2010. május 3., hétfő

Magyarosi Árpád interjú (2007)



- Mikor kerültél kapcsolatba a zenével?

- 27 éve, ugyanis anyukám énekelt. Amikor terhes volt velem, már létrejött ez a kapcsolat... Anyum énekesnő volt, tehát beleszülettem a zenébe.

- Úgy tudom, régebben nagy punker voltál! :) Milyen emlékeid vannak erről az időről?

- Mint általában a rockerek többsége, nekem is át kellett esnem több korszakon... Egy időben valóban úgy is öltöztem, és olyan hajam volt, mint a punkoknak. A punk zene szeretete úgy gondolom, most is oly mértékben bennem van, mint akkoriban, legfeljebb most kevesebbet hallgatom. Az emlékeim... amikor Erdélyben - Szovátán - a fürdőtelepre felsétáltam a punk frizurámmal, mindenki akart velem fotót készíteni, néha egy-egy sörért megengedtem, :) de volt olyan budapesti élményem, hogy romák egy tömbház ablakából vizes zacskóval meg akartak dobálni... Nem találtak el. Alapjában véve, élveztem, hogy hülye lehettem! :)

- A komolyzenével is kapcsolatban állsz?

- A komolyzene szeretete valamikor öt-hat éves koromban kezdődött, volt több bakelitünk is otthon, sokszor mesék helyett Haydn-t hallgattam, persze az idők során másokat is volt szerencsém megismerni. Néha gitáron is próbálkozom komolyzenét játszani, de nem igazán az én stílusom. Szeretem, és hallgatom mind a mai napig, ez a lényeg!

- Mikor jelent meg pontosan az Élni jó! című albumod, és hogyan fogadta a hallgatóság?


- Az Élni Jó című albumom? Hmm, nem is emlékszem, talán valamikor februárban (2007) jelent meg Dinnyés József segédletével, az ő stúdiójában vettük fel, ő látott el tanácsokkal, stb. A hallgatóság most is követeli, de egyelőre nem tudok adni nekik, hiszen nekem sincs a saját albumomból, szó szerint elkapkodták... A legközelebbi – remélem - jóval nagyobb példányszámban jelenhet majd meg!

- Nagyobb rendezvényeken is szoktál szerepelni. Mondanál párat? Mesélnél ezekről a fellépéseidről?

- Nem tudom, mit nevezhetünk nagyobb rendezvénynek, de igen, pl.: elég nagy „rendezvény” volt az októberi tüntetések alatt Debrecenben a főtéren több ezer embernek - persze különböző városi ünnepségeken pl.: legutóbb Szolnokon - énekelni. Szolnokon és a környékbeli falvakban sokszor láthatnak. Előfordulok fesztiválokon is, azok is nagy rendezvénynek minősülnek, pl.: Kétpóval kezdtem a nyári fellépéseket/fesztiválozást. Ez egy több napos betyár fesztivál, nagyon jó volt, vagy nemrég a Tiszaparti-nyár keretén belül léptem fel... áááh, szóval itt-ott előfordulok. A MAMF és az EFOTT közönsége is élvezhette a dalaimat minden nap, sokan nem felednek el!

- Milyen koncertekre mégy el szívesen?

- Nem nagyon járok koncertekre, illetve, ha megyek is, nem szoktam nézni, inkább csak hallgatni, és lötyögni a tömeg végén sörrel a kezemben, nem szeretek már „tombolni”, kiöregedtem ebből. Igaz a nyáron egy Aurórán kicsit pörögtem. Favorit bandát én nem szeretnék, és nem is tudnék kiemelni annyi között! Senkit, de mindig van valami aktuális, jelenleg Anouk-ot és Staind-et hallgatok, na meg Hisztériát (szegényekre már nem sokan emlékezhetnek).

- Írsz verseket, és rajzolsz is. Megjelentek ezek az alkotásaid már valahol?

- A verseim, és a rajzaim mondhatni rendszeresen jelennek meg, a PARTIUM IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS KÖZÉLETI FOLYÓIRAT-ban.

- Milyen gyakran vannak fellépéseid?

- Fellépéseim, nos most nyáron szinte minden héten volt egy, de vannak nyugisabb időszakok, amikor havonta maximum egyszer-kétszer láthat a közönség.

- Hol láthat Téged legközelebb a nagyközönség?

- Legközelebb a nagyközönség szeptember 12-én láthat Szolnokon, pontosan még én sem tudom, hogy merre, és mikor... Én mindig csak a végén tudom meg, hogy hová kell érkeznem. Aztán októberben a nemzeti ünnepeken többször kell mennem szerencsére, így több helyen is előfordulok Debrecentől-Budapestig! :)

- Milyen terveid vannak a jövőre vonatkozóan?

- Terveim? Szeretnék karácsonyra diplomázni, közben nyerni a lottón, s venni egy jó nagy motort, de tervezem, hogy veszek a gitárra egy készlet húrt is, mert a mostani már régi. Továbbá, több mint fél éve keresem az igazit, tudod, egy ideje úgy érzem, kiégtem, nem igazán találtam meg azt a nőt, akibe egy pillanat alatt szerelmes leszek, akinek szerelmes dalokat, verseket írok. Tervezem, hogy megtalálom, mert hiányzik a szerelem az életemből!

- Történt-e veled olyan esemény mostanában, ami mélyen érintett, függetlenül attól, hogy ez pozitív történés, vagy esetleg kellemetlen volt?

- Történt. Az édesanyám lassan leveszi rólam kezét, és hát ez mélyen érint, de normális, előbb-utóbb a saját lábamon kell állnom... Na, ez valóban mélyen érint, de túlélő vagyok, hiszen székelynek születtem! Ami még megérint, az a pénztelenség inkább!

- Mit üzensz az olvasóknak?

- Azt üzenem, hogy hallgassanak meg, ha tehetik pl. a honlapomon, és azt is, hogy éljenek nyugodtan, néha álljanak meg egy lélegzetvételre.

www.magyarosiarpad.hu

ZuzuP. (http://passzio.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése