Éveken át követett, akkor figyeltem fel rá, amikor horgászni kezdtem... az erdőn át mentünk a tóhoz, s a tisztásnál vettem mindig észre, hogy ott van velem... egyszer a barátom azt kérdezte, hol van - körbe kellett fordulnom - ...megmutattam. Kacagtunk, öt, ha voltam, és alig találtam meg az árnyékomat.
Jött az iskola... - szeptember - a szomszédból kiáltottak át nekem, hogy menni kell... szedtem a diót...a fa tetejében voltam....sütött a nap, finom fűszeres levegőt hordozott a csendes szél, s tele volt minden erővel, tisztasággal... én mégis lemásztam a fáról...
Megváltozott hát addigi életem... mert az élet mindig változik, mindig hoz valami mást. Anyum szerint szerettem a palacsintát... most mégsem eszem meg. Mi is változunk...ez a változás adja az erőt, mely segítségével cselekszünk, nem állunk meg, haladunk, mint az óra mutatója...
Volt egy órám, leejtettem, s a mutató meggörbült benne, beakadt a másikba, egy helyben toporogtak, néha-néha látni lehetett ahogyan zizzen a kis mutató, de se előre, se hátra...csak a szív, mely acélból készült dobbant kitartóan... a szív sosem hagyja magát, csak az harcol az idővel igazán... mert bizony sok ember toporog egy helyben, kapaszkodik valami régibe, vagy beakadt a saját múltjába, s nem képes tovább lépni... aztán nem akar, végül jónak is érzi azt amit tesz... - persze - ...lehet igaza van...
Nehéz egyenesnek, igaznak maradni ebben a világban...de valamivel könnyebb a hegyekben, ahol még a nap is másként süt, ahol a madár hangja is más... sőt a madár is.
Ott magasabban az Isten is közelebb van, ezért aki nem keresi annak közelségét, leereszkedik a hegyről alacsonyabb vidékekre...pedig hát...lefele lehet a pokol is...lefele... s itt ezen a laposságon az idő előtt meghajolt a tér...s a görbe térben meggörbül az ember...bűnökre adja fejét, csábítja a céltalanságából fakadó kapzsiság, bizonytalanság, kielégületlenség...csábítja az "új" s az ismeretlen. Képtelen megragadni azt, ami igazán az övé, nem hisz semmiben...magában sem. Mindig csak lefele... a pincét is a föld mélyébe ássák...lefele...lefele...
Nos...én a hegyek pártján vagyok...s hirdetem, hogy a természet legyőz minden rosszat...
Erdély hegyei megvédik s megtartják a jó embert...ott nem mókuskerékben fut a mókus - de az ember sem -... az erdő védelmet nyújt, biztonságot a hegy ad... eleségről pedig mindig a „fennvaló” gondoskodik.
Így hát...ha majd harcok lesznek, vagy ha kétségbe esnél... jussanak eszedbe Erdély csodás hegyei, - nekünk - ez az ígéret földje!
http://magyarosiarpad.hu/naplom.html
