2010. november 26., péntek

Délben... (2008. november 1 - 12.)


Dél van... hallom sercegni a rádiót, majd öt sípszó ... harang. Eszembe jut Mátyás, s az ő serege... a ház melletti pálya csendes, nem pattog a labda, nincs kiabálás -legfeljebb - ennyi: "gyere fiam fel enni...".

Emlékszem mindenre... a leves illattára, az ágy hangjára, amint nagymamám ráült, majd elfeküdt kicsit pihenni, még a kenyér íze is megmaradt...

Amíg mi otthon kicsit pihentünk, a Nap fenemód égetett... égethetett, tudta: nekünk nem árt ... ez volt a dél, pontban 12 óra, amikor leállt minden. Az ebéd elfogyasztása után sokan maradtak "pihenni"... Mi, akikben annyi energia volt (vagy a játékot be nem fejezők) folytattuk a napot, mások délben kezdték elölről... valami egészen mást csináltak.

Úgy, ahogyan akkor is... mostanában is a délben feleződik meg a nap... s a második fele teljesen más... megfelezhető minden, de nem jársz jól, ha a rókára bízod a sajtod... tudod!

Most az én életemben is dél van... valami nem is oly rég ért véget... hallom a sípszót... jön az ebéd... s talán mert már én sem vagyok 8 éves, mint akkor, -picit- lepihenek... aztán ha megpihentem, indulok. Indulok, mert nem akarok úgy járni, mint azok, akik a déli pihenésből szürkületre ébrednek, úgy -hogy- bár éltek, mégsem tettek semmit... vagy csak azt hiszik...

Meg aztán... mi a valami, és mi a semmi? És mi a különbség e kettő között... én igazán nem tudom... de valaminek nevezem azt, ami eszembe jut... és más nem is létezik. Ránk, emberekre a "semmi" feneketlen kútként gondol... legalábbis emlékeim fölösleges, lényegtelen része úgy veszett el bennem, mint csepp víz száraz kútban - felszívódott.

Dél van hát, és én nem tudom azt hinni, hogy a pihenésem tovább tart egy percnél, vigyázok, nehogy álomba szenderüljek... mikor csak egy percig hunyod le a szemed... csak egy perc még... még egy... és vége is... így ér véget az élet. Nem panaszkodom... de a délutánt is meg akarom élni... aztán este... ráérünk majd akkor pihenni.

Odakint világos minden, vakít a nap... bennem most valami szürkeség... mintha semminek nem lenne értelme... pedig van. Ennek van csak igazán... hányszor mondtam el már magamban, hogy "nem ez az igazi" ... utólag már tudom... az volt... azok voltak... mind az volt... minden igazi, egyedül én és a hozzám hasonlók vagyunk hamisak...

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése