Már a harmadik

Budapest, Fiumei úti temető

Szinte hihetetlen, de ez már a harmadik év volt, amikor a Halottak Napján Fiúkára is emlékeztünk.

Szinte hihetetlen, hogy már lassan három éve történt a borzalom, az érthetetlen és elfogadhatatlan szörnyűség.

Szinte hihetetlen, hogy az elkövetőket, a gyilkosokat nemhogy felelősségre nem vonták, de egyelőre vádat sem emeltek ellenük, sőt a gyilkosság kétéves évfordulóján kitüntették őket!

Fiúkáról néhány barátjával a budapesti Fiumei úti temetőben beszélgettünk, miközben Szovátán - ahol gyerekkora első 12 évét és szabadideje egy részét töltötte - kopjafát emeltek az emlékére.

Köszönet a budapesti kopjafáért szovátai iskolatársamnak, Katona Gyurinak és családjának.
Köszönet a szovátai kopjafáért Barabás Botondnak, Fiúka egyik székely barátjának.

Köszönet mindazoknak, akik Fiúkát nem felejtik, akik velem együtt emlékeznek rá, akik velem együtt várják, hogy az igazságra fény derüljön.


Fiúka kopjafája Szovátán

Álmok (2008. december 7 - 30.)

Álmomban - éjjel - mozdonyt vezettem, vagy csak próbáltam... aztán más hely/idő... valakik késsel megvágták a nyakam... nagyon fájt, vérzett... az orvos furcsa (de) az édesanyám volt. Aztán repülőkből lőttek rám, felriadtam. Pirkadat. Borzasztóan fájt a nyakam. Elaludtam...

Minden ebből a - kis - fájdalomból fakadt... mert igazán apró dolgokból fakad minden. Minden nagy dolgot valami kisebb okoz... így lehet naggyá egy szikra, egy pillanat, egy apró mosoly.

Félek nem tudom becsülni azt, amim van, amiben vagyok, ami történik... kevesebbet akarok, néha őszintén azt érzem, hogy nem érdemlem meg a luxust, amiben élek... hogy több tíz liter - iható - vizet fürdök el naponta, hogy nem becsülöm az esőt, vagy a ruhát, mi óv esőben, fagyban... Fáj, hogy nem nyilvánítom ki tettekben a szeretetet, amit érzek a környezetem iránt, bánt, hogy igazságtalanságok vesznek körül, bánt, hogy néha én is igazságtalan vagyok, önző, és bánt, hogy többnek képzelem magam egy egyszerű kis szürke embernél.

Én azért... nem dobok ki kenyeret, s nem hagyok meg két falatot a tányérom szélén... nem irigylem a gazdagokat, mert nekem is számtalan csoda adatott s adatik... nem átkozom a butaságot, nem hibáztatom a szürkéket...

De könyörgöm néha esténként, hogy reggel egy másik korban, szegényként ébredjek éhségtől fájó s szédülő fejjel... félig vakon, vagy vakon, bénán s szomjúságtól kiszáradva - úgy - hogy tank nyomja el otthonom/házam a fejem felett...
Istenem.

Utálom magam, mert bár törekszem, nem tudok hasznos lenni embertársaim számára... s a nélkülözőnek - kik arra érdemesek - nem tudok segítségükre lenni... utálom magam, mert nem merek második sem lenni - nemhogy első... mert nem hagynak, mert nem akarok, mert értelmetlennek látom... Pedig van értelme... mindennek, mindenhol, mindenkor.

Nem az idő s nem is a tél van rám ilyen hatással... S az sem, hogy a tél tavaszt öltött magára... hanem... Mert... már más úton járok, mert más úton is jártam, s mert félek: az nem vezet sehova.

Nos... az álmomból: VÉR - szenvedély és kegyetlenség. Véred, ha látod vérezni: mártír hajlam.

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Elkészült a kopjafa!

- A kopjafa készítőjével -

A kopjafák múltunk egy részét alkotják, népművészetünknek és egyistenhívő őseink hiedelemvilágának hiteles őrzői közé tartoznak. Ahogyan ősi hitünk szerint itteni létünket kötötték össze a halálon túli világgal, úgy mai világunkat összeköti ősi gyökereinkkel.

Mi az újszülöttnek az apja által elültetett élő fácska, az a halottnak – a túlvilágra születettnek – a síron elültetett fa, vagy felállított fajel: a fejfa (oszlopos fejfa = kopjafa).

A fejfa (kopjafa) a halottat képviseli, ahogy a sírra ültetett fáról is sok helyen azt hiszik, hogy a halott lelkének ideiglenes szállása.

Létezett egy ősi jelrendszer, amely a forma és a kompozíció segítségével információt továbbított a halottról.
„A kopjafaállítás szokását az ősi türk népektől vették át őseink, s tőlük ered az a gyakorlat is, hogy az elhunyt kilétére utaló jelekkel díszítik a fejfát…”(Vámbéry Ármin)

Kós Károly szerint is „a fejfák bárkit tájékoztatnak a halott vérségi hovatartozásáról, neméről, életkoráról, vagyoni helyzetéről, foglalkozásáról. A kopjafák faragásának módja és alkalmazásának a szokása egyaránt a magyarok kereszténység előtti egyistenhitéből ered…”

A székelyek hite szerint: a hozzátartozók, a család a kopjafán keresztül tartja a kapcsolatot az alatta fekvő lelkével; a helyére került kopjafára rászáll az alatta fekvő lelke, és megnyugszik.

Szeretném hinni, hogy ez Fiúka esetében is így van...

De tudom, hogy addig nem lesz így, míg az igazság ki nem derül!

A szimbólumok jelentése Fiúka kopjafáján, felülről lefelé:



Köszönet a kopjafáért szovátai iskolatársamnak, Katona Gyurinak és családjának!

Hogy mindig fáj valami... (2008. május 3 - 6.)

Amikor 14 évesen elütött az autó, a levegőben egy pillanatra csend lett... béke, akkor nem fájt semmim... különben mindig fáj valamim, most a fejem... előbb a hasam... Nos, ennek ellenére nem hiszem, hogy "képzeltbeteg" lennék, csak odafigyelek magamra...

A fizikai fájdalom nem jó, de a lelki az nyomasztóbb... így egy szerelmi csalódás... benned van az érzés, de nem tud kiszabadulni, vagy egy vágy valaki iránt, hogy "akarod", vagy "visszaakarod" de nem jön össze, és kapaszkodsz a régi szép emlékekbe (egyik-másik dolgot "az emlékkel" méred össze)... vagy az emlék kapaszkodik beléd a hegyes karmaival, és FÁJ... nem enged, és te sem engeded el őt...

És fáj a hiánya valakinek, vagy valaminek, úgy lennél vele, vagy ő veled, de nem lehet... nem :(

Lépni kell. Van új a nap alatt, s ami még ennél is szebb, hogy a SZÉP - akár a fájdalom - nem múlik el könnyen... "a szerelem bennünk van"... Ébredsz a párod mellett, reggelre nem múlt el az esti érzés... olyan hihetetlen, úgy tudsz örülni... olyan szép az élet, eszedbe sem jut, milyen csúfos vége lehet... DE nem lehet, tudod, most nem, EZ az igazi!... te is tudod, én is, mindenki...

A plafont már nem nézem... a fejem is fáj... nem "keresek", a földet nézem, és az orromon veszem a levegőt, nézek jó nagyokat üresen a "semmibe", s miközben a szavakon gondolkozom, feledem a fájdalmat, a sok régi emléket s az időt, mely most olyan lassan telik... Végülis, az egyik volt pszichológia tanárom szerint az ember akkor lesz szerelmes, amikor az akar lenni... gondolom az "akarat" akar az lenni, ebben nincs logika...

Szerintem a szerelem tiszta logika. És én most logikus vagyok... fene tudja... nem tudom mit írtam egy sorral feljebb, de megint érzek egy fájdalmat...!

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Március eleje "a pillanat" (2008. március 2 - 9.)

A várakozásoknak megfelelően március eleje nem is volt annyira meleg...hiányzik a hóvirág a kertből meg a "bigyirik"...de megvagyunk. Olyan volt ez az első hét, mint az ólom. Szürke. Lágy. ...lágy...formálható...egészen érdekes...olyan hangulat ihletett írásra, mint régen, mikor alig láttam értelmét az életnek, vagy a létemnek... Tudod, mintha fekete, sűrű, ragadós szurok bugyogna benned, és égetne, ki akarna tőrni belőled, de te nem akarod...nem akarod, hogy a szürkeség, és a fájdalom ráragadjon más dolgokra is, hogy aztán máskor mikor tiszta lesz lelked, bepiszkítson... hazudjunk csak...olyan jó néha hazudni magadnak azt, hogy minden jó, és szép, és nem venni tudomást az ellenkezőjéről...az élet a drogom...az életem a "szer"...ettől az élettől jövök kábulatba, ezért olyan drága minden pillanat ami jó, ami szép...

Szóval hülye egy hét volt...pont olyan, amire vártam...de most így utólag...mindegy...mert ennek is vége, vége.

A dolgok véget érnek. Minden, nincs kivétel. Semmi sem örök. Minden csak idő kérdése...eljön a vég. ...nem is ezért kell alkotni, tervezni, létrehozni, hanem az érzésért, mert az tovább él a pillanatban...igen...a pillanatban...azt adtam másoknak, és azt kaptam másoktól...pillanatot, értékesebb a kenyérnél s a víznél is, mert a pillanatra emlékszem, és te a pillanat része vagy, "beleszorultál" -akkor- ... -ott- ...így maradtál meg nekem, és így maradok meg én is neked. Remélem.

Ez a hét is egy pillanat volt, de ebbe fájdalom és magány szorult.

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Tegnapra gondolva

Tegnap volt minden,
Én úgy emlékszem…
A pillanat, míg veled voltam,
Eltelt –mégis- elég régen!

Áldottam jót s rosszat,
Míg veled lehettem,…
De az idő mégiscsak telt-telt,
S ellene –sajnos- semmit nem tehettem!

Azóta, hogy elváltunk,
Minden oly ködös…
S a hiányod okozta sírás miatt,
Szemem már-már vörös!

…azt hiszem, összezavarodtam…
a tegnapokra nem emlékszem…
a pillanatok magukkal ragadnak…
szép volt, jó volt… hisz éltem!

2002.05.05. Bp.

http://magyarosiarpad.hu/irasok.html