2010. május 19., szerda

Gratulálunk, Külügyminiszter Úr!



2010-05-19
Egy nagy pofon a Tóásó-ügyben

Amsterdami Magyar Emberjogi Bizottság elhatárolódott Balázs Péter szavaitól

Megdöbbenéssel fogadtuk Balázs Péter leköszönő külügyminiszter bolíviai kollégájával való találkozása alkalmával tett kijelentéseit a Rózsa Flores-üggyel kapcsolatosan – reagált az Amsterdami Magyar Emberjogi Bizottság arra, hogy kedden Balázs Péter külügyminiszter Madridban kijelentette: nem sok jót ígér a Tóásó-ügy. Marácz László, az Amsterdami Magyar Emberjogi Bizottság elnöke szerdai közleményében kijelentette: elhatárolódnak a magyar külügyminiszter szavaitól.

2009. április 16-án egy Santa Cruz-i szállodában kommandósok törtek rá egy csoportra, és megöltek három embert. Lelőtték a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa Flores Eduardót, a romániai magyar Magyarosi Árpádot és egy ír fiatalembert, Michael Dwyert. Két embert letartóztattak, köztük a magyar Tóásó Elődöt. Az ottani hatóságok állítása szerint a csoport merényletet tervezett Bolívia elnöke, Evo Morales ellen.

Balázs Péter kedden Madridban találkozott David Choquehuanca Céspedes bolíviai külügyminiszterrel. A magyar külügyi tárca vezetője szerint a vádemelés fordulópont lesz Tóásó Előd ügyében. Mint mondta, ki fog derülni, hogy „pontosan mivel vádolják, de ez nem sok jót ígér, tehát nagyon résen kell lennie a magyar konzuli szolgálatnak, hogy megfelelően reagáljunk”.

A Tóásó Edit meghatalmazásából eljáró Marácz László szerint furcsa, hogy a magyar külügyi tárca szorgalmazza a vádemelést, és nem azt bírálja, hogy eddig is vádemelés nélkül tartották és tartják fogva Tóásó Elődöt.

Az emberjogi bizottság azt is kifogásolja, hogy Balázs Péter csak most jelentette ki, hogy Magyarország fokozott nemzetközi figyelmet irányít majd az ügyre. A Tóásó család nem érti, hogy eddig ezt vajon, miért nem tették meg.

„Az elmúlt időszakban a magyar külügy semmilyen emberjogi ügyben nem volt hatékony, semmilyen nemzetközi figyelmet nem tudott biztosítani” – írta közleményében Marácz László.

Emlékeztetett: Tóásó Előd esetében pedig a mai napig konzuli ügyként kezeli az ügyet, holott az ügy jellege és a személyeket ért emberjogi sértések megalapozzák a diplomáciai védelem biztosítását. Tóásó Előd konzuli védelmet kap, annak ellenére, hogy az Európai Unió állampolgáraként megillette volna az, hogy Magyarország felkérjen egy Bolíviába akkreditációval rendelkező EU államot, a magyar állampolgár hatékony, és maximális képviseletére, ebben a rendkívül kényes politikai ügyben.

Az Amsterdami Magyar Emberjogi Bizottság szerint szinte érthetetlen, miért kellett egy évet várni arra, hogy egyáltalán találkozzon a magyar és a bolíviai külügyminiszter, sőt Balázs Péter ezen a megbeszélésen nem tanúsított határozott fellépést, és arra hivatkozik, hogy majd az EU elnökség alatt Magyarország azt fog tanúsítani.

Kedden Balázs Péter arról is beszélt, hogy amit a Kepes András-féle interjúban Rózsa Flores elmondott, az beismerő vallomással ér föl. A Tóásó család máshogy látja.

A Kepes-interjúból semmiféle beismerő vallomás nem állapítható meg – szögezi le Marácz László, aki emlékeztetett: Eduardo Rózsa Flores a Santa Cruz-i autonómia ügyben szólalt meg, és semmilyen bizonyíték nincs benne arra, hogy az elnök életére akart volna törni, vagy terrorcselekményeket kívánt volna végrehajtani.

A diplomáciában van amikor a hallgatás többet ér, mert a spekulatív fecsegés önmagában többet árthat az ügynek. Balázs Péter szavai alapján arra lehet következtetni, hogy a videó alapján ő eldöntötte, hogy mi az igazság, és ítéletet hozott – írta.

Az emberjogi bizottság szerint nemzetközi vizsgálat kezdeményezését kellene szorgalmazni Tóásó Előd ügyében, nem pedig csupán ügyvédi képviseletet ajánlani a magyar diplomácia részéről.

Marácz László reményét fejezte ki, hogy az új külügyminiszter nem fog a diplomáciában olyan hibákat elkövetni, mint ahogy azt a régi tette Tóásó Előd ügyében.

Echo Tv

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése