Nem tudom, hány csillag van az égen, azt sem, hogy hányszor hazudtam már kicsit-nagyot embertársaimnak...és azt sem, hogy nekem hányszor hazudtak... talán ami leginkább érint, az mindig a "tegnap"... Te ölelted, Ő mondta, hogy szeret, s közben másra gondolt...oly sokszor gondoltam én is másra MÁSKOR ... ám a gondolat nem okoz fájdalmat, csak ha tettek vannak mögötte...
Nézd, én megértem a darazsat, ki nyakamba csípett, mikor lekvárt főztünk egy meleg nyáron...és megértem a disznót is, ki menekülni akart a vágás elől, s futtában patáit mellkasomba vágta...és értem az embert, ki részegen ütött el egy zebrán ...még a világ zűrzavaros dolgait is megértem, s elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok...
De nem értem meg azt az embert, kivel megosztod titkaid, kit az égig emel lelked, kivel jövőt látsz, s kinek a gondolata is felér a boldogsággal...nem értem, hogy egy ilyen ember honnan veszi a bátorságot, hogy a szemedbe nézve hazudjon...
Nem is baj...a hazugság csak egy matrica... előbb-utóbb elmarad ... de hogy visszaéljen szerelemmel teli bizalmaddal, s hülyének nézzenek...az érthetetlen.
Ilyenkor az van az ember fejében... - miért hittem úgy benne...miért láttam benne AZT... ?!?!
Az álmok szépek voltak...szépek: kezed a kezemben - talán csak ott volt őszintén "benne"- s én Ő benne ... de lyukas volt a marka, s kiestem belőle!
Én lyukas garas.
József Attila: Ne bántsd
Ne bántsd a gyenge nőt, ha már szeretted,
magadat érte kínokba veretted
s nem adtál két pofont neki.
Telefirkáltad a falat vele.
Vesd le magadról! Mint ruhád is épen,
gyámoltalanul lóg alá a széken -
annak karján, ki szereti,
csüngjön, mig foszlik kéje éjjele!
Dobd le - a háta legyen ujra görbe,
lába csámpás, bujjon az álla szőrbe!
Bibircsók nőjjön a hasán!
Gyűrje e verset kapzsi tenyere!
Te fuss vissza a szép növésü, kedves
lányok ölébe - oly illőt ölelgess,
ki kapkod, fúl vágyad után,
mint zivatarban zengő jegenye!
1936. nov.-dec.
http://magyarosiarpad.hu/naplom.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése