Osztályképek (2009. január 15 - 26.)

Leginkább az a tragikus, hogy az ember azt hiszi: minden örök az életében. Aztán mikor vissza kell nézi... - csodálkozunk - ...a múlt, elmúlt.
Aztán azt hiszed, hogy amiben vagy "na, az-az örök" ...aztán az is múlt lesz ...körforgás...csak a teremtő örök.

Annyi osztályképet láttam... mindegyik színes, amikor készül... s mindegyik elfeketedik idővel... emberek vannak rajta, ismerősök, barátok, emlékek... kicsit olyan mint egy temető, emlékek temetője. Ha nem veszed elő, nem is létezik.

Az első osztályképem "tán" 1990-ből van... olyan kicsi voltam - ha azt nézem, hogy 6 évre rá kemény döntést hoztam, s hazaszöktem... Hónapokig gyűjtöttem a pénzt, az utolsó fillér is arany volt nekem... minden egyes apró: egy-egy ki nem mondott ima. Éppen '96-ban - akkor kezdődött minden - akkor január végén a legelső Vásárhelyi buszon jegyet vettem a Népstadionban... s ültem türelmesen... vártam az indulást. Ceglédig ismertem már az utat... pár hónappal előtte gyalog is megtettem egy szép nap, de elfogyott az összes élelmem, s visszafordultam...

Budapest nem engedett könnyen...de a láncát ledobtam...
Istenem, hány ember veszi önként magára ezen láncokat... s más láncokat is... csak mert gyávák vagyunk...

Vajon... nézed a régi képen a többiek között magadat. Milyen terveid voltak akkor... s mi lett? Mit gondoltál akkor az életről... -vagy- de jó volt akkor Istenem, semmi gondom nem volt...

Emlékek...fura....ha minden nap készülne egy ilyen osztálykép, vagy valamiféle csoportkép, s naponta nézegetnéd őket ... látnád, mint változik a környezeted, s te magad is... kis lépésekben... mert az élet kis lépésekből áll... mint mikor lapozol egyet a könyvben, mint mikor először fogod meg valaki kezét, mint mikor találkozik a tekintet, és megelőz ezer fölösleges szót... és helyettesít számtalan érzést, mit szavakba foglalva úgy sem mondhatnánk ki.

Nem tudhatjuk mit hoz a holnap, nem is kell tudnunk... de éreznünk kell, milyen napokat élünk meg.
Nem éjfélkor érzi az ember a különbséget - tegnap és ma között - ...nem is délben...

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Évszakok, ősz (2008. szeptember 24 - október 1.)

Ősz - mondják - "elmúlás"... a fák más-más színbe borulnak, a levelek addig hullnak, mígnem kopaszok lesznek a fák... majd jön a hó... s a hideg után az újjászületés. Amolyan körforgás.

Most én jövök: az ősz az az időszak, amikor a fán a levelek megzavarodnak - úgy, mint az emberek - és mindenki más akar lenni... egymással versengenek, új ruhákat vesznek, csak a külsőségekre adnak, mindenféle színbe borulnak a fák, a városok, terek. Ez a végjáték... mert olyan szép szokott lenni a "vég", legyen akármilyen fájdalmas is... de utólag olyan szép, s úgy akarnád újra... de nem lehet.

Vannak azonban más fák, erdők... örökzöldek... ezeknek levelei nem versengenek egymással... megelégednek saját pompájukkal... elfogadták magukat, sorsukat. A saját egyéniségükbe burkolóztak...

Az egyéniség más színt ad az embernek... persze minden egyéniség egyedi ... de a belső kisugárzásukban mégis mind egyforma. A boldog embereken is látszik - reggelente - a mosoly... s éppen ez a mosoly teszi egyformává őket.

Az ősz tehát a végső zavar... az elmúlás előtti forgatag, kavalkád... a csodák időszaka... a csend előtti "zavar"... Megnyugtató, hogy mindez természetes ... én mindig azt mondom, hogy minden szép, ami természetes. Ez felsőbb törvény. Ez mindenek feletti.

Az emberek többségének a lelke őszt él meg... vagy a lélek élteti meg az őszt az emberekkel... nem tudom, de a fenyők igazát hirdetem, hogy belül kell színesnek lennünk, s ez sugározzon ki mindannyiunkból... ne a ruha, vagy a betanult szöveg, mozdulat... így maradhatunk meg. Így tesszük széppé az emberiség erdejét.

Ezen a fán már nincs zöld levél... láttam már beteg fát újra kizöldülni, s volt ki későn, de megtanult élni.

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html