Szabadság - éhség... (2008. nov. 13 - dec. 6.)

(Speciális Olimpián önkéntes - 2007.)

Nem tartom helyesnek, hogy egyes emberek az utcán is esznek. Néha elnézem, mint falatoznak, próbálják nem leenni ruháikat - csak a földet. Amikor az emberek éhesek, akkor hasonlítanak leginkább az állatokhoz... elképesztően meg tudnak változni... türelmetlenek, önzőek, csak egyetlen egy gondolat hajtja őket, hogy mielőbb ehessenek... ezért mondom, sokan a szívüket is a gyomrukban hordják... és... sokaknak a gyomruk a szívüket is megemésztette... ezért mikor az utcán esztek jusson eszetekbe, hogy vannak olyanok is körülöttünk, akiknek ritkán adatik meg az, hogy egyenek... láttam már én is másokat enni mellettem, amikor én azt nem tehettem meg...

Azt mondom, tiszteld meg az ételt s minden falatot... enni csak méltósággal, hálával, alázattal!

... Szabadság... ebből van a legtöbb körülöttünk, és mégis... ebből fogy a legkevesebb, pedig feledteti az éhséget, a szolgaság érzését, mindent... Mondhatnánk, önzővé tesz... mégis... vannak előttem képek... stoppolok jéghidegben (éhesen, fáradtan), órák telnek el... semmi... élni nincs kedved, mindent bánsz... bár maradtál volna otthon, vagy lennél az iskolában... melegben, volna mit enni, leülhetnél, volna kihez szólni... ezekért a "kényelmi" dolgokért adod el magad... és magaddal a szabadságod, a holnapod... és aztán jön az autó, felvesznek... nézel előre szótlan... elmarad mögötted a táj - közeledsz - megérkezel... eszel, melegben vagy, kedves szavakat mondhatsz... és tudod - megérte az a pár óra... a kiszolgáltatottság, az, hogy alárendeled magad a véletlennek... mondhatnánk a sorsnak... mégis inkább az Egy Igaz Istennek -neki- a szabadságodnak.

Amikor megérkezik az ember, elfeledi az út nehézségeit, és örül az "újnak, a másnak"... no, ezt a feledést, és ezt az örülni tudást nevezem a szabadságnak... igaz, milyen fura?

A legtöbben nem tudnak feledni... pedig kellene, hogy jusson hely az új dolgoknak is... örülni meg... talán még kevesebben tudnak, mint feledni... pedig ezek a dolgok ingyen vannak... hiszen a legszebb dolgokért az ember nem fizet... a feledésért sem, az örömért sem, a gyermekért sem, a szerelemért sem, a boldog pillanatokért sem, de még a hitért sem... minden más földi: lánc a testednek.

Csettints, ha tudsz... s ha nem, annyi… de dönts, lépj, cselekedj... utazz végig a szabadsághoz vezető úton, mely - én tudom - nehéz, kényelmetlen, rideg, gondokkal teli... de ha megérkeztél, és átéled s felfogod: mit jelent szabadnak lenni... akkor érted majd meg, érdemes volt... mert mindig van tovább és van jobb, s mert soha sem vagyunk egészen szerencsétlenek!

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Délben... (2008. november 1 - 12.)

Dél van... hallom sercegni a rádiót, majd öt sípszó ... harang. Eszembe jut Mátyás, s az ő serege... a ház melletti pálya csendes, nem pattog a labda, nincs kiabálás -legfeljebb - ennyi: "gyere fiam fel enni...".

Emlékszem mindenre... a leves illattára, az ágy hangjára, amint nagymamám ráült, majd elfeküdt kicsit pihenni, még a kenyér íze is megmaradt...

Amíg mi otthon kicsit pihentünk, a Nap fenemód égetett... égethetett, tudta: nekünk nem árt ... ez volt a dél, pontban 12 óra, amikor leállt minden. Az ebéd elfogyasztása után sokan maradtak "pihenni"... Mi, akikben annyi energia volt (vagy a játékot be nem fejezők) folytattuk a napot, mások délben kezdték elölről... valami egészen mást csináltak.

Úgy, ahogyan akkor is... mostanában is a délben feleződik meg a nap... s a második fele teljesen más... megfelezhető minden, de nem jársz jól, ha a rókára bízod a sajtod... tudod!

Most az én életemben is dél van... valami nem is oly rég ért véget... hallom a sípszót... jön az ebéd... s talán mert már én sem vagyok 8 éves, mint akkor, -picit- lepihenek... aztán ha megpihentem, indulok. Indulok, mert nem akarok úgy járni, mint azok, akik a déli pihenésből szürkületre ébrednek, úgy -hogy- bár éltek, mégsem tettek semmit... vagy csak azt hiszik...

Meg aztán... mi a valami, és mi a semmi? És mi a különbség e kettő között... én igazán nem tudom... de valaminek nevezem azt, ami eszembe jut... és más nem is létezik. Ránk, emberekre a "semmi" feneketlen kútként gondol... legalábbis emlékeim fölösleges, lényegtelen része úgy veszett el bennem, mint csepp víz száraz kútban - felszívódott.

Dél van hát, és én nem tudom azt hinni, hogy a pihenésem tovább tart egy percnél, vigyázok, nehogy álomba szenderüljek... mikor csak egy percig hunyod le a szemed... csak egy perc még... még egy... és vége is... így ér véget az élet. Nem panaszkodom... de a délutánt is meg akarom élni... aztán este... ráérünk majd akkor pihenni.

Odakint világos minden, vakít a nap... bennem most valami szürkeség... mintha semminek nem lenne értelme... pedig van. Ennek van csak igazán... hányszor mondtam el már magamban, hogy "nem ez az igazi" ... utólag már tudom... az volt... azok voltak... mind az volt... minden igazi, egyedül én és a hozzám hasonlók vagyunk hamisak...

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

A február általában... (2008. február 3 - 29.)

Többnyire Budapesten voltam/vagyok... láttam a barátom fiát, hazajött egy másik barátom a világ másik végéről... hát szóval van mit pótolni, hiszen sok-sok barátomat nem láttam egy ideje...

Különben 3 óra leforgása alatt két bicikli romlott el alattam... az egy hülye este volt... vajon mit gondolnak az emberek, amikor nézik, hogy valaki "kézenfogva" sétál a biciklijével? Hogy lopta, vagy hogy nem is tud biciklizni?

... Már gitározom is néha... igaz, keveset, de valami nem jó... asszem nem tudok énekelni, zavarnak a szomszédok, vagyis, én nem akarom zavarni őket, hülye egy helyzet, lehetnék "érzéketlenebb". Jókat beszélgetek anyummal a bölcsis, ovis koromról... szép volt az az idő, nyugodt, békés, felhőtlen. Vannak emlékeim, egy-két éves koromból... tiszták, még a levegő szagára is emlékszem, mi lehet a magyarázat?

És sok rossz évet feledtem el sikeresen, arra sem emlékszem, mennyire volt rossz, de akkor – tudom - nagyon az volt... Kerestem az élet értelmét... asszem minden ember ezt teszi - és amikor valaki rájön, akkor az élet "likvidálja"... talán ezért halnak meg az emberek, hogy ne mondhassák el nekünk, hogy mennyi hülyeséggel foglalkozunk, miközben elfeledünk törődni egymással, és főleg magunkkal!

Negyedikén volt a születésnapom... tehát végülis február az elmúlás, a kérdések, meg az emlékek hónapja volt, válaszok nélkül... talán így helyes.

Majd a március... talán... más lehet...

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html