Komoly "tanulásba" kezdtem vagy két hete... - nincs mese - pótolni kell sokmindent... tele vagyok tételekkel... éppen ének tantárgypedagógiát tanultam, mikor arra a következtetésre jutottam, hogy egyre többet és többet tudok... hogy okosodom :) mondom is magamnak: mi lenne, ha minden nap egy-két órát tanulnék? Nem rossz gondolat... annyi óra megy el naponta semmire... TV-t nézünk, merengünk, hülyeségekkel foglalkozunk, vakarózik az ember... és ezek mind órák, nehéz és értékes percek, amiket nem jól használtunk ki... persze kell a "kikapcsolódás" is...
Hozzá kellene szoktatnunk magunkat a rendszeres tanuláshoz. Erre próbálom rávenni magamat. Ez nem panasz... dehogy... nem szabad panaszkodni, az ember húzza ki magát akkor is, ha nincs mit egyen, vagy ha "százdolga" is van, nem a panasz kell erőt adjon... és nem is ettől kell fontosabbnak érezzük magunkat (más sem érez majd fontosabbnak bennünket).
Az emberek, bár sokat panaszkodnak, mégsem szeretik azt, aki panaszkodik! Te sem, én sem, mások sem! Panaszra általában panasz a válasz... így feledünk el említést tenni az életünkben lévő szép vagy fontos dolgokról, így feledjük el a saját JÓ képességeinket... elfeledünk büszkének lenni önmagunkra... megsavanyodunk, s velünk savanyodik a saját kis világunk is.
Látod magad előtt azt, ki mindig panaszkodni szokott? Szürke az arca, reménytelen a tekintete, nem tud őszintén mosolyogni sem... Ezért soha ne panaszkodjunk, hanem legyünk büszkék a képességeinkre! Az önbizalmat magunknak adjuk, nem kapjuk, nem osztogatják, örökölni sem lehet...
"Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam olyannal, akinek nincs lába."
(perzsa közmondás)
http://magyarosiarpad.hu/naplom.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése