Próbáld meg… (dalszöveg)

Próbáld meg elképzelni, hogy meghaltam,
Hogy él benned minden szó, amit én mondtam,
Most így utólag, mindent elmondanál,
Csak az, hogy én már... sajnos, meghaltam.

Refr.: Amire viszont én most megkérlek,
Az az, hogy értem ne hullajts majd könnyeket.
Késő lesz majd akkor sírnod értem,
Késő lesz elmondani mindent nékem.

Próbáld meg elképzelni, hogy eltávoztam,
S hogy él benned minden szó, amit én mondtam.
Most így utólag mindent elmondanál,
Csak az, hogy én már... sajnos, meghaltam.

Refr.: Amire viszont én most megkérlek,
Az az, hogy értem ne hullajts majd könnyeket.
Késő lesz majd akkor sírnod értem,
Késő lesz elmondani mindent nékem.

Próbálj meg elmondani most mindent nékem!
Ne várj addig, amíg eltűnik létem.
Próbálj meg most sírni értem,
Mert hogyha meghaltam, késő lesz nékem.

Refr. 2x: Amire viszont én most megkérlek,
Az az, hogy értem ne hullajts majd könnyeket.
Késő lesz majd akkor sírnod értem,
Késő lesz elmondani mindent nékem.

Állás, egyetem, bátorság (2008. július 21. - 25.)

Márciusban az egyetlen ésszerű, és kézzelfogható elképzelésem a jövőmről az volt, hogy jelentkezem egyetemre...hiszen egy diploma nem diploma, főleg ha azt a polihisztorképzőn szerzed. Gondoljunk csak bele, van egy tanítói diplomám, az lenne a logikus, hogy két kézzel kapkodnának az iskolák a tanítóBÁCSI után, mert ugye mind tudjuk, milyen pozitívumai vannak annak, ha a gyerekeket alsóban egy bácsi neveli...főleg ha az osztály fele nem mondhatja el, hogy "van otthon apukája"...kellene a minta, a példa, az egyéniség...de nem kell...jelentkeztem pár helyre, de alig érdeklődnek - talán később.

Lényeg, hogy tegnap kiderült, hogy bejutottam az egyetemre, bizony nem volt egy bonyolult dolog - nekem azért nem, mert négyszáz fölötti pontom volt - másnak meg azért, mert felvették kettőszáz pontocskával is...két gyenge kettessel...nahh mindegy, bízzunk a tanárokban, hogy nem engedik tovább a nagyon hülyéket.

No de mi lesz most? Hogyan tovább? Magam sem tudom.

A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk...félni kell. A félelem, a rettegés olyan a bennünk lévő erő számára, mint a szél a szunnyadó tűz számára...erőt ad, felemel, elvakít. Nem azt mondom, hogy csukott szem, tiszta erő...de az élet tele van félelmekkel, néha az ember fél továbblépni, rángatja vissza a múlt, vagy egyszerűen csak nincs ereje haladni, taposni, belemenni az ÚJBA, vagy ha benne is van, akkor gyáva újból az újba/újra kezdeni...nehéz ez.

A bátorság is egy elhatározás. Hogy ha belém is harap a kutya, akkor sem sírok, és tovább fogok menni az első kőért, vagy az első fáig... A bátorság pillanat...pillanat, amikor lezársz minden régit, és csak a jövőt látod, hogy lesz jobb, hogy lesz szebb, hogy van tovább, mert mindig van! Ha bátor vagy: lépni fogsz, előre. És nézni is fogsz: előre. És tudni is fogsz... menni, élni, akarni, változtatni...vagy csak... mégbátrabbnak lenni.

Az a bátorság, hogy az ember azt csinálja, amit akar, attól függetlenül, hogy mennyire fél.

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Hace un año...Fátyol Zoltán

Hace un año que en Santa Cruz, Bolivia Magyarosi Árpád, quién era nuestro alumno, fue asesinado.

Me entere por las noticias, la prensa comenzó a arrojar falsas acusaciones e informaciones. Se convirtio en un escándalo internacional, que no tiene un final, un resultado hasta hoy.

Este amargo incidente que no se olvida, desde aquella vez, ahora ya hace exactamente un año desde su muerte. Este poema no en este momento... pero ese dolor que nació aquel dia.


"… oigo las noticias,
que ellos se fueran a casa a dormir
luego termino por desangrarse...
fue ejecutado en su agonía – en aquella dirección
el agua fue impregnado sus poros – pero los cuadros...
....su cara .....paredes oscuras
algo que ya no puede ser rasguñado lejos.

… oigo las noticias,
solo quedan 3 personas muertas,
se escucha en todo el mundo
asesinatos.... esto continuamente se intensifica
los cuadros se extienden por todas partes de los pasillos del cuartel
y sigue a los soldados, simultáneamente
aparecen en sus pesadillas agudas.

… oigo las noticias,
que un águila enorme volara , desconocido
el acercamiento de montañas en el durmieron –- caja de oro con los secretos de la vida y misterioso
sus tesoros, en otro un pinar, donde
los árboles negros sus ramas son agitados, que los ángeles
sus alas, y coágulos de sangre coagulados
gota hacia la tierra.

... oigo las noticias,
aquel todos fueron atormentados por esta dos pesadilla, profundamente
ellos durmieron .. agotados por la matanza, pero ellos lucharon
y aullaron en un tormento se revolcaron mucho tiempo...
cuando el águila se puso encima de ellos y en ellos
abierto la caja brillante, el café en un pinar aunque,
ellos comenzaron a sonar bajo su único y su nombre
las piezas de sangre coaguladas los convocaron."

4 Mayo 2010, martes

http://fatyolzoltan.blogspot.com/
...hallom a híreket - Fátyol Zoltán

Réka emlékei

Magyarosi Árpád Fiúka
(1981. február 4 – 2009. április 16)

„...te nemes székely vagy, büszke, konok, és okos…”
Fiúkától, 2007. július 13-án

Aki ismerte szegény, megboldogult testvéremet, annak nem kell bemutatnom, aki pedig nem, hátha kíváncsi rá - a testvér szemszögéből. Lassan 4 hónapja nem él már, de eddig nem voltam képes az írásra, az emlékezésre, sem arra, hogy a dalait hallgassam, vagy a fényképeimet rendezgessem. Nem megy. Még nem, és lehet, soha nem fog menni. Felfoghatatlan, hogy ő már nincs.

Szegény öcsém nagy utat járt be rövid kis élete alatt, de nem elég nagyot. Soha nem volt külföldön, Bécsben is most először - a vízumért. Egyszer utazott el, és hozni kellett őt haza, nem is akárhogyan.

Édesanyánk 1956-ban, második gyerekként látta meg a napvilágot Szovátán, 1975-ben érettségizett.


Mivel nagyapám „kitaníttatta”, érettségi után küldte dolgozni. A helyi postán dolgozott, ott ismerkedett meg apánkkal, és mivel szabadulni akart otthonról, férjhez ment.

1978. június 15-én születtem meg én első gyerekként. Engem nagyon akart anyu. Mivel apám nem akarta, hogy elvigyék katonának (a kétgyermekes családfenntartónak felmentés járt), kellett egy második gyerek, és mivel „a lány nem gyerek”, mindenáron egy fiút is akart. Sajnos ekkor már a munkatársak belevitték az ivászatba, anyuval egyre rosszabbul éltek, ezért anyu nem akart újabb gyereket, csak a gyógyszert nem bírta szedni, így öcsém megfogant, 1981. február 4-én meg is született. Öcsém a tervezettnél később jött 2 héttel, ezért Marosvásárhelyre vitték be anyut, azért ott született, és nem Szovátán. Azért lett Fiúka a beceneve, mert apámat is Árpádnak hívták, anyám meg nem akarta őt is így szólítani, hogy ne is emlékeztesse rá. Természetesen apámat nem vitték el katonának, és (bár már fia is volt) a kedvence továbbra is én voltam. Állítólag. Én ezt nem vettem észre. Amikor pl. egyszer verekedtek anyuval, és anyu az öcsémet fogta, engem - kb. 3 éves voltam, és anyu elé álltam, hogy védjem őt - apám anyuhoz vágott. Alkohol. Így működik.


A „MAGYAROSI”-t amúgy hosszú ó-val írják, így anyakönyveztek minket, de mivel kb. 5 éve, amikor az öcsém családfakutatott, talált rá a következő dolgokra, és akkortól ő rövid o-val írta a nevét. Én nem. Szóval a Magyarosik székely katona, majd nemesi családból származnak. II Ferdinánd királytól kaptunk nemesi oklevelet 1634-ben.

Szüleink nem kereszteltek meg minket; édesanyám római katolikus vallású, apám unitárius, az egyetlen magyar alapítású vallás híve, ezért öcsém is unitáriusnak keresztelkedett (már felnőtt korában), keresztapja nála fiatalabb. :-)

Kiskoromból sokra nem emlékszem tesókámból, csak amikor nőtt egy picit. Gyenge, erőtlen kisbaba volt, mivel anyunak nem volt teje szoptatni őt, azért csak feküdt és nézett a nagy fekete szemeivel. Ritkán sírt. 6 hónapos korában már bölcsis volt. Egy éves korában még ülni sem tudott rendesen. Anyuék ekkor már fél éve külön éltek.


Az egész család nagyon muzikális, édesanyám már a középiskolás évei alatt is énekelt, ezt később is folytatta hivatásszerűen. Rengeteget utazott a fellépései miatt, egyre többet. A nagyszülőkkel ugyanabban a társasházban éltünk: mi a 4. emeleten, ők az 1. emeleten laktak, öcsém gyakran mamáéknál volt, én vigyáztam a lakásra, ő feljött tévézni.


Érdekes, hogy öcsém az új ruhát nem szerette, csak a régi megszokottat. Nem is vigyázott soha semmijére. Vadonatúj ruhában focizott, nem érdekelte. Ez később változott csak. A piros volt az övé, enyém volt a kék, utáltam a pirosat. Anyu haragudott, amikor játék közben mindig belevitt engem, a nagyobbat a hülyeségbe, hogy miért ereszkedek le a szintjére, miért nem emelem fel őt az enyémre. Szóval elvoltunk. Minden mondatom, panaszom úgy kezdtem, hogy: „Anyuka, Fiúka…”, ő pedig úgy, hogy: „Anyuka, Réka…” Csak általában nekem volt igazam, én voltam a nagyobb, a jó. Egyszer rohant utánam a lakásban, és ahogy rúgott utánam, a papucs lerepült a lábáról, bele az üvegvitrinbe. Be is tört. Aznap anyu sírt, amikor meglátta, és nem nézhettük az aznapi Tini Ninja Teknőcöket, pedig a kulcslyukon keresztül próbáltuk :-)


Voltak bunyóink, de nem rosszindulatúak :-) Mi jó testvérek voltunk. Csak nekem volt a könnyebb. Én a lány voltam, csendes, szelíd, fehér bőrű, kék szemű, gesztenye-barna hajú, ő az ellenkezője mindennek: fiú volt, barna bőrű, fekete hajú - szemű.

Az óvodában - emlékszem - feketerigónak hívta az egyik óvó néni.


Fiúka arra volt büszke, hogy neki van a legtöbb beceneve. Tényleg sok volt. Nem volt nagy a korkülönbség köztünk, de mégis teljesen más érdeklődési körünk volt. A barátokat nagyon szerettük, és lógni is velük egész nap. Én kártyáztam is a fiúkkal, öcsém úgy csalt, hogy nem is vettük észre, csak nyert. Kis barna, mozgékony gyerek volt. Szerencsénk volt a nagyszülők gyümölcsösével, ott rengeteg időt töltöttünk, télen szánkóztunk, nyáron sokat fürödtünk a sós tavakban vagy a patakban. Legalább volt gyerekkorunk, jó levegőn nőttünk fel, jó kajákat ettünk. Nem hiányzott sem a kábeltévé, sem az Internet. Amikor lett, természetesen bepótoltuk. :-)


Volt egy esemény, ami az egész kisvárost megmozgatta egyszer. Egy téli napon öcsém a szánkóval eltűnt. Általában mindig a lakásunk közelében voltunk, de most nem találtuk őt, és mivel kicsi volt még, és korán sötétedett, mindenki őt kereste. Egyszer csak megjelent a szomszéd nagyobb fiúkkal, moziban volt. Húzta a szánkót is maga után. Nem is értette, mi ez a felhajtás. Ezt a képet nem felejtem el, ahogy a többit sem. Már a patakban is keresték, nem esett-e a jég alá. Akkor megijedtünk.

Egyszer valami kerítésen próbált átmászni, a rozsdás sodronykötél elszakadt és mindkét tenyerébe belefúródott, de úgy kiszedték, nem is maradt nyoma. A feje többször betört (de nem verekedés miatt, mert soha nem verekedett). Volt gyerekkorában egy-két ilyen „veszélyes” helyzet, de annyira mozgékony volt, életrevaló, soha nem történt nagyobb baj, pedig anyuka mindig ettől félt. De ez a gyerek a jég hátán is… Szó szerint. Egyszer elvitt horgászni, közben rajzolt, de nem beszélhettem, unatkoztam. Soha többet nem mentem. :-) Egyszer volt nagyon beteg (de akkor se kórházban), több szurit kapott naponta, csak feküdt. Olyan gyengének soha nem láttam. Annyira sajnáltuk szegényt.

Az iskola nem volt könnyű, nekem meg kellett tanulnom egyedül tanulni, anyu szenvedett öcsémmel. Potyogtatta a krokodil-könnyeit, de inkább nem írta a leckét. Pedig nagyon jó memóriája volt, de csak akkor használta, ha úgy akarta! Én rengeteget olvastam már akkor is, tanultam 3 évig gitározni, rajzolni is tudtam, de nem foglalkoztam a dologgal.


A 6. osztályt Fiúka Budapesten kezdte 1993-ban, de ahogy nekem könnyű, neki nehéz volt a beilleszkedés. Szovátán ő volt a közepesen tanuló, csintalan, de mindenben benne lévő gyerek, itt egy 11. kerületi iskolában nem fogadták be: az osztály legidősebb, legkövérebb és legbutább cigány kislánya folyton kigúnyolta őt, románozta, talán bántotta is. Anyu átvitte őt egy másik suliba, így a 13. kerületben ballagott el 8-ból. Természetesen összezárva (pici lakást béreltünk) sokat vitáztunk ebben az időszakban. Anyu folyamatosan dolgozott, ahogy egész életében, apámat hiába is perelte volna (azóta is alkoholista), nem kaptunk gyerektartást tőle. Semmit se kaptunk tőle. Öcsémet egy nehéz szakközépbe vették fel, nem bírta, inkább összegyűjtötte a pénzt, mamához szökött Szovátára. Fél év „lazítás” után, rájött: neki itt van a jövője. Visszajött, tovább tanult. Elkezdett verseket írni, a füzeteimből megtanult önszorgalomból, tanár nélkül gitározni, zenét szerzett, bandát alapított, barátokat szerzett, de az otthoniakkal is tartotta a kapcsolatot. Leérettségizett, bejutott a főiskolára.

Télen, nyáron 1-2 hétre utaztunk „haza”.


Én 1997-ben érettségiztem Budapesten, majd Szegeden és később Pécsett tanultam tovább. Ekkor nem találkozunk túl gyakran. Volt egy szabály: az utolsó mosogat, akinél valami kifogy, és mindenki a sajátját. Így öcsém minden üres dolgot visszatett a hűtőbe, hogy ne kelljen mosogatnia. :-) Sokáig kísérletezünk a tökéletes sült krumplin, én hámoztam, ő vágta, de soha nem lett tökéletes. Gyerekként nem ettem meg a banánt, az én részem is az övé lett. De a dugi csokimat is felfalta. Jól tette! Volt olyan pesti nyár, hogy délutánig aludtunk. Anyu óránként telefonált a munkából, hogy felkeltünk-e. Minden órában másikunk vette fel a telefont és mondta be, hogy igen. Anyu rosszul volt ettől. Ha nyaralni akartunk, valamennyit dolgoznunk kellett. Én nem sokat, de öcsém rengeteget dolgozott diák korában, éjszakákon át (így vette meg az első gitárját is). Nappal aludt. Volt olyan, hogy hívta valaki telefonon, mert megbeszélt vele valamit, de ő aludt tovább. Amikor végre felkelt, kérdeztem, nem megy találkozni a valakivel? Nem is emlékezett rá. Röhögtünk.

Annyi ismerőse volt, hogy ha valaki újat akart beleírni a telefonjába, ki kellett valaki törölnie. Igazából Szovátán érezte otthon magát, nem a rokonok miatt, hanem a jó levegő, a tó, a szabadság, a barátok miatt. Érettségi után nem találta a helyét, de mivel én pedagógus lettem, bejárt az óráimra, gitározott a gyerekeknek, akik imádták őt. Rám nagyon büszke volt, talán ezért is követett a pályán. Tartotta is bennem a lelket. Egyszer meglátogattam Debrecenben (ott tanult a tanítóképző főiskolán), megmutatta a várost, ahol otthon érezte magát. Ennek örültem. Diplomaszerzés után (2008) állás- és albérletkeresés következett, közben egyetemista lett. Tervben volt az angol szak is, amiben tudtam volna segíteni.

Mivel barátja, Előd 2008. novemberétől Santa Cruzban volt, talán rájött a kalandvágy. És arra is rájött, hogy kezdő pedagógus-fizetésből – mely elmegy az albérletre és kajára - nem lehet megélni. Megint nem találta önmagát, élt a lehetőséggel, meglátogatta Elődöt.


Verseiben felfedezem önmagam, ahogy én is keresem magam, magamra ismerek, csak nem tudtam így megfogalmazni. 2009. február végén, amikor kiutazott Santa Cruzba, a karneválra, napokig úgy chateltünk, hogy nem is tudtam, honnan ír, míg egyszer meg nem írta, hogy Bolíviában van. Megdobbant a szívem. Hol? Néztem is a keresőben, aztán láttam, milyen zavaros ott a politikai helyzet. Ő szerintem nem nézett utána, hová ment ki. Féltem, de ő nyugtatgatott, hogy csoportosan járnak, ott van Előd, akiben megbízott. Előddel legutoljára a 7-es buszon találkozunk pár éve télen, mondta, ő is tanár lett. Mondtam, én még mindig tanítok. Kb. ennyi volt. Előtte egy nyáron találkoztunk Szovátán, hármasban utaztunk Fiúkával, csomót röhögtem velük. Jól éreztem magam.

Öcsém, míg kint volt, majdnem naponta írt nekem, hogy „Tsá, tesókám. Mizu?”. Naponta beléptem a közösségi oldalakra, láttam, hogy fent van ő is, mondom él, minden ok, megnyugodtam. Webcamerán keresztül is láttam párszor: levágatta a haját. Aztán küldött képeket is. Anyukát én nyugtatgattam, hogy soha nem történt baja, nyugodjon meg, most sem fog. A diákhitelből vette meg a jegyet, csak oda, 1 hónapos turista vízuma volt. Nagyon lelkes volt, hogy milyen helyeket lát, milyen gyümölcsöket eszik, mennyit fog mesélni, ha hazajön. Én az Edut nem ismertem, most hallottam először a nevét. A kép még mindig nem állt össze teljesen. Utoljára Karácsonykor (2008) találkoztunk öcsémmel anyunál, azóta nem, ezért az eset után sem hittem el, hogy soha többet nem fogunk. Van olyan dolog, amit szeretnék megkérdezni tőle, és rájövök, hiába. Az életnek mennie kell tovább, de nem megy. Nekünk legalábbis nem.


Az iskolában, a munkahelyemen voltam péntek délelőtt, amikor megtudtam, hogy lemészárolták. Napokig nem történt semmi, de azt tudtuk, hogy mindenféleképpen itthon szeretnénk tudni. Ezért gyűjtöttünk pénzt, és végre a dolgok beindultak. Köszönjük mindenkinek, aki segített, hogy itthon békében nyugodhat. Hiánya pótolhatatlan!

Magyarósi Réka, Fiúka nővérkéje

Budapest, 2009. július 29.

A csodára várhatsz még...

„Hibás a gépezet, hibás a rendszer
nem csoda én sem tudnám becsukott szemmel
hiába kapálózol nem jön segítség
nem nyúl érted a mélybe semmiféle kéz

Egyre fáradtabbnak tűnsz, pihenni kéne
van még hátra pár év és mindennek vége
titokban reménykedsz, de lassan elsötétül az ég
ugyanmár a csodára várhatsz még!

Nem is akarod, nem is érted
nagyívben ....hatsz rá, mégis érzed
érzed túljutottál azon a ponton
amikor nyakadba szakad az összes gondod

Bíztató jövő, gyönyörű távlat
úgy fogsz te is élni mint a tízezres átlag
addig csak csendben tartsd a szádat
fizesd az adót, és hajtsál mint egy állat

a csodára várhatsz még
egy órát
egy napot
egy hetet
egy hónapot
van még remény, de ez minden

kérhetsz gyónást
vagy papot
vagy templomot
jó nagyot
Eljön a megváltás!
csak nehéz elhinnem”

(teveklub.hu-n írta valaki...)

Őszinte részvétem!

"Minden élet csak ennyi? Az ember akar valamit, építget, rakosgat, törekszik erre-arra… aztán vége."
Wass Albert


...szeretem, hiányzik ... :(.
Soha nem felejtelek el, Árpi! Soha.
Beatrix1986


...örökké szeretlek.
Még mindig találok egy-két hajszálat...a fogkeféd, ruhád is ugyanott áll , s hiába vár, hiába várunk már... :(
Kimondhatatlanul hiányzol!!!

Már egy éve Nélküled... :(
örökké és végtelenül
Szeretlek!
sziszy


...emlékezem rá.
Mintha nemrég beszéltünk volna... pedig már több, mint 1 éve nem tehetjük meg.
b.aggee


...fekete nap marad a mai örökre.
“Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod veszteség volt és pusztulás, fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni. Csak most kezdek rádöbbenni, hogy az életed ajándék volt, s egyre erősödő szeretet maradt utána. A halál miatti elkeseredés elpusztította magát a szeretetem tárgyát, ám a halál ténye nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam. Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom, nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.”
ag.


Egy éve hagytál itt bennünket... Pedig nem készültél elmenni. Nem így...
Aljas érdekek és beteg elmék által vezérelt gyilkos kezek "rántottak ki" Téged ebből a mocsok világból, amelyet Te mégis oly szépnek tudtál látni és annyira tudtál szeretni...
A hátrahagyott emlékekért és azért, aki voltál már csak egy halk, de annál fájdalmasabb köszönet...
Isten őrködjön lelked nyugalma felett, drága Barátom... :(
Egyszer "odaát" úgy is találkozunk...
(Christian)


... a teveklub által ismertem a fiát. Igaz, személyesen soha nem találkoztunk, de nagyon jóba lettünk.
Sajnos a munkám miatt több mint egy évig nem igazán voltam elérhető, ezért nem is nagyon tudtam az internetes ismerőseimről semmit. Most értesültem a hírről és fájó szívvel veszek búcsút tőle. Elnézést hogy ezt így leírtam, nem akartam, akarok tiszteletlen lenni csak szavaztam az adatlapjára. Majd amikor a honlapján jártam, akkor láttam, és úgy gondoltam leírom, hogy tudja, ki vagyok.
Még egyszer elnézést a zavarásomért és ŐSZINTE RÉSZVÉTEM! Hihetetlenül jó ember volt! Nagyon tiszteltem!
Mély fájdalommal búcsúzom, de örökre köztünk él!
Sz. Szandra
Szolnok (2010.05.26.)

Valahol...

Azt hittem, de csak…

Jött egy vihar,
S én a fejemhez kaptam,
Azt hittem jót hoz majd,
De csak rosszat kaptam.

Jött aztán egy eső,
Mely kissé megnyugtatott,
Azt hittem, eztán jó lesz,
De csak a rossz maradhatott.

Jött aztán egy villanás,
Melyet rossznak véltem,
Azt hittem még rosszabb lesz,
De jobb lett énnékem!

1999.05.24. Bp.

http://magyarosiarpad.hu/irasok.html

2008. július 10 - 20. - Szováta

A korrupcióval időt lehet spórolni, ám pénzbe kerül :)
Végül 3 év után sikerült hazajutnom Szovátára. Szokásos hajnali érkezés, van aki már megy a munkába, van aki az éjszakai „könyvtárból” megy haza, van aki még alszik. A levegő még a régi, olyan mint a zsíros hús, jól lehet lakni vele...nekem is fájt a tüdőm...mondom "Istenem, végre levegőt tudok venni", és köményest is árulnak :)

Szejkén se változott a helyzet...legfeljebb a pénz...most csörög, kevesebb a "recsegős"... a víz hideg, senki nem szereti, s míg mi készülünk az estére, ártatlan turisták ballagnak fel a legnagyobb székely (Orbán Balázs) sírjához. Tiszteltem a bácsit, aki önként tartott az átutazóknak "előadást" s pénzt se kért érte, tőlem is csak azért fogadott el egy kis ásványvizet, mert én "itthoni-otthoni" vagyok. Fura ez a világ (az a világ) valami Isteni csoda!

Különben szépek voltak a szovátai esték, színház híján a Zöldbe megy ott az ember, vagy a telepen hallgatja idegenek csacsogását, esetleg éjjel meztelenül a köményes mámorától a "Bocitóban" úszik egyet...jaj de szépek a hegyek, azok a legszebbek a világon...a legszebbek!

Megtanultam valamit most otthon. Lehetsz bármilyen szép és jó helyen, társ nélkül semmi sem "olyan"... ha nem tudod megosztani az érzéseid a társaddal, keserűvé válik az egész...ilyen lehet a keserű cukor is. Úgyhogy most jól vagyok, - hogy itt vagyok - s hogy ő is itt van! Nem tudom mikor megyek legközelebb...de már nem egyedül. Talán októberben..."hiszen híttak"!

Gyakran megesik, hogy miközben az elérhetetlen után vágyódunk, semmibe vesszük az elérhetőt. (Petrarca)

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Gratulálunk, Külügyminiszter Úr!

2010-05-19
Egy nagy pofon a Tóásó-ügyben

Amsterdami Magyar Emberjogi Bizottság elhatárolódott Balázs Péter szavaitól

Megdöbbenéssel fogadtuk Balázs Péter leköszönő külügyminiszter bolíviai kollégájával való találkozása alkalmával tett kijelentéseit a Rózsa Flores-üggyel kapcsolatosan – reagált az Amsterdami Magyar Emberjogi Bizottság arra, hogy kedden Balázs Péter külügyminiszter Madridban kijelentette: nem sok jót ígér a Tóásó-ügy. Marácz László, az Amsterdami Magyar Emberjogi Bizottság elnöke szerdai közleményében kijelentette: elhatárolódnak a magyar külügyminiszter szavaitól.

2009. április 16-án egy Santa Cruz-i szállodában kommandósok törtek rá egy csoportra, és megöltek három embert. Lelőtték a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa Flores Eduardót, a romániai magyar Magyarosi Árpádot és egy ír fiatalembert, Michael Dwyert. Két embert letartóztattak, köztük a magyar Tóásó Elődöt. Az ottani hatóságok állítása szerint a csoport merényletet tervezett Bolívia elnöke, Evo Morales ellen.

Balázs Péter kedden Madridban találkozott David Choquehuanca Céspedes bolíviai külügyminiszterrel. A magyar külügyi tárca vezetője szerint a vádemelés fordulópont lesz Tóásó Előd ügyében. Mint mondta, ki fog derülni, hogy „pontosan mivel vádolják, de ez nem sok jót ígér, tehát nagyon résen kell lennie a magyar konzuli szolgálatnak, hogy megfelelően reagáljunk”.

A Tóásó Edit meghatalmazásából eljáró Marácz László szerint furcsa, hogy a magyar külügyi tárca szorgalmazza a vádemelést, és nem azt bírálja, hogy eddig is vádemelés nélkül tartották és tartják fogva Tóásó Elődöt.

Az emberjogi bizottság azt is kifogásolja, hogy Balázs Péter csak most jelentette ki, hogy Magyarország fokozott nemzetközi figyelmet irányít majd az ügyre. A Tóásó család nem érti, hogy eddig ezt vajon, miért nem tették meg.

„Az elmúlt időszakban a magyar külügy semmilyen emberjogi ügyben nem volt hatékony, semmilyen nemzetközi figyelmet nem tudott biztosítani” – írta közleményében Marácz László.

Emlékeztetett: Tóásó Előd esetében pedig a mai napig konzuli ügyként kezeli az ügyet, holott az ügy jellege és a személyeket ért emberjogi sértések megalapozzák a diplomáciai védelem biztosítását. Tóásó Előd konzuli védelmet kap, annak ellenére, hogy az Európai Unió állampolgáraként megillette volna az, hogy Magyarország felkérjen egy Bolíviába akkreditációval rendelkező EU államot, a magyar állampolgár hatékony, és maximális képviseletére, ebben a rendkívül kényes politikai ügyben.

Az Amsterdami Magyar Emberjogi Bizottság szerint szinte érthetetlen, miért kellett egy évet várni arra, hogy egyáltalán találkozzon a magyar és a bolíviai külügyminiszter, sőt Balázs Péter ezen a megbeszélésen nem tanúsított határozott fellépést, és arra hivatkozik, hogy majd az EU elnökség alatt Magyarország azt fog tanúsítani.

Kedden Balázs Péter arról is beszélt, hogy amit a Kepes András-féle interjúban Rózsa Flores elmondott, az beismerő vallomással ér föl. A Tóásó család máshogy látja.

A Kepes-interjúból semmiféle beismerő vallomás nem állapítható meg – szögezi le Marácz László, aki emlékeztetett: Eduardo Rózsa Flores a Santa Cruz-i autonómia ügyben szólalt meg, és semmilyen bizonyíték nincs benne arra, hogy az elnök életére akart volna törni, vagy terrorcselekményeket kívánt volna végrehajtani.

A diplomáciában van amikor a hallgatás többet ér, mert a spekulatív fecsegés önmagában többet árthat az ügynek. Balázs Péter szavai alapján arra lehet következtetni, hogy a videó alapján ő eldöntötte, hogy mi az igazság, és ítéletet hozott – írta.

Az emberjogi bizottság szerint nemzetközi vizsgálat kezdeményezését kellene szorgalmazni Tóásó Előd ügyében, nem pedig csupán ügyvédi képviseletet ajánlani a magyar diplomácia részéről.

Marácz László reményét fejezte ki, hogy az új külügyminiszter nem fog a diplomáciában olyan hibákat elkövetni, mint ahogy azt a régi tette Tóásó Előd ügyében.
Echo Tv

"Semmiség" (2008. június 20 - július 9.)

Helyesírási szótárunk 720 oldalas. Ebből az "S" betűs szavak 16 oldalt foglalnak el. Ezek a szavak tartalmaznak minden elképzelhető rosszat. Íme néhány szó: sajtó, salak, sánta, sápadt, sár, sarló, sáska, sátán, sav, savanyú, seb, sérv, sikít, sír, sivár, skarlát, skorbut, skorpió, slukk, sodor, sovány, sör, spenót, sugárzás, sújt, sunyi, süket...jellemezhetnénk sokmindent e szavakkal... embert, országot...

Sokan a nyarat sör nélkül persze nem tudják elképzelni :))) Az nem is rossz? A nyár fellépésekkel, munkakereséssel, tervezgetéssel telik...kevés időm volt magammal lenni...tudod amikor csendben vagy, egyedül, és nézhetsz ki magadból...átgondolhatsz, átértékelhetsz, tervezhetsz dolgokat...

Sokszor éreztem azt ezen a nyáron, hogy megtaláltam magam, az utam, de legalább ennyiszer elbizonytalanodok...talán bennem van a hiba, vagy a rendszerben...nem is tudom hol és mit rontottak el...vagy csak az emésztésemmel van a gond...se jót, se rosszat nem tudok egykönnyen megemészteni... és az idő megy, pörög. A pillanatok fogynak... mindegyik elveszíti a varázsát...a homokszemeket is elrepíti a szél, a sör is elfogy.

Rossz dolog érezni a bizonytalanságot...megfelelni a mának, sodródni, ütközni, s nem látni két nappal előre sem...mindig jön valami, minden változik...semmi sem biztos...csak az amit eldöntöttem! Csak az... mert nem jó a sör, se a soványság, se a sodródás.

"Semmi vagyok, miközben mindennek kellene lennem."

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Iskola, diploma, jövő (2008. június 15 - 19.)

Ha a főiskolára gondolok, arcok, szavak jutnak eszembe...és a gyermekek végtelen szeretete, no meg a sok pozitív energia, ami árad belőlük. Valamiért szerettek, talán mert leguggoltam, és úgy beszéltem velük...őszintén...ennek vége már.

Volt egy államvizsga is...ma is elmennék, ha kellene, se több se kevesebb nem lettem, azt tudom csak, hogy a pedagógus személyisége fontosabb, mint akármilyen módszer...és azt, hogy mindig a gyermek javára kell dönteni, nem nyers tudást kell adni nekik, nem is pontokat, hanem vágyat arra, hogy akarjon kutatni, tudni.

Nem csak a tanáraim szerettem...a társaimat is, a portásokat, a takarítókat, a "téemkásokat" de a falakat is. A TMK jelentése: tervszerű megelőző karbantartás. Sokan nem tudják ezt sem...mást sem... Istenem, legalább egy kicsit izgultam volna...legalább egy percet...talán majd a következő államvizsgán...mert lesz következő. Lennie kell.

