2011. november 2., szerda

Már a harmadik


Budapest, Fiumei úti temető

Szinte hihetetlen, de ez már a harmadik év volt, amikor a Halottak Napján Fiúkára is emlékeztünk.

Szinte hihetetlen, hogy már lassan három éve történt a borzalom, az érthetetlen és elfogadhatatlan szörnyűség.

Szinte hihetetlen, hogy az elkövetőket, a gyilkosokat nemhogy felelősségre nem vonták, de egyelőre vádat sem emeltek ellenük, sőt a gyilkosság kétéves évfordulóján kitüntették őket!

Fiúkáról néhány barátjával a budapesti Fiumei úti temetőben beszélgettünk, miközben Szovátán - ahol gyerekkora első 12 évét és szabadideje egy részét töltötte - kopjafát emeltek az emlékére.

Köszönet a budapesti kopjafáért szovátai iskolatársamnak, Katona Gyurinak és családjának.
Köszönet a szovátai kopjafáért Barabás Botondnak, Fiúka egyik székely barátjának.

Köszönet mindazoknak, akik Fiúkát nem felejtik, akik velem együtt emlékeznek rá, akik velem együtt várják, hogy az igazságra fény derüljön.


Fiúka kopjafája Szovátán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése