezésén. A Maróthy kollégiumban, és a főiskolán is. Ozsvát tanár úr mesélt Árpiról, hogy milyen tiszta lelkű ember volt Ő, elszavalta Árpi kedvenc versét: Kányádi Sándor - Nyergestető. Gyönyörű a vers, főleg egy Székely-Magyarnak, nem véletlenül volt ez a kedvence, hiszen elárulja ars poeticáját. Ebben biztos vagyok!

Édesanyámmal együtt írjuk ezt a levelet. Elhatároztuk, hogy elmegyünk Szovátára, megkeressük azt a patakot, amelyik a kedvence volt (A. Évával és édesanyjával karöltve, akiket szintén mélyen érintett a halála, és Éva is a főiskola tanulója).

Mégegyszer szeretnénk kifejezni együttérzésünket amiatt az általunk már ismert, soha el nem múló fájdalom miatt!
N. ZS. SZANDRA

(Makoldi Sándor főiskolai docens, vizuális-nevelés tanszék, Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola;
Ozsváth Sándor főiskolai adjunktus, kommunikáció és médiatudományi intézet, KFRTKF)

Versek


-DE-

-DE- mert vágyom rá,
hogy veled legyek, ha baj van...
-DE- ha baj van -te kés vagy-
bennem, a vajban.

(2007)



"Ő"

Követ.
Mindig követ.
Mindent lát.
Mindent tud.
Még a jelszavam is.
Szerencsére néma Ő,
- együtt halunk meg -.

2008.06.11. (Sopron)



Pálcikán

Nem lett igazabb...
pedig bevallott mindent!
...meg is bánta...
Nem lett igazabb - nem -
mert hiteget most is,
s mert pálcikára kötözte testem.

2008.10.28. (Debrecen-Budapest)



Még érzem

Még érzem körmeim alatt hajad
amint egy-egy beakad, kapaszkodik.
Még hallom mint serceg kezem alatt bőröd...

Még látom a fényt szemedben...
s magam is szemed fényében
...lógó orral - jósként - én tudtam...

2008.10.28. (Debrecen-Budapest)



"méghogy te.."

- jogod van mindenhez,
s nincs jogod semmihez!

2008.10.28. (Debrecen-Budapest)



Nem mondtam...

Lépegettél az ujjaiddal
embert játszván - lassan -
nem hajoltál meg soha,
nem rogytak össze ujjaid,
csak lépegettél...lépegettél.
Nem mondtam, hogy ráz a hideg.

2008.10.28. (Debrecen-Budapest)



Vacsora

...sajtot vágtál,
kolbászt tettél elém.
Kést, kenyeret, vajat.

Meg is volt terítve...
...kockás abrosz - piros-fekete -
s nem kívántál jó étvágyat...

2008.10.28. (Debrecen-Budapest)



Játék

Nem vettél komolyan... igaz én sem téged!
Szórakoztunk egymással - s velünk - az élet.

http://magyarosiarpad.hu/irasok.html

Sztárok barátja volt a lelőtt fiú


Vikidál Gyulával (jobbra) közösen is fellépett Magyarosi Árpád (†28)

MAGYARORSZÁG–SANTA CRUZ — "Most már követeljük, hogy mondják meg a bolíviaiak, miért kellett meghalni két magyarnak a múlt csütörtöki kommandós rajtaütés alkalmával."- Az újonnan megválasztott külügyminiszter, Balázs Péter elmondta, eddig semmi sem támasztja alá, hogy a lelőtt és őrizetbe vett emberek merényletre készültek volna.

Közben az utolsó pillanatban kikérték az egyik elhunyt, Magyarosi Árpád (†28) holttestét a román hatóságok. Ha ezt hétfő estig nem tették volna meg, tömegsírba temették volna az erdélyi származású fiatalembert.

A Blikk megtalálta Magyarosi barátnőjét, M. Fannit (19), aki állítása szerint a gyilkosság előtti órákban még interneten chatelt barátjával. A férfi gyászoló szerettei most egy számlaszámot nyitottak, amelyen megpróbálják összegyűjteni azt a tízmillió forintot, ami a lelőtt férfi hazaszállítását fedezi.

– A lányom borzasztó állapotban van, beszélni sem tud az ügyről. Árpi jó gyerek volt, zenélt, tanult, sőt még egy iskolában is tanított, csak jót mondhatok róla – mondta a Blikknek Menyhárt József, Fanni nevelőapja, akitől megtudtuk, hogy két ügyvéd indította meg a holttest hazaszállításához szükséges eljárást.

Hogy mennyire messze állt Magyarosi Árpádtól az erőszak, és milyen közel a zene, talán az mutatja a legjobban, hogy már gyerekkorában zenekari próbákra járt énekesnő édesanyjával. Felnőttként több zenekart alapított, sztárokkal zenélt.


Varga Miklós énekessel fotózkodott egy nemzeti ünnepen a Bolíviában meggyilkolt Magyarosi

Blikk - 2009-04-22

2010. május 7., péntek

Reggel – Erdélyi József



Egy szép reggelre gondolok
és mosolygok és meghalok...

Kéklett az ég, sütött a nap,
mentem sötét fenyők alatt.

Kezemet fogta jó apám.
Sárgarigó fütyölt a fán.

Sárgarigó, huncut rigó,
azt fütyölte, hogy élni jó.

Hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.

Jó lenni nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek.

Sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át.

Fenyőre szállni rangosan,
fütyölni szépen, hangosan.

Hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép.

Hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét...

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.

Kék lesz az ég, ragyog a nap,
megyek sötét fenyők alatt.

Kezemet fogja holt apám,
s megszólal egy rigó a fán.

Azt mondja majd az a rigó,
hogy élni szép, hogy élni jó.

De halni szebb és halni jobb…
S én mosolygok és meghalok.


2010. május 6., csütörtök

Megadta magát lelövése előtt?



Olyan messze - Lukács Csaba (Magyar Nemzet)

Lemeznyi saját dal, pár vers, jó néhány fotó, internetes napló – ez maradt Fiúkából, akit április tizenhatodikán hajnalban hét golyóval öltek meg a kommandósok a Santa Cruz-i Las Américas szálloda négyszázhatvanas szobájában.

Magyarosi Árpádra, a huszonnyolc éves erdélyi fiatalemberre a múlt szombaton emlékeztek barátai és ismerősei Budapesten.

Próbáld meg elképzelni, hogy meghaltam. Hogy él benned minden szó, amit én mondtam – hallgatjuk a torokszorító dalt, amely annak ellenére szíven üt, hogy az énekest nem ismertem személyesen. A hangszórókból ugyanis Magyarosi Árpád éneke szól, a kivetítőről mosolygós, gitáros fiatalember néz vissza ránk, a Nagy Ignác utcai unitárius templomban összegyűlt gyászruhás emberekre. Búcsúzni jöttünk tőle, mert az áldozócsütörtökön a Kerepesi temetőben lezajlott temetésen csak a szűk család vehetett részt; a gyászoló édesanya és nővér a halál után fél évvel ezzel a megemlékezéssel adott lehetőséget a végső tisztességre.

Jobb felkar távoli, könyök közeli oldalán a hátsó és singi oldalától a felkarcsont tengelyének megfelelően a jobb oldali felkarcsont fejéig követhető lőcsatorna, amely végén a jobb oldali felkarcsont fejében deformálódott lőmag található.”

Kászoni-Kövendi József unitárius lelkipásztor a hetvenedik zsoltárból olvasott fel: „Szégyenüljenek meg és piruljanak, a kik életemre törnek; riadjanak vissza és gyalázat érje õket, a kik bajomat kívánják. Hátráljanak meg gyalázatosságuk miatt, a kik azt mondják nékem: Hehé, hehé! Örülnek és örvendeznek majd benned mindazok, a kik keresnek tégedet, és ezt mondják majd szüntelen, a kik szeretik a te szabadításodat: Magasztaltassék fel az Isten! Én pedig szegény és nyomorult vagyok: siess hozzám, oh Isten; segedelmem és szabadítóm vagy te, Uram: ne késsél!”

Hétrendbeli lövési sérüléseket szenvedett, ezenkívül a bal oldali tomportájékon, valamint a bal oldali csontos szemgödör, a jobb oldali homloktájék, az orr bal oldalán, valamint mindkét kéz csuklóterületén lágyrészsérülések érték.”

Az édesanya, Mária asszony mindössze azt szeretné megtudni, hogy pontosan mi történt a fiával azon a végső éjszakán. Kik, miért, hogyan lőttek; mit keresett ott a fia, és mi lett a sorsuk személyes tárgyainak, amelyeket lefoglaltak a bolíviai rendőrök, és a család többszöri kérésére sem adtak ki.

A megemlékezésen szót kapnak a barátok és a munkatársak is. Méltatásukból kiderül, hogy a fiatalember lelkes közéleti tevékenységet végzett az unitárius közösségen belül, és javasolni fogják post mortem a Balázs Ferenc-díjra. Az is lehet, hogy nevével fémjelzett díjat alapítanak a közeljövőben olyan fiataloknak, akik sokat tesznek az unitárius ifjúságért.

Szakértői szempontból megállapítható, hogy a halál erőszakos úton vérbelehelés, fulladás során alakult ki, a tüdőroncsolódás következtében, ezt egyértelműen bizonyítja a légcsőben talált nagy mennyiségû vér. (…) A halál viszonylag hosszabb idő alatt állt be.”

A megemlékezésen fotókat vetítettek a fiatalember életéből, miközben hol a saját dalait lehetett hallani, hol pedig internetes naplójából olvastak fel részleteket a barátai. Ez utóbbiból való a következő idézet: „Imádtam gyermekként a patakban lenni, annyira csodáltam azt a világot, ami folyton sodródott. Varázslatos volt minden, különösen a víz csillogása, csobogása. Esténként fülemben a patak dallamával feküdtem, reggel azzal ébredtem. Őszinte csodálattal tartottam markomban a kifogott apró halakat. Télen is a pataknál voltam, baltámmal vágtam a lékeket, nehogy ne kapjanak levegőt a halacskáim. (…) Láttam már pár patakot, folyót a szép
Székelyföldön s határain, Erdélyben, Magyarországon, távolabb is, de nékem a legszebb mégis az a patak, amit úgy neveznek sokan otthon, hogy Szováta vize. Ott fogtam ki az elsõ halakat kézzel, bottal, hálóval, ott építettünk gátat, abból ittunk, az volt a szent kenete minden egyes napnak. Van is egy mondás, mely szerint az egy Isten előbb a Székelyföldet teremté meg, s mikor látá, hogy az mennyire szép, akkor megteremté köré az egész világot.”


A hétrendbeli lövési sérülésből kettő eredményezett szervi sérülést. (…) Azok nem voltak ellentétesek az élettel, nem eredményeztek olyan sérülést, amelyek biztosan, egyértelműen, szükségszerűen a halálos eredményt okozták volna. (…) Idejekorán érkező szakszerű orvosi segítséggel akár a sérült élete is menthető lett volna, erre szakértői szempontból a reális esély megállapítható.”

Magyarosi Árpád blogjából: „Más színe van a földnek, más virága, termése van minden fának, és az emberek, igen, azok is más vonásokat viselnek. Amikor ’89-ben kitört a forradalom, és a hírekben azt hallottuk, hogy a nép közé lőttek, az ég lilásvöröses volt. Tele volt dühvel, feszültséggel, és szinte forrt, izzott. Csak néztük az eget, mely a Restád-tető fölé emelkedett, és vártuk nyugodtan a változást, mert mást nem igazán tehettünk. Megtanultam, hogy mindig akadnak olyanok, akik várnak, és olyanok, akik tesznek – így is lehetne csoportosítani az embereket. Elteltek évek, láttam sok új vidéket, és feltűnt, hogy van, ami mindenhol egyforma. A gyerekek kacagása, a szegényeket sújtó nyomor és az öregek ráncai – azok különösen. Minden ember egyformán hajlik meg, s a ráncok is egyformán ülnek ki az arcokra. Bennük az egész élet – öröm, bánat, szenvedés, boldogság, nélkülözés, minden. Kezdem néha azt hinni – sok-sok év után –, hogy egyszer bizony az én hátam is meghajlik, mint a fenyő Isten elõtt. Tanultam egy új közmondást: ne várj körtét a tölgyfától. Az élet számtalan helyzetet hordoz magában, és néha-néha belecseppenünk. Ilyenkor vagy elfogadjuk olyannak, amilyen, vagy várjuk a körtét, a sült galambot. Azt hiszem, új szakasz kezdődik az életemben, ha megint otthon leszek. Gyereket szeretnék. Jó férj leszek, jó apa, társ.”

Egyértelműen és határozottan állítom (nem csak valószínűsítem), hogy látta a lőfegyveres támadást, és a támadással szemben felemelte, és a támadás (támadó) felé fordította a jobb oldali tenyerét. (…) Két lövés esetében aktív védekezõ jellegű sérülés alakult ki (amely a megadással egyenlõ kézmozgással, alkar és tenyérmozgással jár), míg a harmadik nem aktív, hanem passzív védekezést, takarást bizonyít.”

A webnaplóból: „Nagyapám – Isten nyugtassa – arra a hírre, hogy az első ember a holdra lépett, az égre mutatott, és azt mondta a gyerekeinek: »Olyan messze? Az lehetetlen! « Pedig nem olyan ember volt, aki a falujában élte le az életét, hiszen láthatta például a nagy Szovjetuniót, dolgozott is ott ingyen. Építette a szocializmust, mégis lopnia kellett az ételt, hogy éhen ne haljanak bajtársaival. Látott sokat a nagyvilágból, de a hold s az óceán számára nem létezett, mondhattak neki bármit.
Leginkább az a tragikus, hogy az ember azt hiszi, minden örök az életében. Aztán mikor vissza kell nézni, csodálkozunk, hogy a múlt elmúlt.
Annyi osztályképet láttam, mindegyik színes, amikor készül, s mindegyik elfeketedik idővel. Emberek vannak rajta, ismerősök, barátok, emlékek, kicsit olyan, mint egy temető, emlékek temetője. Ha nem veszed elő, nem is létezik.”


A magyar körülményeknek megfelelően nevezett holttestének boncolása (Bolíviában – a szerk.) nem történt meg, mindössze a bemeneti nyílások kerültek eltávolításra, a mellkas és has falának megnyitásával. Ez a magyar szabályok szerint elfogadhatatlan, szakértői szempontból súlyosan aggályos.”

Mert élni jó – ez a felirat fogadja Magyarosi Árpád honlapjának látogatóit, és Élni jó volt a lemez címe is, amely még életében megjelent. Az utolsó dal így kezdődik:
„Piros szív, fehér hó, zöld levél, / Piros hajnal, fehér álom, zöld remény, / új tavasz jön, új remény, / hogy visszatér még a fény, / piros szív, fehér hó, zöld levél.”

(A dőlt betűs részek a dr. Balogh István igazságügyi orvos szakértő által a család felkérésére itthon elvégzett boncolás majdnem harmincöt oldalas jegyzőkönyvébõl valók.)

Magyar Nemzet • Magazin
2009. október 17., szombat

Élni Jó - Csillagfiú emlékére - Sz. Enikő (2009.04.18.)



Volt Valaki, akit nem oly rég magukhoz fogadtak a Csillagok… ha nem is volt célja ez, de úgy gondolom, sok emberben nyomott hagyott. Remélem egyszer még beszélgethetünk, s elmondhatja, hogy szerinte miért is volt Jó Élni…

"És az utolsó pillangó is a mélybe hullik,
Az utolsó zuhanás és a végső fájdalom
A nagy kórus marad, ami elszólít:
Az ég megváltoztatja csillagait - indulj."
(Gottfried Benn)


Van egy nap, egy óra, s annak az órának egy percében, s annak egy pillanatában történik valami. Nem tudod, hogyan változik meg benned hirtelen minden. Mint amikor egy kegyetlen gyilkos a véres tőrt a kezében tartva egyszer csak meglátja/hallja Istent, s kegyelemért kiált. A másodperc töredéke alatt történik minden nagy változás, bárki bármit mond, olyan nincs, hogy valaki szépen, lassan változik, s alakul át belsőleg teljesen. Nem. Az ember küzd, belefárad, összeroskad a saját léte gondolatától, és a „gondjaitól”, majd ha kiszemelt egy célt, feltápászkodik, vagy kúszik utána tovább, hogy elérje.

De van, mikor egyszerűen Valaki felhúz a porból, és észreveszed, hogy nem vagy egyedül.

Sokszor napközben nincs sok időm arra, hogy azt csináljam, amit szeretnék, ezért éjszaka teszem mindezt, mikor lemegy a Nap, és látszanak a Csillagok. Ilyenkor jó élni. Az ember kint ül, gondolkodik, ciripelést hall, és mosolyog. Talán még beszél is a Csillagokhoz. Az ilyen pillanatok örömöt visznek az Életbe. Kint ül, a Csillagok alatt, s nincs egyedül. Mintha a Világ csak rá figyelne akkor, mintha nem létezne más, csak Ő és a Világ, s csak egymásra figyelnek. Ezekben a pillanatokban történnek a nagy változások, ilyenkor lesz az emberben annyi hit, erő és akarat, hogy bármire képes legyen.

Sajnos manapság nehéz ilyen pillanatokat megélni, de nem lehetetlen. És csodálatos érzés. Hirtelen arra gondolsz, hogy miért nem érezted ezt előbb, miért nem jöttél rá előbb, miért csak most tudsz így érezni és hinni ennyire önmagadban.

Én nem olyan régen éreztem életemben először ezt az érzést. Hirtelen bízni kezdtem, bízni magamban, s a világban. Nem összekeverendő a világ az emberekkel! Hinni kezdtem olyan dolgokban, amiket ezelőtt teljesen elítéltem. S rengeteget ad, rengeteg erőt ahhoz, hogy a negatív energiákat távol tartsam magamtól. Persze nem mindig. De nagyrészt így van.

Mintha Valaki mindig mellettem lenne, és segítene, megsúgná, hogy mikor mi a helyes. Talán mindig is itt volt mellettem ez a Valaki, és mindig beszélt hozzám, csak nem hallottam meg. Most sem hallom mindig. Talán a gondolataim nem is az én gondolataim, hanem az Övé. Talán bolond vagyok, nem érdekel. Több lettem, több lettem egykori magamnál, s ha nem így van, akkor is így érzem, s ez elég.

Egy pillanat volt, nem tudom, hogyan történt, de egy életet változtatott meg.

Megmutatta, hogy Élni Jó, bármilyen sérelem is érje az embert.

Magyarosi Árpád (1981.02.04. - 2009.04.16.) Emlékére

Ne ítéljetek...


(Temetési beszéd Magyarosi Árpád koporsója fölött, akit 2009. április 16-án gyilkoltak meg Bolíviában, és akinek temetési szertartására 2009. május 21-én került sor a Kerepesi temetőben)

„Ne ítéljetek el senkit, hogy Isten se ítéljen el titeket.”(Lk 6, 37)


Gyászoló szülők, rokonok, részvéttel telt szívű barátok!

Az első írásban fennmaradt magyar szöveg egy temetési beszéd, az úgynevezett Halotti beszéd, amely így kezdődik: „Látjátok feleim szümtükkel, mik vogymuk. Isa pur és homu vogymuk”. Ezekkel az ősi szavakkal fordulok én is hozzátok: látjátok, felebarátaim, szemetekkel, mik vagyunk. Bizony por és hamu vagyunk.

Életünk megszűnése, befejeződése szempontjából mindegy, hogy „ágyban, párnák közt” halunk-e meg, vagy „a harc mezején” gázolnak-e át rajtunk a fúvó paripák, ahogy szabadságharcos költőnk, Petőfi óhajtotta; életünknek mindenképp vége szakadt. Egy édesanyának és édesapának, egy testvérnek, egy menyasszonynak, egy szerető rokonnak, egy hű barátnak tulajdonképpen szintén mindegy, hogyan veszítette el egyetlen életét az a személy, akit ők elveszítettek; számukra a lényeg az, hogy megszűnt létezni. És ha fiatalon szűnt meg létezni, akkor még az is, hogy mi minden veszett el vele együtt: egy család, amelyet alapíthatott volna, gyermekek, akiket nevelhetett volna, évek és évtizedek sora, amelyeket hasznos munkával tölthetett volna, szerettei és tágabb közössége javára.

Ezért is fölösleges itt és most afölött töprengeni, afölött filozofálni, hogyan veszítette el fiatal életét Magyarosi Árpád fiunk, testvérünk, vőlegényünk, barátunk. És még fölöslegesebb esetleg – akár gondolatban is – ítélkezni fölötte, minősíteni próbálva azokat a körülményeket, amelyek korai, túl korai halálához vezettek, meghatározni az õ részét és felelősségét ebben a tragédiában. Ő mindenképpen áldozat, akkor is, ha netán része van benne, hogy áldozattá vált. Olyan világban élünk, amelyben akár botladozva, akár egyenesen, célirányosan, öntudatosan járunk-kelünk: bármikor áldozattá válhatunk.

És ki tudja, melyik tettünk részünkről akaratlan következményeinek válik áldozatává egy másik embertársunk.

Hagyjuk tehát az ítélkezést Istenre – úgy értem: a végső ítélkezést, a földi világból való kimúlásunk utánit. Ez a gesztusunk azonban ne jelentse azt, hogy mi magunk, ameddig élünk, lemondjunk egy-egy kisebb vagy nagyobb emberi közösség, egy társadalom vagy éppen az egész emberiség dolgaival való foglalkozásról, hiszen ez az emberi lét egyik legfőbb értelme.

Az ember zoon politikon, ahogyan két és fél évezreddel ezelőtt egy görög bölcs megállapította: közösségi lény, akinek minden cselekedete kihat a közösségre – és ebből a szempontból természetesen a közösség által is megítélhető és minősíthető. Itt a döntő a szándék: az, hogy az ember milyen lélekkel, milyen akarattal, milyen céllal tesz valamit. Magyarosi Árpád életének esetleges ilyen minősítése lehet változó, attól függően, hogy ki milyen saját és sajátos szempontból nézi; az én olvasatomban õ, mint talán vele együtt halt társai is, olyan jó szándékú, de naiv idealista volt, aki a körülmények és következmények higgadt felmérése nélkül próbált beleszólni egy számára kevéssé ismert közösség dolgába – őszinte, segítőkész tettvágyból.

És ha a halála közvetlen okát jelentő tragikus eseménysor fölötti töprengésben felmerül a terrorizmus fogalma, akkor ez igazából csakis azokat illetheti, akik őt és társait világosan megfogalmazott vád és annak megvizsgálása nélkül, álmukban likvidálták.


Gyászoló testvéreim!

A temetés mindig, minden kultúrában, liturgikus cselekmény: az illető kultúra vallási elvei és hagyományai szerinti istentisztelet. Egy keresztény istentiszteleten, még ha temetési is, nem elégedhetünk meg a halottról való megemlékezéssel, élete néhány mozzanatának felidézésével. Isten előtt állunk, s az őiránta és embertársaink iránt való szeretet Jézus megfogalmazta parancsa arra kötelez mindnyájunkat, hogy meglássuk, felismerjük a saját felelősségünket mindabban, ami Magyarosi Árpád fiunkkal, testvérünkkel, vőlegényünkkel, rokonunkkal és barátunkkal történt. Nem bűnbakot keresünk magunkban, hanem a bűnbánatban, a bűnbánat által megtisztult igaz lelket; a tanulságot keressük, amely Magyarosi Árpád világi tekintetben értelmetlen halálának vallási tekintetben értelmet adhat.

Ha eltöprengünk azon, hogy mi az általános, a legáltalánosabb az õ egyéni tragédiájában, nem juthatunk más megállapításra, mint arra, hogy ez: az erőszak. Mi köze az erőszaknak a mi bűnbánó önvizsgálatunkhoz? Én erre nem hozhatok fel egyéni példákat egyiketek helyett sem, de – lelkészi minőségemben, hivatásomnál fogva – eszetekbe juttathatom, hogy bűnt elkövetni nemcsak cselekedettel, szóval, és gondolattal lehet, hanem mulasztással is. És itt, egy életétől erőszakkal megfosztott ifjú ember e pillanatban még nyitott sírjánál, nem ok nélkül kérdezhetjük magunktól, hogy tettünk-e valamit, egyáltalán gondoltunk-e arra, hogy tehetnénk valamit az erőszak ellen, amely vihardagályként terjed a világban, közösségeket, társadalmakat, országokat, nemzeteket fenyeget, de behatol az élet intimebb szféráiba, a munkahelyekre, az iskolákba, a családi otthonokba is. És – akár a felelőtlenség bűne – nemcsak fizikai tettekben nyilvánulhat meg, hanem szavakban is, például beszédünk eldurvulásában, sőt gondolatokban is, mi több, bizonyos gondolatok elfojtásában: például a bizonyos érzések, vélemények nevetségessé tételére, megbélyegzésére, betiltására irányuló igyekezetben.

Lehet, hogy az a fiatal férfi is, akit itt búcsúztatunk, az ilyenfajta erőszak ellen akart harcolni ott, ahol erre alkalmas terep kínálkozott – és csak arról feledkezett meg, társaival együtt, hogy az erőszak ellen nem az erőszak az orvosság. Aki fegyvert fog, fegyver által vész el, mondotta Jézus az õ védelmében kardot rántó Péternek. És milyen sokatmondó: a harcot – a szabadságért folytatott igazságos harcot! – vállaló, előbb idézett költőnk sem arról dalolt, hogy szeretne az ellenség holttestére győztesen rátaposni, hanem arról, hogy szívesen adná az életét a győzelem kivívásáért.

Nem tudjuk, és talán már sohasem tudhatjuk meg, Magyarosi Árpád akart-e fegyvert fogni egy általa elképzelt szabadság, egy általa igaznak tartott ügy érdekében, egy általa gonosznak tartott erőszak ellen. Csak azt tudjuk, hogy áldozata lett annak az erőszaknak. Itt, az õ földi maradványai fölött, kérjük Istent, emelje példává – ha úgy akarja: intő példává – az õ áldozatát, és mutassa meg nekünk az eredményesen járható utakat az igazság, a szabadság, a béke és a szeretet világa felé.

Kászoni József
Unitárius tiszteletes

2010. május 5., szerda

...hallom a híreket - Fátyol Zoltán



Egy éve és pár hete, hogy Bolíviában, Santa Cruz-ban meggyilkolták Magyarosi Árpádot, aki a tanítványunk volt.

A hírt, elsőre, hitetlenkedve fogadtam, de aztán dőlni kezdtek a képek és az információk a sajtóból. A mészárlást nemzetközi botrány követte, amely máig nem ért véget. Soha nem fog kiderülni, hogy mi történt az előzményekben, és kevés híradás szól azóta a jelenlegi santa cruz-i helyzetről.

A tragikus tény végérvényes. A fagyos döbbenetet, ami akkor hosszú ideig nem engedett el, az évforduló újra felidézte. A vers nem most, hanem akkoriban született.

hallom a híreket,
hogy ők aztán hazamentek és aludni
tértek, miután lecsutakolták magukról a vért
meg a kivégzettek haláltusáját – arrafelé
kevés a víz és mindkettő mélyen
ivódott pórusaikba –, de a képek
az arcuk mögötti sötét falakra
tapadtak lekaparhatatlanul.

…hallom a híreket,
hogy a bázison már csak az őrök
és a hullák maradtak, s ez
mindenütt így van a megrendelt
gyilkosságok után, majd az egyre élénkülő
képek bejárták a kaszárnya termeit
és a katonák után mentek, egyszerre
tűnve fel heveny rémálmaikban.

…hallom a híreket,
hogy az egyiken óriási sas repült, ismeretlen
hegyek felől közelítve az alvókat – mind a százat –,
karmaiban arany szelence az élet titkaival és rejtelmes
kincseivel, a másikon fenyves, ahol
a fekete fák ágaikat lengetik, mint az angyalok
szárnyaikat, és alvadt vérrögöket
hullatnak a föld felé.

…hallom a híreket,
hogy e két kép gyötörte mind a százat, mélyen
aludtak az öldökléstől kimerülve, de hörögtek
és üvöltöttek is talán, álomi kínban és verítékben
fetrengve hosszan, amikor a sas fölébük ért és rájuk
nyitotta a csillogó szelencét, a fekete fenyvesben
pedig, talpuk alatt megszólaltak és nevükön
szólították őket az alvadt vérdarabok.


2010. május 4., kedd

http://fatyolzoltan.blogspot.com/

Bolivia: los asesinos se ríen...


Bolivia: los asesinos se ríen hace un año luz de los suaves europeos

Hace un año fueron capturados, torturados y luego ejecutados con una crueldad bestial en el Hotel Las Américas en Santa Cruz por militantes del gobierno boliviano Eduardo Rozsa Flores, Michael Dwyer y Arpad Magyarósi. Hace un año que no sabemos quién los mató y por qué. Hace un año que no sabemos quién dio la orden. Hace un año que no se examinó el asalto de la policía en un proceso de extinción en un país "democrático", donde no hay pena de muerte, y que es parte de todas las Convenciones Latinoamericanas para los Derechos Humanos y el Protocolo Adicional. Hace un año que los asesinos están en libertad, y se ríen de los estúpidos y débiles europeos.

El sobreviviente de asesinato el único húngaro, Elöd Tóásó un profesor de enseñanza secundaria, un año es prisionero en una altitud de 3600 metros, con el frío en su celda. En un año que no está correctamente alimentado. Hace un año que su salud se está deteriorando. Hace un año que vio a su familia. Hace un año que no se han revelado, por qué se lo captura. Hace un año que no reconoce el archivo de la supuesta investigación criminal. Hace un año que no han sido establecidos los cargos. Hace un año no se inicia un juicio imparcial. Hace un año que no sabe si el sol, con el que se despierta, no es el último para él?

Por el contrario, el líder de los asesinos Walter Andrade sufrió lesiones graves en su cráneo en un accidente de coche. El coche del presidente de la investigación parlamentaria que quería aclarar la incursión al hotel, Bernardo Montenegro, fue empujado fuera de la carretera en un barranco, luego localizaron los restos de las víctimas pero todos los documentos fueron sustraídos.

El viaje de investigación al Parlamento Europeo se inició en contra de las órdenes de arresto, los policías los esperaba en el aeropuerto. Al fiscal encargado del caso le dio un ataque al corazón. El testimonio del supuesto testigo por el dinero del gobierno. En la provincia de Santa Cruz hay falsas acusaciones contra políticos de la oposición y muchos han sido detenidos u obligados a exiliarse junto con sus familias en el extranjero. Los abogados públicos nombrados por el Ministerio Público para la defensa devuelven sus nombramientos, porque temen por sus vidas.
El público húngaro está conmocionado y sin precedentes por las violaciones a las normas internacionales de derechos humanos, lo cual ha sido también condenado por los EE.UU. en su Informe Anual de Derechos Humanos, el Informe Anual del Alto Comisionado para los Derechos Humanos de la ONU. Hungría no ha condenado.

Bolivia entre 2007-2013 recibirá un apoyo de 234 000 000 millones de euros de la UE (http://ec.europa.eu/europeaid/where/latin-america/country-cooperation/bolivia/bolivia_en.htm). El apoyo de pequeñas y medianas empresas en la dictadura emergentes, en el desarrollo de los recursos naturales para el desarrollo sostenible, lucha contra las drogas, y por último pero no menos importante, dedicada a la protección de los derechos humanos. Este año, el monto de la ayuda es equivalente a 9 mil millones de forints. Las autoridades húngaras están soñando solamente con esta cantidad de apoyo.

Un año no se ha iniciado una investigación internacional sobre el caso. Hace un año, el Gobierno húngaro no ha alcanzado con Rumania e Irlanda, la ventaja del peso político de la UE, para obligar a Bolivia a una investigación internacional.
Y aquí estamos...

(*) Attila Nyikos es abogado, representante legal de la familia del húngaro Árpad Magyarósi.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Magyarosi Árpád Fiúka NO ERA un criminal, NO ERA terrorista, NO ERA mercenario y militar, NO ERA separatista, y mucho menos fundador de un grupo paramilitar en Hungria.
El era profesor y estudiante universitario en Budapest, ademas de músico, escritor y poeta!
Acerca de su religión : UNITARIO, no musulman, como dicen.
En Bolivia el era solo un TURISTA y acabaron con su vida!!
ASESINOS!!! Queremos saber la verdad!
JUSTICIA!!

AYÚDAME!

IBAN: HU06117750564123801300000000
BIC(SWIFT: OTPVHUHB
TÓTH MÁRIA
OTP BANK NYRT. BUDAPESTI RÉGIÓ
1052 BUDAPEST
DEÁK FERENC U. 7-9.

HELP ME! !AYÚDAME!


Human Rights Violation in Bolivia
The case of defunct Mr. Árpád Magyarosi,
accused by plot against the President of Bolivia

Dear Madam / Sir,

As you may know from the world press, on the 16th of April 2009. in Bolivia, the town of Santa Cruz, in the Hotel Las Americas, 3 European citizens were killed and 2 captured by the Bolivian special forces, UTARC. The persons killed were Mr. Eduardo Rózsa Flores - Hungarian, Mr. Martin Dwyer- Ireland and Mr. Árpád Magyarosi- Romanian citizen. The two captured, and held in detention under inhumane conditions are Mr. Előd Tóásó- Hungarian, and Mr. Tadic-Croatian. The five persons were attacked by the police on the allegations of organizing a plot agains Mr. Evo Morales, the President of Bolivia, latterly changed to plot an armed internal revolt against Bolivia. The persons imprisoned are not officially accused by anything, no evidence were shown to them, they are just held in prison.

Shortly, the death of Mr. Árpád Magyarosi, contrary to what was stated in the Bolivian press, was not caused by hypovolemia (shock caused by loss of blood), but by suffocation from blood (blood inhalation), caused by the two 5,56x45mm NATO FMJ steel core bullet shot at his torso in from very close distance. In general, none of his wounds were lethal, he could have survived by minimal medical aid (sucking out the blood from his trachea). He died slowly, the agony beeing longer more than 30 minutes!

Following the findings of the Hungarian autopsy report - public document - , alltogether he received 7 shots. The first three from the front, to his upper arm, in a 90 degree horizontal position, bullets travelling in his arm, from the elbow to the shoulder, and braking bones. He holded his hands showing the sign of capitulation, whilst receiving the shots. We recovered one bullet fragment from his shoulder. This was probably the first group of shots, he received during or after his capture. The police forces entered his room peacefully (or let in by himself or by key) as we observed no visible damage on the photographs taken on his hotel room door next day by local press and police. Then he was brutally handcuffed by a plastic string handcuff. Then he was beaten up by fist, by rifle stock and by boot on multiple occasions. His nose was broken, his head, and neck at the back injured and the body over his kidneys, at the back. Probably, whilst lying on the floor, with the right hand wounded (he was left handed), he received the above mentioned two shots to his upper body, from right side to left. Also he received one shot from right to left, to his hip, hitting his sitting bone an paralyzing him. The last shot he received from behind, from back to the front, into his shoulder. We suspect, that this was aimed to be to in his neck or spine cord.

There can be any time gaps between the shots, (except for the lung shots evidently) and even the actual crime scenes may vary.

We did not find gunpowder residue on his hands, nor usual skin injuries from pistol automatic reloading.

We have in our hands his autopsy report, which is a public EU document in Hungary, in Hungarian. Romanian and Spanish translations are also available.

Arpad was invited for a 1-month visit to Bolivia by his friend from his childhood, Toaso Elod now in prison. He was a teacher and a university student here in Hungary and he was studying at a second university, too. He bought his own ticket on his own money. He arrived to Viru Viru airport (Santa Cruz) at 23 febr. 2009. About his personality: he was very calm, with high knowledge in arts, was a teacher, he could not and would not commit either in his head anything he is accused of!

Please help me to find out the truth!
Help me to find out the justice!
Help me to find out the criminals!
WE WOULD LIKE an INTERNATIONAL INVESTIGATION!


Yours sincerely
Tóth Mária
Mother of Árpád

IBAN: HU06 11775056 41238013 00000000
BIC(SWIFT): OTPVHUHB
TÓTH MÁRIA
OTP BANK NYRT. BUDAPESTI REGIO
1052 BUDAPEST
DEAK FERENC U. 7-9.


Árpád Magyarosi fue ejecutado en Bolivia!