Hogyan tovább...? ...nem tudom, ma nem, de egy csettintésnyi idő alatt fogok dönteni...hogy, hol, hogyan, kivel, mivel...mivel most végre megint döntést kell hoznom...a következő éveimről. Még nem jöttem rá mi értelme van az életnek...de azt tudom, hogy amíg másokat akartam megfejteni, megfeledkeztem magamról, a környezetemről...bezár a megfejtés, vak, aki tudja az okát cselekedeteimnek, aki megfejt egy betűmből, mert nem látja a szememben a csillogást, nem hallja hogyan veszem a levegőt, nem látja az arcom. Én nem akarok mindent tudni! Sokan szeretik a titkokat és az ismeretlent... nem akarok minden kérdésre választ sem, néha jó egyszerűen csak "ellenni" a pillanatban, élvezni egy tapintást, egy csókot, a szerető s a féltő ölelést... Nem kaptam választ sokmindenre...nem is kellett...lesznek új kérdések, amikre szintén nem várok választ.

Hogyan tovább? "manemtudom"

Díszíts fel! Akassz rám időt, mosolyt, érintést. Szeretnék végre ünnepelni. Ülj mellém szótlanul Vigyázzunk egymásra - én tudom, hogy nagyon törékeny vagyok! (Tornay András )

http://magyarosiarpad.hu/naplom.html

Még mindig... - Csillagfiú "emlékére"

„Furcsa társ a magány.
Amink van, megoszthatatlanná válik.
Amink hiányzik, kétszeresen hiányzik.
A víz fölé hajolva tükörképünkben
pirosabb és élőbb a vér, mint mibennünk,
ha magányosak vagyunk.”
(Illés Endre)

A „néha-néha” nyakra tekeredő szögesdrót
még mindig kacsingat a sarokból esténként.
A másokból kifacsart enyv még mindig jól összetartja a Követ,
bár mostanság ajánlott a gyakoribb használat a „siker” érdekében.
A só reggelente még mindig kiül a szem sarkára,
hol okkal, hol ok nélkül.

Még mindig…

A hideg bőr még mindig irtózik az idegen érintésektől.
Még mindig ismerős melegre vágyik.
A hang még mindig hallatja magát, hiába nincs mit mondania.
Ha van, csupán meghallgatásra vár.
A fül azt hall, amit hallani akar, az ész azt hisz el, amit el akar hinni,
a Szív még mindig azt fogad be, amit csak elé sodornak.

Még mindig…

A tövis még mindig egyre mélyebbre szúr,
a szilánk még mindig egyre beljebb fúrja magát,
a vér még mindig csörgedezik az álmokban,
a só még mindig marja a Követ,
a hang még mindig repeszti az emlékezetet,
a szó még mindig öl.

Minden a régiben.

Még mindig beszélgetnék ég-lakókkal,
még mindig hív a csillaggá vált lelkierő,
még mindig, néha még mindig mennék oda,
ahová élő ember sosem nyert betekintést.
Mennék, oly sokszor sietve mennék oda,
ahol sok az ismerős Barát-Fenyő.

(Sz. Enikő, 2009.05.29.)

Magyar földben nyugszik

...Magyarosi Árpád immár magyar földben nyugszik! A nyilvánosság kizárásával, szűk családi és baráti körben, unitárius istentisztelet keretében vettünk végső búcsút tőle. Budapesten a Kerepesi temetőben. A család kérésére a temetés és annak előkészületei titokban zajlottak le. Leginkább azért, hogy a sajtó ne értesülhessen az eseményről. Felháborító volt ugyanis, hogy sokszor szó szerint átvették és tényként tálalták a bolíviai kommunisták elképesztő hazugságait!

Pár szóban a nem mindennapi és rendkívül megható temetésről. A ravatalnál gyászzenét maga Árpi adott, ezúttal felvételről „Próbáld meg elképzelni, hogy meghaltam" c. dalával. A szertartáson a tiszteletes úr saját véleményének is hangot adott, amikor kifejtette, hogy azok a terroristák, akik éjszaka, rendőrségi eljárást színlelve, álmukban lőnek le embereket egy hotelszobában. Kiemelte, hogy egy igazságos és jó célt kívántak szolgálni Rózsa Floresszel, dacolva az őket fenyegető veszéllyel. Tették ezt azért, hogy embereknek segíthessenek. Beszédében Petőfi Sándor nyughatatlan szabadságszeretetével jellemezte Árpit, mint aki kész elveiért a legnagyobb áldozat meghozatalára is. A szertartás végén a Székely Himnusz dallamára indult utolsó, legrövidebb útjára. A nyitott sírnál Édesanyja a Szülőföld egy darabkáját morzsolta a nemzeti színű zászlóval letakart koporsóra. Nyugodjon békében!

Az elmúlt egy hónapban sokat gondolkoztam, próbáltam megérteni, hogy miért ment ki Bolíviába, mi volt cselekedeteinek mozgatórúgója? Árpi mindig a székely autonómiáról, a független Székelyföldről beszélt. De neki nem csak az erdélyi magyarok szabadsága volt a fontos, ez nála a világ összes megalázott, elnyomott népének szabadságát jelentette. És melyik az az ideológia, amelyik a legtöbb nép szabadságát semmisítette meg? Igen, a kommunizmus az. A bolsevizmus népek tucatjait törölte el a Föld színéről, megszüntetve minden szabadságot, mindent ami az egyénhez és mindent, ami a nemzethez kapcsolódhat. Neki ott kellett lennie, ahol ez a förtelem a legerőszakosabban támad. Latin-Amerikában.

Mint a pesti srác 56-ban, akinek egész addigi élete abba a pillanatba sűrűsödik össze és válik ez élete értelmévé, amikor a molotov koktélt a szovjet tankhoz vágja. Árpit is így érthetjük meg, hogy mindaz amiért élt, álmodott, zenélt az ott, Santa Cruzban válhatott volna értelmessé. Ezt a hősi pillanatot kereste. Képes lett volna arra, hogy megtegye.

Ezúton szeretném én is megköszönni mindenkinek, aki részt vett a holttest hazahozatalához szükséges pénz összegyűjtésben, adakozott vagy segített megszervezni azt. Kérlek titeket, hogy tegyük ezt a bebörtönzött magyar testvérünk, Tóásó Előd ügyében is, hogy viszontláthassuk őt, élve...!

TP. 2009-05-21

Fiúka is segített

Milyen volt ő? Milyennek ismertétek?

A teljesség igénye nélkül...

Én 2004-ben ismertem meg Fiúkát itt, Marosvásárhelyen, egy fesztivál keretén belül. Rögtön annyira szimpatikus lett! :-)) Mondta akkor, hogy zenél, én meg énekelek, és rögtön meg is találtuk a közös hangot. Tartottuk is a kapcsolatot ezután, de az utóbbi időben ez sajnos elmaradt. Azóta gyötör a bűntudat, hogy miért nem kerestem az elmúlt pár hónapban?

Telefonon kaptam a hírt a történtekről és először fel sem fogtam (igazán még most sem). Nagyon ki voltam borulva, hogy távozott közülünk, de ugyanakkor háborogtam, hogy ilyen kegyetlen módon. Túl korán volt még, hiszen annyi dolga lett volna még!

Az első három-négy hétben aludni sem nagyon tudtam, vagy ha mégis, akkor álmodtam én is vele. Olvastam, hogy mások is így vannak ezzel. Egyszer álmomban megjelent nekem, emlékszem, egy fehér szobában voltunk. Leült velem szemben és azt mondta, hogy minden rendben jön és tudja, hogy mind imádkozunk érte, ne féljünk, mert jól van, csak imádkozzunk érte tovább. Ez nagyon megrázott, mivel beszélgettünk, akármit kérdeztem vagy mondtam, ő válaszolt mindenre. Ilyen élményem eddig még nem volt. Voltak viszont nagyon rossz álmok is.

Nem tudom, eljön-e az az idő, amikor a neve hallatán nem fogok majd sírni? Egyelőre nagyon nehéz, nagyon hiányzik Ő is és az a sok okos gondolat is, amit egykor megosztott velem. Bízom benne, hogy a lelke békére lel, és hogy egy nap majd találkozom még vele. De addig is emléke tovább él bennem.
(Zs.Imola – IMO)


Együtt nőttünk fel, sokat komédiáztunk, és csak jó emlékeim vannak.
A BARÁTOM VOLT, ÉS ELŐTTEM EGY HŐS!
(Cs. Attila - Cseri)


Én 2oo7. júniusában voltam osztályommal Debrecenben kirándulni, és abban a kollégiumban szálltunk meg, ahol Árpád lakott. Rögtön meg is ismerkedtünk, aztán az egész osztály is barátkozott vele, a tanárom is. Mindenki nagyon szerette. A kirándulás után még találkoztunk párszor.

Árpádot, ha megismerik az emberek, sosem feledik, mert annyira egy csodálatos személyiség, aki tele van szeretettel. Mindenki arcára mosolyt csal. Ha gitárt fog a kezében és énekel, valami hihetetlen érzés, a mennyországban érzem magam, ha hallom Őt.
Sosem feledem!
(P. Lilla)


Én nagyon régen ismerkedtem meg Fiúkával. Ő régebben sokat járt Kibédre, és én odavalósi vagyok. Járt diszkóba, és a diszkó előtt mindig gitározgatott. Nagyon jó volt hallgatni. Itt ismerkedtem meg vele, és azóta jó barátságban voltunk. Jártunk együtt a Székelyföldi Rockmaratonra. Habár ritkán találkoztunk, elég jó barátok voltunk. Interneten tartottuk a kapcsolatot. Igaz barátnak tekintettem.
(P. Annamária)


Fiúkát otthonról, Szovátáról ismerem kb. 4-5 éves kora óta, a szomszéd házban laktam, na meg a nővérével is barátnők voltunk gyerekkorban, így sokat jártam hozzájuk...
(D. Kinga)


Tavaly diplomáztam a Tanítóképző Főiskolán, ott ismertem meg Árpit. Fehér Péter volt HÖK alelnök révén ismertem meg a mindig vidám és különleges képességekkel megáldott Árpit. 4 év alatt nagyon sokat beszélgettünk politikáról, társadalmi hovatartozásról, magáról az életről, és hála Istennek sok mindenben egyetértettünk. A híres Kikötő nevű sörözőben és az iskolafolyosón beszélgettünk sokat. Mesélt nekem Szovátáról, a pesti életéről, a Debrecenhez fűződő viszonyáról. Hallhattam gitáron játszani. És zongorázott is nekem, amikor beültünk ketten lyukasórában a 33-as terembe (ott volt az iskolában a zongora).

Ezek az emlékképek örökre élni fognak bennem. Egyszóval én csak 4 évig ismerhettem Árpit, de sosem feledem Őt. Büszke vagyok, hogy ha nem is gyerekkori barátja, de jó ismerőse lehettem.
(N. Zoltán)


Valahogy megtaláltam a weboldalát, a zenéit meghallgattam. Írtam egy gratuláló levelet. Válaszolt a levelemre. Neten továbbra is olvastam felőle. Szimpatikus ember volt, nekem ez a tapasztalatom.
Sziasztok!!! Peti
(T. Péter)


Jómagam is erdélyi vagyok, csíkszeredai, nem is tudtam, hogy Magyarosi Árpinak hívták, csak Fiúkának ismertem. Szejkétől a félszigetig mindenhol összefutottunk, jópár éjszakát gitároztunk át együtt tábortüzek mellett. Tusványosi bulin hallottam először a Bill című számát, kb. 4 éve pünkösdkor éjszaka Somlyón tőle tanultam az "a mi hazánk, szép nagy Magyarország ..." számot gitározni.

Nagyon jófej volt. Egyszer Szejkén pár haverjával gitározva, énekelve járták a tábort és teljes hiteles misét imitálva adták össze a fűben üldögélő fiatal párokat. Azt hiszem ekkor dumáltunk először. Azt mondta, hogy papnak tanul azért, mert ez könnyű megélhetés. Tusványoson (nem tudom pontosan melyik évben volt) utolsó nap ült a járdán gitárral a kezében és énekelte, hogy nincsen pénzem a vonatra blues :-)
Nem akart ő semmi rosszat, csak szabadon élni, de túl nagy árat fizetett érte.
(Böjte Csaba)


Az EFOTT-on ismertem meg. Ő is unitárius, szovátai, mint a férjem, hát így még jobban figyeltem a sorsát, az írásait az üzenőfalon. Nagyon egyezett a véleményünk. A férjem iskolatársa volt a Fiúka édesanyjának, Tóth Marinak.
(K. Ilonka-ÉNLAKA)


Személyesen nem ismertem Árpádot, de sokat beszélgettünk MSN-en. Talán 4 éve bukkantam valahogy a honlapjára, írtam neki, hogy nagyon tetszik, amit csinál és nagyon szimpatikus, elkezdtünk levelezni és MSN-en sokszor segített is nekem, ha valami baj volt :-(

Nem ismertem ugyan személyesem, de nagyon fáj, ami történt. Igazából még mindig nem tudom elhinni... :-(
(H. Hajnalka)


A Debrecen-i fősuliban több évig egy koliban laktunk és sokszor buliztunk együtt...még mindig felfoghatatlan számomra, ami történt...és még mindig bízom abban, hogy Ő nem is halt meg...valaki mást öltek meg...és ő valahol él boldogan...nincs nap, hogy ne jutna eszembe...KIVÉTELES EMBER...volt... :-(
(T. Barbara)


Árpáddal a barátságunk jó rég kezdődött, mikor is egy közös ismerős összehozott egy találkát. Akkor az ELÉG lapot terjesztette, s én is segítettem neki. Utána számtalanszor találkoztunk véletlenül és szervezetten is.

Tavaly nyáron a Székelyföldi Rockmaraton alkalmával találkoztunk, illetve utoljára Debrecenben, mikoris mindketten mentünk beiratkozni. Sajnos az volt az utolsó találkozásom Fiúkával. Még akkor beszéltük, hogy mikor kitavaszodik, akkor elmegyünk egyet a debreceni éjszakába sörözni, de ez sajnos már nem lehetséges.
(L. István – Pityu)


Én kb. 4-5 éve ismerem Árpit, a Tanítóképzőn találkoztunk. Nagyon rövid idő alatt szerettük meg egymást, az első perctől kezdve egy hullámhosszon voltunk, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, sok közös barátunk volt és lett. Mindent meg tudtam Vele beszélni, a szomorú perceimben Rá mindig számíthattam, mindig megnevettetett, együtt kerestünk megoldást a problémámra, mindent megtett, hogy akár egy pici mosolyt csaljon az arcomra, ha kellett, ugrált, táncolt, énekelt is. Néha, amikor Neki volt szüksége egy kedves szóra, mosolyra, számíthatott rám ugyanúgy... Tudta...

Nagyon sok minden összekötött minket, aztán ezek a mindennapos beszélgetések picit ritkábbá váltak, miután eljöttem a suliból, de tartottuk a kapcsolatot. Legutóbb talán 2-3 hónapja kommunikáltunk (iwiw-en), de csak pár szóban. Nem hittem, hogy az volt az utolsó beszélgetésünk... Erről iszonyú nehéz még írnom is...

Nagyon szeretném, ha a média végre végleg elhallgatna Vele kapcsolatban és mindenki, aki valóban ismerte és szerette/szereti, a saját kis csendességében próbálhatná feldolgozni a feldolgozhatatlant...

Őszinte részvétem a gyászoló családnak, és természetesen Sziszinek.
Üdvözlettel: egy barát
(L. Beatrix)


2 évvel ezelőtt Szarvason jártam az egyik barátnőmnél, és a Tanítóképző Főiskola kollégiumában szálltam meg. A barátnőmék hárman voltak egy szobában, és mikor én mentem, a barátnőm egyik szobatársánál Árpi vendégeskedett.

Ott akkor egyszer találkoztunk, de mégis olyan közvetlen és kedves volt, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Másnap én hazamentem, utána viszont többször váltottunk e-mailt, illetve msn-en is tartottuk nagy ritkán a kapcsolatot! Igaz, hogy nem volt régi az ismerettségünk, engem mégis nagyon mélyen érintett a halála és még mindig nehezen tudom elhinni, hogy pont vele történt. :-(
(Gy. Csilla)


Kedves Fiúka Édesanyja!
Nézem a képeket... Értetlenül állok a történtek előtt.
2001-2004 években találkoztam Fiúkával többször. Vittem kirándulni Budapest, Csepelről a Középiskolai Kollégiumból a fiúkat Tóásó Előddel, mint gyermekfelügyelő.
Lélekben Önnel vagyok.

Mindig legyen büszke a kisfiára, aki úgy döntött, hogy "örökifjú" marad.
A mindig mosolygós, gitáros, énekes Fiúka.
Szeretettel: B. Katalin


Árpi olyan ember volt, akiről a gyermekeimnek is mesélni fogok! Emlékezni fogok rá, mindig!
Ne tessék aggódni! Most már biztosan jól van! Nem tudom ki, miben hisz, de én igyekszem abban hinni, hogy a túlvilági élet annyira gyönyörű, hogy ezért nem jött még onnan vissza senki, mert a sok csoda miatt, ami ott van, képtelenség ott hagyni! Most már biztos az angyalok hallgatják Árpi hangját, és gitár húrjának pendülését, de azt hiszem, ha erősen fülelünk, talán mi is meghallhatjuk őt innen lentről!
Sok erőt és kitartást kívánok!
Ha nem tetszik túl illetlen kérdésnek venni, szeretném megtudni, hol nyugszik pontosan Árpi, mert szeretném meglátogatni! Persze csak ha nem tolakodás ilyet kérdeznem!
Még egyszer őszinte részvétem. Vannak, akik halhatatlanok, ő is az!
(F. Ági)


Sokoldalú ember....
Csókolom, gondoltam, h. egy pár sorban leírom, illetve pontosítom, h. honnan is ismerem Árpit:

Barátnőm, K. Orsolya a Maróthi Gy. Kollégiumban lakott a 4 főiskolás éven keresztül, én pedig sokat vendégeskedtem ott - őt látogatva - Miskolcról. Sokszor volt alkalmam Árpival találkozni, sokat beszélgettünk, és volt, hogy néhányszor gitározott és énekel is nekünk.

Igazi személyiség volt, a maga sokoldalúságával és közvetlenségével. Nagyon sajnáltam, mikor itt, Miskolcon a hírekben felfigyeltem a nevére, és arra, h. az a Magyarosi Árpád éppen az, akit én is ismertem onnan Debrecenből, a Kollégiumból.
Nagyon sajnálom, és szeretettel gondolok most is vissza rá, az Ö emlékére.

Őszinte részvétem, így, utólag is, és minden jót kívánok az egész családnak:
H. Szilvia, Miskolcról.


Sajnálom, ami történt...
Nagyon sokáig leveleztem Fiúkával (1998-2005). Sajnos nemigazán hallgattam TV-t, rádiót, egy ismerősöm szólt, hogy látta nálam Fiúka versét régről, és emlékezett rá, hogy az én levelező társam volt. Nem hallottam mi történt vele. :-( Most szembesültem a dolgokkal (2009. januárban), és döbbenten állok a világban. Én úgy gondoltam, megtalálta az igazit, és a helyét a világban, és boldogan él. Ezt, ami történt, soha nem képzeltem volna...

Őszinte részvétem, és bár nem tetszik ismerni engem, de én azóta is őrzöm Fiúka leveleit, verseit, amit nekem küldött. Remélem, valahol ott van, amit én írtam neki. Nem ezt kívántam, csak azt, hogy a versekkel találja meg a helyét a világban, és örültem, hogy egy ilyen jólelkű fiú van a világban, mint Ő. Sajnos a személyes találkozót soha nem tudtuk összehozni...
(K. Katka)


Kedves Édesanya,

először is engedje meg, hadd fejezzem ki mély sajnálatomat és együttérzésemet Árpád elvesztése miatt.
Én egy évfolyammal jártam felette, de Őt mindenki ismerte, sokat összefutottunk a koliban is.

Árpi nagyon tehetséges, sokoldalú és igazán közösségi ember volt, aki valóban nagyon szeretett élni, és mélységesen megdöbbentett a halála.
Isten adjon vigasztalást és békességet az egész Családnak!

Árpád olyan ember volt, aki azt hiszem, hogy szenvedéllyel élte meg élete minden percét, bizonyára soha nem vesztegetett el egy pillanatot sem abból. Valóban szeretett élni, és igazán élt is. Ez sokak előtt példa lehet, mert Benne több élet volt ez alatt a 28 év alatt, mint másban 80 alatt. Valahogy sokszor eszembe jut ez Róla…
Üdvözlettel: Orsolya


Fiúkát nem ismertem személyesen, de halála mélyen megrázott. Teljes szívemből együttérzek Árpád szeretteivel! Legőszintébb részvétemet szeretném kifejezni ...
(B. Zsófia)


Csak most láttam meg, hogy mi történt, bár ez a tényeken nem változtat...Őszinte részvétem a családjának, legfőképp Édesanyjának. Nagyon sajnálom! A legértékesebb emberek mindig értelmetlenül halnak meg...
(M. Dorka)


Ma már az egész világ tudja, hogy nem voltak terroristák. Hogy hidegvérrel mészárolták le őket, pusztán strómanként felhasználva őket talmi pitiáner, helyi politikai érdekek mentén...

Csak reménykedni tudok, ha már ez a szörnyűség megtörtént, hogy halála nem volt hiábavaló. Hogy ezután - neki is köszönhetően - egy kicsit jobb lesz ez a világ.
Ha csak a zenéje által sugallt üzeneteket megérti 100 ember és azokat továbbítja, már egy kicsit jobbra fordult ennek a nagy K-betűs világnak a sorsa...
(Christian)


Én 2007 őszén ismerkedtem meg Árpáddal, és nagyon megszerettem őt. Együtt jártam egy pályázatíró tanfolyamra vele a TK keretein belül. Akkoriban még én is a TK-ra jártam. Abban az időben kezdett foglakozni az arab kultúrával, és a tanfolyam szüneteiben meséltem neki egyiptomi élményeimről, és együtt kezdtük el tanulni az arab szavakat.

Sokat nevettünk. Mindig jó hangulata volt, ha valami bántotta, fogta a gitárját, és rágyújtott egy nótára. Folyton tudás-szomja volt, és mindig valamit alkotott. Nagyon szeretem a hangját, ő maga a titkos szó.

Életről és halálról csak annyit, hogy a halál csak egy pillanat, az élet viszont örök. Árpád örökké velünk marad!!! Az igazság pedig mindig megtalálja az ösvényt, melyen megnyilvánulhat!
(...)


Én teljesen véletlenül találkoztam vele még 2007-ben a földforduláskor Szarvason, ja meg 2008-ban is ugyanezen a rendezvényen, irtó jó fej volt. Hátborzongató hangja volt, amikor énekelt, nagyon intelligens volt, és ahogyan bárkivel szóba tudott elegyedni pillanatok alatt, ahogy hangulatot teremtett egy szál gitárral.

Totál meglepődtem, hogy ilyen történhet bárkivel, tök gáz. Őszinte részvétem a hozzátartozóinak.
(R. Gyöngyike)


Árpád! Szerinte Magyarország fővárosa Szarvas! :-))

Legalább is ezt állította tavaly (2008-ban) földforduláson. Nekem folyton az jut eszembe róla, hogy mekkora művész és vezető jellem. Példaképként tisztelhető stílus, egyéniség. Ahogyan meg tudja fogni egy-egy dolog lényegét fél mondattal a dalaiban. Ahogyan bánik az emberekkel, még a nehéz szituációkban is sikeres. Sokan azt hiszik, hogy nincs ilyen jellem. Van sok, csak nem hagynak nekik teret, mert ha más keze nincs benne valamiben, amiben pénz van, akkor azt elteszik az útból.

Szeretném elmondani, hogy volt szerencsém nem egyszer zenélni együtt Árpival. Bemutatta, hogy milyen jó és nehéz dolog az, amit ő csinál. Szembenézni a világgal, egyedül, néha némán egy kopott gitárral. Sikeresnek lenni, tisztelni, és méltósággal odaállni és nyíltan beszélni valamiről. Neki mindig van mit mondania, még most is. Mindig mikor hallgatom a dalait, kiráz a hideg, és irigykedem, hogy hogyan kapott ilyen jó adottságokat? Hogyan tudja elmondani azt ilyen egyszerűen, amit még gondolni is nehéz. Hogyan tud úgy vezető lenni, hogy meg sem szólal (bár az igazat megvallva ilyen nem sokszor volt).

Kedves Tóth Mari! Árpád egy hős, s ezt tudják a barátai is, és mindenki, aki ismeri egy kicsit is. Tehát a nevét nem lehet bemocskolni! Előttünk soha! Aki elhiszi azt, amit a TV mond, akkor az az ember vak, rossz ítélőképességű.

Szarvason is sokmindenki siratta, de legalábbis megkönnyezte! Én magam láttam. A földfordulás először telt el Árpi nélkül. Megszakadt egy sorozat, egy olyan sorozat, amikor a szürke iskolánk falai közé betette a lábát egy olyan élelmes ember, akit sok mindenki tisztelt, vár és hiányol.
Köztük én is. Utólagos engedelemmel, bátorkodtam egy kisebb megemlékezést végrehajtani Árpádról, a barátomról, akivel Pesten sem tudtuk egymást elkerülni véletlenül. Ez a megemlékezés Árpi dalaiból tevődött össze:

-Vizsgadal
-Vizsga2
-Tandíj dal
-Szúnyogdal
-T.É.L.

Szeretnék találkozni önökkel egyszer, hogy elmondhassam személyesen is azt, hogy árpád jó ember...
Nem használok múlt időt, Árpi sem tenné...

Tisztelettel: Sas Attila László

Róla írták...

Nyugodj békében, Fiúka! Örökre él az olyan ember, aki tiszta szívvel él.
Nagyon hiányzol...

Régebben azt mondtad: van mikor sok ember áll a kordon mögött…vannak, akik hátulról dobálnak mindenféle dolgokat…és vannak, akik elől nyugodtan állnak, semmit nem csinálnak, csak várakoznak türelemmel...és akkor történik az, hogy azokat kapják el, akik elöl csöndben, nyugodtan állnak…

Ez annyira megmaradt…meg még sokminden…köszönök mindent…aludj szépen, Árpád…

Etus

---------------------------------------------------------------------------

Kedves Mária néni,

mélyen lesújtott, amikor meghallottam a borzalmas híreket. Igazából nem is akartam felfogni napokon át, majd a munkahelyem döbbentem rá, napok múltán...nagyon sírtam.

Árpival a középiskolában ismerkedtünk meg, azonos volt a baráti társaságunk, ha jól emlékszem, udvarlásban is részem volt :-))

Árpi is nagyon sok jót adott, csupán azzal, hogy ott volt, sztoriztunk és gitározott, énekelt nekünk. Azokért az estékért, az eszmékért és gondolkodásmódért hálás vagyok, és soha nem felejtem el! Sokat adott a barátainak!

Árpi a lehető legjobb ember, tiszta lélekkel, akit valaha ismertem. Ő megismételhetetlen! És boldog lehet, aki csak ismerte, és aki közeli barátjának tudhatta, az talán a leginkább. Mégis az Édesanya ilyenkor az, aki napjában több kérdést tesz fel magában, a legtöbb a miért...

Erőt kívánok Mária néninek, nagyon sokat, csodálatos Édesanya, aki ilyen fiút nevelt!

Tisztelettel és szeretettel,
P. Eszter

---------------------------------------------------------------------------

Kedves Édesanya!

Először is hadd fejezzem ki mély együttérzésemet! Én Árpit a főiskolán (KFRTKF) ismertem meg. Sajnos én még csak másodéves vagyok, így csak akkor kerültem oda, amikor ő már végzett. Ennek ellenére sokszor találkoztam vele, most legutoljára a télen egy közös barátunknál találkoztunk.

Ha az ember előre ismerné a sorsot, akkor nyilván minden alkalmat megragadna, hogy mélyebb ismeretet szerezzen a másikról. Már az iskolában felfigyeltem rá, hogy milyen tehetséges, szimpatikus fiatalember.
Elsős koromban Makoldi tanár úr sztárvendégként hívta meg az előadásunkra, ahol kérdéseket tehettünk fel Neki. A első benyomásom az volt Róla, hogy egy szerény, intelligens, rendkívül mély érzésű fiatal. Ezek után mikor találkoztunk láttam, hogy milyen jó társasági ember, igazi fiatal, akit rendkívül sok minden érdekel. Megtudtam, hogy verseket ír, énekel, rajzol és a különös kötődése Erdélyhez és a hazájához mind azt bizonyította számomra, hogy Ő egy értékes ember!

Én Debrecenben voltam Árpi mindkét megemlékezésén. A Maróthy kollégiumban, és a főiskolán is. Ozsvát tanár úr mesélt Árpiról, hogy milyen tiszta lelkű ember volt Ő, elszavalta Árpi kedvenc versét: Kányádi Sándor - Nyergestető. Gyönyörű a vers, főleg egy Székely-Magyarnak, nem véletlenül volt ez a kedvence, hiszen elárulja ars poeticáját. Ebben biztos vagyok!

Édesanyámmal együtt írjuk ezt a levelet. Elhatároztuk, hogy elmegyünk Szovátára, megkeressük azt a patakot, amelyik a kedvence volt (A. Évával és édesanyjával karöltve, akiket szintén mélyen érintett a halála, és Éva is a főiskola tanulója).

Mégegyszer szeretnénk kifejezni együttérzésünket amiatt az általunk már ismert, soha el nem múló fájdalom miatt!
N. ZS. SZANDRA

(Makoldi Sándor főiskolai docens, vizuális-nevelés tanszék, Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola;
Ozsváth Sándor főiskolai adjunktus, kommunikáció és médiatudományi intézet, KFRTKF)

Versek

-DE-

-DE- mert vágyom rá,
hogy veled legyek, ha baj van...
-DE- ha baj van -te kés vagy-
bennem, a vajban.

(2007)



"Ő"

Követ.
Mindig követ.
Mindent lát.
Mindent tud.
Még a jelszavam is.
Szerencsére néma Ő,
- együtt halunk meg -.

2008.06.11. (Sopron)



Pálcikán

Nem lett igazabb...
pedig bevallott mindent!
...meg is bánta...
Nem lett igazabb - nem -
mert hiteget most is,
s mert pálcikára kötözte testem.

2008.10.28. (Debrecen-Budapest)



Még érzem

Még érzem körmeim alatt hajad
amint egy-egy beakad, kapaszkodik.
Még hallom mint serceg kezem alatt bőröd...

Még látom a fényt szemedben...
s magam is szemed fényében
...lógó orral - jósként - én tudtam...

2008.10.28. (Debrecen-Budapest)



"méghogy te.."

- jogod van mindenhez,
s nincs jogod semmihez!

2008.10.28. (Debrecen-Budapest)



Nem mondtam...

Lépegettél az ujjaiddal
embert játszván - lassan -
nem hajoltál meg soha,
nem rogytak össze ujjaid,
csak lépegettél...lépegettél.
Nem mondtam, hogy ráz a hideg.

2008.10.28. (Debrecen-Budapest)



Vacsora

...sajtot vágtál,
kolbászt tettél elém.
Kést, kenyeret, vajat.

Meg is volt terítve...
...kockás abrosz - piros-fekete -
s nem kívántál jó étvágyat...

2008.10.28. (Debrecen-Budapest)



Játék

Nem vettél komolyan... igaz én sem téged!
Szórakoztunk egymással - s velünk - az élet.

http://magyarosiarpad.hu/irasok.html

Sztárok barátja volt a lelőtt fiú

Vikidál Gyulával (jobbra) közösen is fellépett Magyarosi Árpád (†28)

MAGYARORSZÁG–SANTA CRUZ — "Most már követeljük, hogy mondják meg a bolíviaiak, miért kellett meghalni két magyarnak a múlt csütörtöki kommandós rajtaütés alkalmával."- Az újonnan megválasztott külügyminiszter, Balázs Péter elmondta, eddig semmi sem támasztja alá, hogy a lelőtt és őrizetbe vett emberek merényletre készültek volna.

Közben az utolsó pillanatban kikérték az egyik elhunyt, Magyarosi Árpád (†28) holttestét a román hatóságok. Ha ezt hétfő estig nem tették volna meg, tömegsírba temették volna az erdélyi származású fiatalembert.

A Blikk megtalálta Magyarosi barátnőjét, M. Fannit (19), aki állítása szerint a gyilkosság előtti órákban még interneten chatelt barátjával. A férfi gyászoló szerettei most egy számlaszámot nyitottak, amelyen megpróbálják összegyűjteni azt a tízmillió forintot, ami a lelőtt férfi hazaszállítását fedezi.

– A lányom borzasztó állapotban van, beszélni sem tud az ügyről. Árpi jó gyerek volt, zenélt, tanult, sőt még egy iskolában is tanított, csak jót mondhatok róla – mondta a Blikknek Menyhárt József, Fanni nevelőapja, akitől megtudtuk, hogy két ügyvéd indította meg a holttest hazaszállításához szükséges eljárást.

Hogy mennyire messze állt Magyarosi Árpádtól az erőszak, és milyen közel a zene, talán az mutatja a legjobban, hogy már gyerekkorában zenekari próbákra járt énekesnő édesanyjával. Felnőttként több zenekart alapított, sztárokkal zenélt.


Varga Miklós énekessel fotózkodott egy nemzeti ünnepen a Bolíviában meggyilkolt Magyarosi

Blikk - 2009-04-22

Reggel – Erdélyi József

Egy szép reggelre gondolok
és mosolygok és meghalok...

Kéklett az ég, sütött a nap,
mentem sötét fenyők alatt.

Kezemet fogta jó apám.
Sárgarigó fütyölt a fán.

Sárgarigó, huncut rigó,
azt fütyölte, hogy élni jó.

Hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.

Jó lenni nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek.

Sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át.

Fenyőre szállni rangosan,
fütyölni szépen, hangosan.

Hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép.

Hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét...

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.

Kék lesz az ég, ragyog a nap,
megyek sötét fenyők alatt.

Kezemet fogja holt apám,
s megszólal egy rigó a fán.

Azt mondja majd az a rigó,
hogy élni szép, hogy élni jó.

De halni szebb és halni jobb…
S én mosolygok és meghalok.