Ősz - mondják - "elmúlás"... a fák más-más színbe borulnak, a levelek addig hullnak, mígnem kopaszok lesznek a fák... majd jön a hó... s a hideg után az újjászületés. Amolyan körforgás.
Most én jövök: az ősz az az időszak, amikor a fán a levelek megzavarodnak - úgy, mint az emberek - és mindenki más akar lenni... egymással versengenek, új ruhákat vesznek, csak a külsőségekre adnak, mindenféle színbe borulnak a fák, a városok, terek. Ez a végjáték... mert olyan szép szokott lenni a "vég", legyen akármilyen fájdalmas is... de utólag olyan szép, s úgy akarnád újra... de nem lehet.
Vannak azonban más fák, erdők... örökzöldek... ezeknek levelei nem versengenek egymással... megelégednek saját pompájukkal... elfogadták magukat, sorsukat. A saját egyéniségükbe burkolóztak...
Az egyéniség más színt ad az embernek... persze minden egyéniség egyedi ... de a belső kisugárzásukban mégis mind egyforma. A boldog embereken is látszik - reggelente - a mosoly... s éppen ez a mosoly teszi egyformává őket.
Az ősz tehát a végső zavar... az elmúlás előtti forgatag, kavalkád... a csodák időszaka... a csend előtti "zavar"... Megnyugtató, hogy mindez természetes ... én mindig azt mondom, hogy minden szép, ami természetes. Ez felsőbb törvény. Ez mindenek feletti.
Az emberek többségének a lelke őszt él meg... vagy a lélek élteti meg az őszt az emberekkel... nem tudom, de a fenyők igazát hirdetem, hogy belül kell színesnek lennünk, s ez sugározzon ki mindannyiunkból... ne a ruha, vagy a betanult szöveg, mozdulat... így maradhatunk meg. Így tesszük széppé az emberiség erdejét.
Ezen a fán már nincs zöld levél... láttam már beteg fát újra kizöldülni, s volt ki későn, de megtanult élni.
http://magyarosiarpad.hu/naplom.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése