Szabadság - éhség... (2008. nov. 13 - dec. 6.)

(Speciális Olimpián önkéntes - 2007.)

Nem tartom helyesnek, hogy egyes emberek az utcán is esznek. Néha elnézem, mint falatoznak, próbálják nem leenni ruháikat - csak a földet. Amikor az emberek éhesek, akkor hasonlítanak leginkább az állatokhoz... elképesztően meg tudnak változni... türelmetlenek, önzőek, csak egyetlen egy gondolat hajtja őket, hogy mielőbb ehessenek... ezért mondom, sokan a szívüket is a gyomrukban hordják... és... sokaknak a gyomruk a szívüket is megemésztette... ezért mikor az utcán esztek jusson eszetekbe, hogy vannak olyanok is körülöttünk, akiknek ritkán adatik meg az, hogy egyenek... láttam már én is másokat enni mellettem, amikor én azt nem tehettem meg...

Azt mondom, tiszteld meg az ételt s minden falatot... enni csak méltósággal, hálával, alázattal!

... Szabadság... ebből van a legtöbb körülöttünk, és mégis... ebből fogy a legkevesebb, pedig feledteti az éhséget, a szolgaság érzését, mindent... Mondhatnánk, önzővé tesz... mégis... vannak előttem képek... stoppolok jéghidegben (éhesen, fáradtan), órák telnek el... semmi... élni nincs kedved, mindent bánsz... bár maradtál volna otthon, vagy lennél az iskolában... melegben, volna mit enni, leülhetnél, volna kihez szólni... ezekért a "kényelmi" dolgokért adod el magad... és magaddal a szabadságod, a holnapod... és aztán jön az autó, felvesznek... nézel előre szótlan... elmarad mögötted a táj - közeledsz - megérkezel... eszel, melegben vagy, kedves szavakat mondhatsz... és tudod - megérte az a pár óra... a kiszolgáltatottság, az, hogy alárendeled magad a véletlennek... mondhatnánk a sorsnak... mégis inkább az Egy Igaz Istennek -neki- a szabadságodnak.

Amikor megérkezik az ember, elfeledi az út nehézségeit, és örül az "újnak, a másnak"... no, ezt a feledést, és ezt az örülni tudást nevezem a szabadságnak... igaz, milyen fura?

A legtöbben nem tudnak feledni... pedig kellene, hogy jusson hely az új dolgoknak is... örülni meg... talán még kevesebben tudnak, mint feledni... pedig ezek a dolgok ingyen vannak... hiszen a legszebb dolgokért az ember nem fizet... a feledésért sem, az örömért sem, a gyermekért sem, a szerelemért sem, a boldog pillanatokért sem, de még a hitért sem... minden más földi: lánc a testednek.

Csettints, ha tudsz... s ha nem, annyi… de dönts, lépj, cselekedj... utazz végig a szabadsághoz vezető úton, mely - én tudom - nehéz, kényelmetlen, rideg, gondokkal teli... de ha megérkeztél, és átéled s felfogod: mit jelent szabadnak lenni... akkor érted majd meg, érdemes volt... mert mindig van tovább és van jobb, s mert soha sem vagyunk egészen szerencsétlenek!

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Délben... (2008. november 1 - 12.)

Dél van... hallom sercegni a rádiót, majd öt sípszó ... harang. Eszembe jut Mátyás, s az ő serege... a ház melletti pálya csendes, nem pattog a labda, nincs kiabálás -legfeljebb - ennyi: "gyere fiam fel enni...".

Emlékszem mindenre... a leves illattára, az ágy hangjára, amint nagymamám ráült, majd elfeküdt kicsit pihenni, még a kenyér íze is megmaradt...

Amíg mi otthon kicsit pihentünk, a Nap fenemód égetett... égethetett, tudta: nekünk nem árt ... ez volt a dél, pontban 12 óra, amikor leállt minden. Az ebéd elfogyasztása után sokan maradtak "pihenni"... Mi, akikben annyi energia volt (vagy a játékot be nem fejezők) folytattuk a napot, mások délben kezdték elölről... valami egészen mást csináltak.

Úgy, ahogyan akkor is... mostanában is a délben feleződik meg a nap... s a második fele teljesen más... megfelezhető minden, de nem jársz jól, ha a rókára bízod a sajtod... tudod!

Most az én életemben is dél van... valami nem is oly rég ért véget... hallom a sípszót... jön az ebéd... s talán mert már én sem vagyok 8 éves, mint akkor, -picit- lepihenek... aztán ha megpihentem, indulok. Indulok, mert nem akarok úgy járni, mint azok, akik a déli pihenésből szürkületre ébrednek, úgy -hogy- bár éltek, mégsem tettek semmit... vagy csak azt hiszik...

Meg aztán... mi a valami, és mi a semmi? És mi a különbség e kettő között... én igazán nem tudom... de valaminek nevezem azt, ami eszembe jut... és más nem is létezik. Ránk, emberekre a "semmi" feneketlen kútként gondol... legalábbis emlékeim fölösleges, lényegtelen része úgy veszett el bennem, mint csepp víz száraz kútban - felszívódott.

Dél van hát, és én nem tudom azt hinni, hogy a pihenésem tovább tart egy percnél, vigyázok, nehogy álomba szenderüljek... mikor csak egy percig hunyod le a szemed... csak egy perc még... még egy... és vége is... így ér véget az élet. Nem panaszkodom... de a délutánt is meg akarom élni... aztán este... ráérünk majd akkor pihenni.

Odakint világos minden, vakít a nap... bennem most valami szürkeség... mintha semminek nem lenne értelme... pedig van. Ennek van csak igazán... hányszor mondtam el már magamban, hogy "nem ez az igazi" ... utólag már tudom... az volt... azok voltak... mind az volt... minden igazi, egyedül én és a hozzám hasonlók vagyunk hamisak...

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Ne sírj, mert szeretsz engem

Speciális Olimpia - Kecskemét - 2007.


„A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
folytasd kacagásod,
nevessünk együtt, mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem hátunkban,
ahogy mindig is hallható volt.
Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék
a gondolataidon kívül...
csak mert a szemem nem lát...
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg is fogod találni a lelkemet,
és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légyszives... ha lehet,
töröld le könnyeidet
és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem."

Szent Ágoston

Vakkantás (2008. március 10 - 11.)

Késő este Mazsola beleugatott a csendes éjszakába...és a vakkantástól jött egy gondolat...
Az élet az éjszaka...én meg egy vakkantás az életben...hmmm...

A vakkantásra nem jött válasz...Én...én milyen választ kapok? ...Kapok? Végül levettem a pórázt Mazsoláról, hogy szabadon rohangáljon – kedvére - igen...

Sokszor vágyom én is erre...csendes éjszakában rohanni szabadon bele a nagy semmibe, aztán megpihenni, s hazatérni egy szerető, megértő, gondoskodó ölelésbe. Sok is ez talán... azonban annyi bizonyos, hogy Mazsola ezt kapja minden egyes nap! ...és őszintén, semmit nem kérünk cserébe...

Látod ez a különbség, mi mindig várunk a másiktól valamit: ADJ-ADJ - ezért kapod EZT-AZT cserébe...cserébe...
(Így lesz a szép fehér télből sáros tavasz) s a végén ha meguntuk ezt a játékot, s más-más utakon járunk már...rájövünk, hogy magunkból csak a rosszat adtuk...elmaradt a gyengéd érintés, a megértő pillantás, az önzetlenség... Igaz?

Mikor egyedül vagy, akkor érzed azt, hogy mennyi szép van benned, s nincs kivel megosztanod...

Legszebb az ősz...mikor diót rázhatsz le a fáról, s a szomszéd óvatosságra int. Megjelennek az időtől ráncos leveleken az élet színei, s te markodba vehetsz egy csomó életet...magát az elmúlást...hiszen az élet nem más, mint színes elmúlás.

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Tavasz (2008. március 1.)

Nincs igazán szép idő...régen ilyenkor még tél volt...

Panaszkodhatnánk: olyan gyorsan változott meg a világ az utóbbi években, hogy az felfoghatatlan, és nem tesz semmit a világ, mert akik tehetnének, azoknak csak a pénz számít...

Az élet igazságtalan, de ettől ÉLET...azért a természetért kár...északra kell költözni...északra.

Alsós korunkban március közepén hóvirágot szedtünk a tanítónéninek, pedig nem érdemelte meg :)

De ilyen a világ ma is... én sem érdemeltem meg, hogy egyesek szeressenek, és látod... mégis...aztán minden más lesz, minden.

Éjszakánként nem tudok aludni...hajnalra koppan csak le a szemem...vagyis jön az álommanó, és sajnál meg azzal az álom-porral, de nagyon sajnálja.

Na, tehát március... vajon hányunk életében lesz ez a hónap tavasz? És mit hoz majd a tavasz? ...Szerelmet, vagy a fák forradalmát?

Vagy semmit?


http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Késő lesz majd akkor sírnod értem

„Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
mert nem adta magát a székely,
mint a szálfák kettétörtek.”

- Kányádi Sándor: Nyergestető -


Akár azt a címet is adhattam volna e jegyzetnek, hogy „Élni jó” hisz mindkét idézet egy személy dalaiból volt kölcsönözve. Ez a személy Magyarosi Árpád. Azért maradtam mégis a fenti címnél, mert jobban kifejezi a valóságot, de egyúttal a mondanivalómat is. Nem hinném, hogy akadna olyan, aki ne hallott volna a nemrég bekövetkezett bolíviai tragédiáról. Arról, hogy hogyan „végeztek ki” három személyt egy Santa Cruz-i szállodában. Köztük Volt Árpi is, vagy ahogy barátai nevezték – Fiúka.

A honlapját nézegetve, dalait hallgatva megkeményedik bennem a döbbenet: milyen törékeny az emberi élet. A döbbenet mellett azonban egy fájó kérdés is belém hasit: Hogyan történhet meg az, hogy a huszonegyedik század hajnalán, a magát „ultracivilizáltnak” hazudó társadalomban ilyen embertelenül kettétörjenek egy viruló, zöldellő székely szálfát? Akik ismernek, megmondhatják, hogy nem vagyok érzelgős alkat, de ilyen szomorú esemény hallatán kőből kell, legyen annak a szíve, aki érzéketlenül elmegy mellette.

A szentírás arra tanít meg bennünket, hogy nincs fontosabb dolog, mint az élet. Egyéni érdek, politikai nézetkülönbség soha nem lehet ok arra, hogy valakinek az életét tetszésünk szerint elvegyük. Alaptalan feltételezések pedig végképp nem adhatnak okot a vérontásra. Árpinak azért kellett meghalnia, mert a bolíviai nemzetbiztonság azt „feltételezte” róla, hogy tagja volt egy terrorista csoportnak, mely az ottani elnök életére szándékozott törni. Terroristának véltek egy olyan személyt, aki már rég haza szeretett volna jönni, de az ottani hatóságok elvették az útlevelét. Igen, haza akart jönni, hogy készüljön az esküvőjére, hogy álma valóra váljon, és végre kisbabája legyen.

Nézegettem a honlapját, és miközben a naplója utolsó bejegyzését olvastam, melyben gyermekkorára emlékszik vissza, a következő mondat ragadott meg: „… Télen is a patakban voltam, baltámmal vágtam a lékeket, nehogy ne kapjanak levegőt a halacskáim… Azonban leginkább az volt szép, ha tiszta, átlátszó, vékony volt a jég a víz felszínén! Én könnyű kis testemmel azon elhasaltam, s kerestem izgatottan az életet alatta(m).”

Most már hasztalan keresi… a sajátját is elvesztette.

A „Próbáld meg” című dalban arra kér, hogy ne hullassunk érte könnyeket. Nehéz ezt megtenni, de ezen túl mély igazság rejlik a sorok mögött. Addig kell elmondanunk egymásnak a mondanivalónkat, ameddig van kinek. Addig kell odafigyelnünk egymásra, míg van kire. Addig kell kiáltani, míg van, aki meghallgassa. Addig kell szeretni, akár gyűlölni is, amíg van kit. A lényeg, hogy itt legyen mellettünk, hallja, amit mondunk, lássa arcvonásaink rezdülését; egyszóval éljen. Aztán valóban késő bánkódni, sírni bárki után. Árpiért már nem tehetünk semmit. Legfennebb annyit, hogy együtt érzünk a szeretteivel, gyászolunk ismét egy magyart. Segítünk a vöröskeresztnek, aki gyűjtést szervez azért, hogy holtteste ne idegenben, hanem az anyaföldben kerüljön végső nyughelyre.

Egymásért, ellenben annál többet tehetünk. Ne várjuk meg, hogy egy tragédia ébresszen rá minket arra, hogy mennyire fontos számunkra a család, a barátok, a hozzánk közel álló személyek. Hogy mennyire fontos szeretni. Ne a halál, ne a gyász ébresszen rá bennünket arra, hogy élni jó!

2009. szeptember 10. Írta: Hover Zsolt

Belföldről:
OTP 11773119-00055268-00000000 TÓTH MÁRIA

Külföldről:
IBAN: HU49 1177 3119 0005 5268 0000 0000
BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB
TÓTH MÁRIA
OTP BANK NYRT. BUDAPESTI RÉGIÓ
1113 BUDAPEST
BARTÓK B. U. 92-94.

DEVIZA ($,EUR):
IBAN: HU06117750564123801300000000
BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB
TÓTH MÁRIA
OTP BANK NYRT. BUDAPESTI RÉGIÓ
1052 BUDAPEST
DEÁK FERENC U. 7-9.

Tegnapra gondolva

Tegnap volt minden,
Én úgy emlékszem…
A pillanat, míg veled voltam,
Eltelt –mégis- elég régen!

Áldottam jót s rosszat,
Míg veled lehettem,…
De az idő mégiscsak telt-telt,
S ellene –sajnos- semmit nem tehettem!

Azóta, hogy elváltunk,
Minden oly ködös…
S a hiányod okozta sírás miatt,
Szemem már-már vörös!

…azt hiszem, összezavarodtam…
a tegnapokra nem emlékszem…
a pillanatok magukkal ragadnak…
szép volt, jó volt… hisz éltem!

2002.05.05. Bp.

http://magyarosiarpad.hu/irasok.html