A következő címkéjű bejegyzések mutatása: államvizsga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: államvizsga. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 7., kedd

Akarás, nemakarás (2008. szeptember 8 - 14.)


Az államvizsga idején pontosan tudtam, hogy majd szeptemberben napjaim milyen okból kezdem meg, és zárom le... biztos voltam abban, hogy amit tenni fogok majd, azt akarni is fogom! Én "világéletemben" akartam! Ha nem kaptam meg, mérges voltam DE elfogadtam... ha megkaptam, örültem, ment tovább az élet a következő akarásig... mert az élet akarásokból, és nem akarásokból áll... bizony...

Ma nem voltam abban biztos, hogy akarom azt, amiben élek... miért megyek reggelente az iskolába dolgozni, vagy miért jövök onnan "haza"... ez a szó hamisan cseng bennem...

Én nem tudom, miért ébredek reggel. Ami akkor erőt, s hitet adott, ma elbizonytalanít, olyan álmokra késztet, amikről magam mondtam le a saját akaratomból... pedig jó lenne (csak) az egyetemen... tudnám, hogy tartok valahova, ha tartanék... új arcokat ismernék meg, s hallanék millió új, szép, titokzatos dolgot... láthatnék idegen szemekben őszinte csillogást, hallhatnék csengő hangokat...

Nem sajnálom, s nem fáj, hogy nem ez van... holnap is korán kelek, későn fekszem... csak az bánt, hogy sokszor érzem mostanában azt, hogy nem jól döntöttem, hogy olyat csinálok, amit már nem akarok, ami nem tesz boldoggá, amiben nincs sikerem... amiről már azt sem tudom, hogy miért teszem... lehet, hogy a szél köddé vált vitorlám mögött... s én evezők nélkül várom a szelet...

Tudod, a várakozásnál minden jobb... egyszer - emlékszem - lányt is kértem arra, hogy várjon rám... nem hitt bennem... s a kettőnk szempontjából igaza is volt.

Én megértem a jót is, a rosszat is... olyan őszintén, hogy nem kell elfogadnom, vagy tiltakoznom ellene... arra is büszke vagyok, hogy nincs bennem irigység (bárcsak valaki megmondaná, hogy miért jó ez), a piros lámpán sem megyek át önszántamból, van persze ki "átráncigál" ... és büszke vagyok a türelmemre is... olyan sok van abból is, adnék minden embernek kicsit, s még úgy is maradna... adnék hitet, reményt, bizakodást - ezekből is maradna -...

... s adhatnék erőt az akaráshoz is... de azt nem adhatok. Nem akarhatunk más helyett, akarni nekünk kell megtanulni, mert aki tud akarni, az tud csak döntést hozni - csak az!

Most már értheted zavaros soraim... Nem tudom, mit akarok, ezért döntést sem tudok hozni... régebben ilyenkor új dolgokba kezdtem... új helyre mentem, vagy vissza a régi varázslatosba, új dolgokba kezdtem, váltottam...

Semmit nem bántam meg... és örülök, hogy tudtam váltani ha szükség volt rá... biztosan csak két lábon lehet állni... de ezt az emberek nem értik meg... aki több lábon áll, az kártyavárként éli életét, s folyton csak kudarcok érik... végül egyedül marad.

Már értem... fontosabb az az egy ember, ki ismeri vágyaid, mint száz másik, ki csak álmaidról tud. Ne féljetek, nem alkudtam meg, én hiszek a "vantovábban"... és abban is, hogy jön majd egy szél! Ha mégsem... hát tudok úszni is.

"Vigyázz hogyan gondolkozol, mert az életedet a gondolataid formálják.”(Példabeszédek)

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

2010. augusztus 20., péntek

A panasz és az államvizsga (2008. június 5 - 14.)


Komoly "tanulásba" kezdtem vagy két hete... - nincs mese - pótolni kell sokmindent... tele vagyok tételekkel... éppen ének tantárgypedagógiát tanultam, mikor arra a következtetésre jutottam, hogy egyre többet és többet tudok... hogy okosodom :) mondom is magamnak: mi lenne, ha minden nap egy-két órát tanulnék? Nem rossz gondolat... annyi óra megy el naponta semmire... TV-t nézünk, merengünk, hülyeségekkel foglalkozunk, vakarózik az ember... és ezek mind órák, nehéz és értékes percek, amiket nem jól használtunk ki... persze kell a "kikapcsolódás" is...

Hozzá kellene szoktatnunk magunkat a rendszeres tanuláshoz. Erre próbálom rávenni magamat. Ez nem panasz... dehogy... nem szabad panaszkodni, az ember húzza ki magát akkor is, ha nincs mit egyen, vagy ha "százdolga" is van, nem a panasz kell erőt adjon... és nem is ettől kell fontosabbnak érezzük magunkat (más sem érez majd fontosabbnak bennünket).

Az emberek, bár sokat panaszkodnak, mégsem szeretik azt, aki panaszkodik! Te sem, én sem, mások sem! Panaszra általában panasz a válasz... így feledünk el említést tenni az életünkben lévő szép vagy fontos dolgokról, így feledjük el a saját JÓ képességeinket... elfeledünk büszkének lenni önmagunkra... megsavanyodunk, s velünk savanyodik a saját kis világunk is.

Látod magad előtt azt, ki mindig panaszkodni szokott? Szürke az arca, reménytelen a tekintete, nem tud őszintén mosolyogni sem... Ezért soha ne panaszkodjunk, hanem legyünk büszkék a képességeinkre! Az önbizalmat magunknak adjuk, nem kapjuk, nem osztogatják, örökölni sem lehet...
"Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam olyannal, akinek nincs lába."
(perzsa közmondás)

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

2010. augusztus 16., hétfő

Hajnalok, álmok, szamarak (2008. május 18 - június 4.)


Ritka egy idegesítő dolog az, hogy a legyek korábban ébrednek, mint mi emberek... aztán játékosan ugrálnak ide-oda, "beleszagolnak" mindenbe, olyan kíváncsiak, mint néha mi magunk is... zúgnak, zavarognak, s olyan keserűvé teszik a hajnali álmokat, hogy úgy vagy vele, inkább el se aludtál volna... Mit tehetsz? ... Rángatod az izmaidat, később már a kezeddel próbálod elhessegetni őket... addig, míg ki nem megy végleg az álom a szemedből... és mégis... ilyenkor tudod csak igazán, milyen szépet is álmodtál... vagy egyszerűen csak becsülöd azt, amit máskor nem...

Kicsit az emberek is olyanok, mint a legyek... kíváncsiak, zúgolódók, "másokat zavarók" ...
Egyébként régen írtam már itt, elfoglal az életem... próbálom úgy megélni, hogy jó legyen, hogy ne Ő - az élet - éljen meg engem... maradunk tisztelettel egymás iránt, így helyes ez. Így gondolom én.

Közben készülgetek az államvizsgá(m)ra – tanulok -, s csodálkozom azon, hogy mennyire kevés a "ragacs" agyamban... nem akar semmi megmaradni benne, lehet az a baj – persze -, hogy nagyon előre nézek... mint szamár hátán a sóval, 'ki szinte minden lépésével már a patakban jár... az idő s a teher nem létezik számára...

Te tudod-e, hogyan könnyebb az élet? Nézni előre, látni a szépet, a jót, vagy minden lépésedben nyűg, várakozás, szenvedés legyen... ami folyton feszít, felőröl téged s mást is, ki melletted van... Hogyan jobb venni a levegőt? Hogyan szebb a pillanat s az érintés?

Magam sem tudom sokszor, mi számít inkább... talán a patak... amiben oldódik a só... ami egyszerre a remény s a megoldás... mind ezt keressük... s mégis olyan sokan cipelnek terheket végtelen száraz sivatagokon... ha te is így érzed, állj meg. Kár menni tovább. Van rövidebb, egyszerűbb út, van sok patak, van más teher... mindig van más megoldás.

Én a szamár pártján vagyok... talán mert magam is szamár vagyok. Tudod... van szamár, van ló, s öszvér... de mindegyiket a legyek zaklatják...

"Nem csupán a földön, hanem az időben is vannak sivatagok." (Francis Bacon)

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html